2025. június 1. – 15:18
A legelső győri telefonkönyv szerint 1891-ben a 15-ös telefonszámot kellett hívnia annak, aki a Győri Szeszgyár és Finomító Rt.-t kereste. Ez ma a város legrégibb gyára, és pontosan ott működik, ahol 141 éve alapították: a Budai úton. Pedig kis híja volt, hogy nem zárták be már 1886-ban, és még párbajoztak is miatta.
A gyár kalandos történetéből Honvári János Kis magyar ipartörténet című könyvéből csemegéztünk ehhez a cikkhez.
Nemrég, a soproni Tűztoronyról szóló cikkünben visszautaltunk a győri Tűztoronyra is, amit 1895-ben lebontottak a belváros közepén, de telefonszáma 1891-ben még bekerült az első győri telefonkönyvbe. A tűztorony száma fölött pedig már ott szerepelt a szeszgyáré. A dolog pikantériája az, hogy a Győri Híradó korabeli írása szerint a különösen tűzveszélyes gyár már 6 évvel korábban, 1885-ben kérelmezte, hogy lehessen közvetlen telefon-összeköttetése a Tűztoronnyal. Az első jelentős tűz egyébként 1917-ben tört ki az üzemben.
Kétezer marha trágyája is kevés volt, hogy megakadályozzák
A szeszgyárat győri kereskedők alapították 1884-ben, részben azért, hogy legyen hova beszállítaniuk a mezőgazdasági terményeket. A gyár így egyidős a győri vízművel, de ekkor épült ki a Győr–Budapest közti vasútvonal is. Nem létezett előtte jelentősebb ipari szeszgyár az Észak-Dunántúlon, és úttörő volt Győrön belül azzal is, hogy ipari vállalkozásként részvénytársaság formában jött létre. Ekkora tőkéhez ugyanis a város legtehetősebbjeinek az összefogására volt szükség.
Mivel az ipari szeszgyárak eleinte tartottak sertést és marhát, hogy felhasználhassák a gyártás során keletkező szeszmoslékot, a korabeli sajtó tiltakozott az ellen, hogy a belvároshoz közeli helyszínen kétezer hízómarha termelje majd a trágyát. A város közgyűlése mégis a szeszgyárnak ítélte a telket, és az 1884. szeptember 30-i alapkőletétel során ezt az írást helyezték a kéménybe:
„Ő felsége, első Ferenc József osztr. császár és Magyarország apostoli királyának dicső uralkodása alatt, midőn a magyar felelős minisztérium élén Tisza Kálmán miniszterelnök állt…”
Az ökrök mentették meg a bezárástól
Indulásakor a gyár 200 állandó munkást foglalkoztatott. Termeléséről, berendezéséről eleinte szuperlatívuszokban beszéltek, viszont a létesítés költsége, részben az előre nem látott többletkiadások miatt, meghaladta az alaptőkét. A forgótőke kevés volt az üzemkezdéshez, ezért váltóhitelt kellett felvenni az Angol–Osztrák Banktól, ami sokkolta a részvényeseket. Különösen azért, mert a gyár átadása után pangani kezdett a szeszipar, ami megnehezítette az értékesítést, válságot idézett elő, a gyár pedig nem tudta fizetni a rövid lejáratú hiteleit.
Voltaképpen már két évvel az alapítás után majdnem bezárták a győri szeszgyárat. Az mentette meg, hogy muszáj volt tovább hizlalniuk 1500 ökröt, hogy el tudják adni őket, ehhez pedig szükség volt a termelés során keletkező moslékra.
Lovagias párbaj a Szőlőkertben
A részvényesek rettegtek attól, hogy elveszítik a pénzüket. Volt egy hangadójuk, Perl József ügyvéd, aki azzal vádolta az igazgatóságot, hogy szándékosan teszi tönkre a gyárat, hogy saját zsebére játszva elkótyavetyélhesse. Ez az ügyvéd előbb polgári pert, majd bűnvádas eljárást is indított – végül egyikben sem győzött –, a megvádolt tagok pedig ki akarták záratni a Lloyd testületből. Perl sértő levelet írt Wottitz Gusztávnak, az egyik igazgatósági tag testvérének, Wottitz pedig elküldte hozzá két párbajsegédjét. A becsületbíróság kimondta Wottitz párbajképességét, és a két haragos karddal vívott meg egymással 1887. október 21-én hajnali 2 órakor a Szőlőkert vendéglőben. Perl megsebesült, sebe néhány nap alatt begyógyult, de a törvényszék őt egyheti, a győztest háromheti fogházra ítélte a párbaj miatt. Sokkal nagyobb baj volt, hogy a többéves pereskedés alatt állt a gyár, és már senki nem reménykedett abban, hogy talpra áll.
