Több iskolában új időpontot írtak ki a bombariadó miatt elmaradt felvételi betekintésre

2025. január 24. – 07:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több iskolában is elmaradt a központi felvételi betekintés csütörtökön az országos bombariadó miatt, ezért az érintett intézmények új időpontot írtak ki erre a célra, írja a Magyar Nemzet. A lap összesítése szerint új időpontot írt ki például az Újpesti Bródy Imre Gimnázium, a Pogány Frigyes Technikum, és a XVII. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium is. Az újra kiírt dátumokat az iskolák a saját felületeiken közlik.

Csütörtökön több mint 300 iskola kapott fenyegető emailt, az országos bombariadóról Orbán Viktor péntek reggel azt mondta, az állam a helyén van, szerinte „egy bolond százat csinál”, de szerinte minden diák, tanár és szülő biztonságban van.

Az iskolák ugyanazt az üzenetet kapták csütörtökön, a fenyegető levelet pedig egy emailcímről küldték ki. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, hogy a levélíró Allah nevében akart bosszút állni a címzetteken. Csütörtök estig átvizsgálták az épületeket, és sehol nem találtak robbanószerkezetet.

A technikai nyomok ukrán IP-címen keresztül orosz emailszolgáltatóhoz vezetnek a bombafenyegetős emailben, de a jelenlegi információk alapján még nem lehet kijelenteni, hogy ki áll az akció mögött. Szerdán Bulgáriában is küldtek iskoláknak bombával fenyegetőző leveleket.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!