Óriási akció végén emelt a felsőlécre Zachariassen

2023. március 9. – 18:13

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Az eddigiek után egészen váratlan akciót húzott elő a Fradi, a jobb szélen felfutó Marquinhos ért utol egy labdát, egy csel után el is tudott indulni befelé, aztán Vécseihez passzolt, ő tökéletesen tette Zachariassen elé a labdát, a norvég játékos pedig gondolkodás nélkül emelte át a kapust, a labda azonban végül a kapufán csattant. A helyzetet itt lehet megnézni.

A Fradi kapott még egy szögletet is, de ebből sem lett semmi, pár perccel később pedig hiába szerelt szépen Marquinhos, majd passzolt Botkának, a magyar játékos nem találta el a kaput.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!