XIV. Leó pápa „nem akarta nyomni a karriert” a belgrádi érsek szerint
„Nem voltak olyan kijelentései vagy fellépései, mintha nyomni akarta volna »a karriert«”, mondta a héten pápának megválasztott Robert Francis Prevostról Német László bíboros az RTL-nek. A vajdasági magyar családból származó belgrádi érsek szerint XIV. Leó pápa „egyszerűen hagyta, hogy a Jóisten működjön az életében. És ez egy fantasztikus dolog”.
Az RTL-nek Német László azt is elmondta, a pápaválasztás utáni első vacsorán semelyik bíboros nem mert XIV. Leó asztalához menni. „Ez így van, az ember megváltozik. Ott állt szegény fehérben, két másik szerzetessel, egy szalézivel és egy ferencessel, mondtuk, nem lehet itthagyni szegényt, mire ő mondta, gyertek, gyertek. Úgyhogy a pápával vacsoráztam tegnap.” A belgrádi érsek szerint az új egyházfő egyáltalán nem számított a pápaságra, ahogy sorra jöttek rá a szavazatok, és ráébredt, hogy ő lehet a következő pápa, a kezébe temette a fejét.
Az RTL megszólaltatta Erdő Péter bíborost is, az esztergom-budapesti érseknek ez volt a harmadik konklávéja. XIV. Leó pápával mindketten Rómában tanultak kánonjogot, így az RTL szerint a közös téma adott volt a személyes találkozókon. Erdő Péter és Prevost akkor ismerkedtek meg, amikor utóbbi Ferenc pápa kíséretében Magyarországon járt. „Akkor ő a kúriai tisztségében elég új volt, de ezt az alkalmat, úgy látszik, megragadta, vagy pedig a pápa külön felkérte, hogy jöjjön el Magyarországra.” Erdő Péter szerint XIV. Leó pápa gyors megválasztása az egységet jelenti, és maga a pápa is ezt az utat szeretné járni az egyházon belül. Szerinte ez a szimbólumokban is megmutatkozik.
A sokszínű bíborosi kollégium eddigi gyakorlatát nézve viszonylag gyorsan választották meg pápának csütörtökön Robert Francis Prevost bíborost, aki mindössze négy szavazás után nyerte el a 133 bíborosválasztó konszenzusát. Prevost neve keringett ugyan az esélyes bíborosok között, de a SkyNews és az Axios forrásai szerint egy visszalépés kellett ahhoz, hogy XIV. Leó pápa legyen belőle.
Csütörtökön először választottak meg egy Egyesült Államokban született egyházfőt pápának Robert Francis Prevost bíboros személyében, aki XIV. Leó néven vette át a katolikus egyház vezetését (a névválasztásról itt írtunk). Prevostot alapvetően mérsékeltnek tartják, de számos társadalmi kérdésben Ferenc pápához hasonlóan progresszív, habitusa elődjénél mérsékeltebb reformer lelkületet ígér, de megválasztása azt üzeni: továbbmegy az egyház Ferenc pápa útján.
A pápaválasztásba belefolyó jobboldali amerikai szervezetek annak örültek volna, ha egy konzervatív pápa kerül a katolikus egyház élére, de nem jártak sikerrel. Bár Donald Trump gratulált XIV. Leónak a megválasztásához, és alig várja, hogy találkozhasson vele, az elnök hívei már kevésbé örültek, miután végignézték Prevost bíboros közösségi oldalát. Kiderült ugyanis, hogy az elmúlt években többször is kritizálta Trump politikáját, és egy J. D. Vance alelnököt bíráló cikket is megosztott.
Az 1955-ben, Chicagóban született Prevost francia, olasz és kreol gyökerekkel is rendelkezik. 1977-ben lépett be a Szent Ágoston-rendbe, amely 27 éves korában Rómába küldte, hogy kánonjogot tanuljon. 1982-ben szentelték pappá, majd Peruban kezdte meg misszióját, amely egészen 1986-ig tartott. 2001-ben választották meg a szerzetesrend élére. 2015-ben a perui Chiclayo püspökévé választották, majd 2018-ban a Perui Püspöki Konferencia második alelnöke lett.
A pápaválasztásról szóló cikkeinket itt olvashatja el újra.