Megválasztása előtt többször kritizálta Trumpék politikáját az új pápa

Bár Donald Trump már alig várja első találkozását az első amerikai pápával, Robert Francis Prevostnak korábban volt néhány kritikája például az amerikai elnök bevándorláspolitikája miatt is.

Prevost még nem XIV. Leó pápaként, hanem bíborosként februárban egy olyan véleménycikket osztott meg, amiben arról van szó, hogy J. D. Vance amerikai alelnök téved, mikor azt állítja: Jézus azt kéri tőlünk, hogy rangsoroljuk a mások iránti szeretetünket. Vance januárban a Fox News-on arról beszélt, hogy egy keresztény vélekedés szerint sorrendben a családunkat, szomszédunkat, közösségünket, polgártársainkat, végül a világ többi részét kell szeretnünk.

A viszonylag ritkán posztoló bíboros nemrég megosztott egy másik cikket is, ennek a témája Ferenc pápa az amerikai püspököknek írt levele, amit a tömeges kitoloncolásokra reagálva írt. De korábban is fogalmazott meg kritikát: a 2016-os kampány alatt is bírálta Trumpot, amikor megosztotta Timothy Dolan bíboros 2015. júliusi véleménycikkét, amely szerint az akkori elnökjelölt Trump bevándorlóellenes retorikája problematikus.

XIV. Leó megválasztása előtti utolsó bejegyzése Rocco Palmo philadelphiai katolikus kommentátor üzenetének továbbosztása volt. Palmo Nayib Bukele el-salvadori elnök és Donald Trump az illegális migránsok kitoloncolásával kapcsolatos partnerségét bírálta. „Nem látjátok a szenvedést? Nem zavarja a lelkiismeretetek? Hogy tudtok csendben maradni?” – áll a posztban.

Donald Trump a pápa választása után nem sokkal azt írta a Truth Socialön közzétett posztjában: „Gratulálok Robert Francis Prevost bíborosnak, akit kineveztek ki pápává. Nagy megtiszteltetés, hogy ő az első amerikai pápa. Micsoda izgalom, és micsoda megtiszteltetés hazánk számára. Alig várom, hogy találkozhassak XIV. Leó pápával, nagyon jelentőségteljes pillanat lesz!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!