A vagongyár is a szeszgyár istállóiban indult
A fellendülés főként a ma is felhasznált melasznak volt köszönhető, így 1891-től felhagytak a kukoricafeldolgozással, áttértek erre a jóval olcsóbb alapanyagra. Már ekkor állandó panaszok kísérték a szeszgyár szagát, aminek mérséklése kedvéért egy 50 méter magas kéményt is építettek, hogy minél magasabban távozzon a füst. Ebben az időben létesült egyébként a győri telefonhálózat, és a szeszgyár képviselői ott is voltak az értekezleten, amin először merült fel annak lehetősége, hogy bevezetik a telefont.
A gyár előbb a Wiener Bankverein tulajdonába került 1890-ben, majd 1895-ben Lederer Ágoston vette át a bécsi bank részvényeit. Ez volt az aranykor az első világháborúig. Lederer kezdeményezésére épült meg 1896-ban a győri vagongyár is, ami később – egészen az Audi 1993-as letelepedéséig – a térség legnagyobb gyárának számított. Legelső épületei az akkor már évek óta üresen álló szegyszári istállókból alakultak ki, és a szeszgyár volt a vagongyár egyik első megrendelője.
Válságok, háborúk, harminc bombatölcsér
Az első világháború megakasztotta az exportot, nyersanyag- és munkaerőhiány volt, de bővült a gyár. A Tanácsköztársaságot szintén átvészelte, pedig a proletárdiktatúra szesztilalmat rendelt el 1919 áprilisában, de a hadi események és a spanyoljárvány miatt a gyógyszergyáraknak szükségük volt alkoholra. Trianon után a 28 hazai cukorgyárból csak 12 maradt a határokon belül, és a minisztérium a melaszt elvonta az élesztőgyártás céljaira, így a szeszgyárban áttértek a cukorrépára.
A felfelé ívelő pálya a gazdasági világválságig tartott, amikor az emberek ötödannyi szeszt ittak, mint 1928-ban, a szeszárak viszont olyan magasak voltak, hogy a gyár még így is nyereséges maradt.
A második világháború előtt, 1938-ban a győri szeszgyárat is állami tulajdonba vonták két másik nagy szeszgyárral együtt, a Ledererek pedig a zsidótörvények miatt kikerültek az igazgatóságból. Évekig munkaerőhiány volt a háború alatt, a termelőket behívták katonának, kevesebb lett a termés, a legsúlyosabb megrázkódtatást pedig az 1944. április 13-i bombázás jelentette. Az üzem szinte teljesen megsemmisült, és a háború végéig összesen 250 bombát kapott. Udvarán harminc bombatölcsér tátongott, tönkrementek az iparvágányai, a gyújtóbombák pedig lángba borították a tartályokból kiömlő finomított szeszt. Emberéletben viszont nem esett kár, miközben például a szomszédos vagongyárban több száz áldozata volt a tavaszi bombázásnak.
A rendszerváltás után: vissza az alapokhoz
A háború után, 1945 áprilisában nekifogtak a romok eltakarításának, decemberig nem volt termelés, a hiperinfláció idején pedig különösen nagy becsülete lett a fejenként havi 2,5-5 liter tiszta szesznek, amit a dolgozók kaptak.
1949. január 1-jén az összes szeszgyárat államosították, a győri szeszgyár az Élelmiszeripari Minisztérium alá tartozott. Megalakultak a trösztök, 1963-ban a győri is gyáregységként tagozódott be a Szeszipari Országos Vállalatba. Nyolc évvel később újra átszervezték, 1984-ben pedig megszüntették a Szeszipari Vállalatok Trösztjét. A szervezetet 1990-ben átalakították, leváltak róla az italgyártó üzemek, végül 1994-ben alakult meg eredeti nevén a Győri Szeszgyár és Finomító Rt., amely – Zrt.-ként –most is ezt a nevet viseli.
A terv: karbonsemlegesség 2034-ig
Mivel a gyár ilyen régen beágyazódott a városba, a telephelyét már nem lehet tovább bővíteni, ugyanakkor a termelési lehetőségeket optimalizálva még a közelmúltban is kapacitásnövekedést és jelentős hatékonyságjavítást ért el a cég – közölték megkeresésünkre.
Hangsúlyozták: az elmúlt években látványos technológiai fejlődés történt a gyárban, és a cégvezetés „egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra – legyen szó energiahatékony megoldásokról, zöldebb gyártási technológiákról, a környezeti lábnyom csökkentéséről” vagy – az olyan beruházásokról, amelyek „a győriek által ismert »szeszgyárszagot« csökkentik”.
„Fontosnak tartjuk, hogy a várossal és a lakossággal korrekt viszonyt ápoljunk, ne okozzunk elkerülhető kellemetlenségeket, tudjunk együtt létezni” – közölték, hozzátéve azt is, hogy az együttélést tekintve még hosszú távon gondolkodnak.
A következő évekre az a terv, hogy a gyár fennállásának 150. évfordulójáig, tehát 2034-ig az ágazaton belül elsők között érje el a karbonsemlegességet (vagyis azt, hogy a szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gázok kibocsátott mennyisége megegyezzék azzal, amit a légkörből kivonnak).
A Covid idején mindenki ezt a szert használta
Napjainkban a gyárban termelt etanol gyógyszergyárakba, kozmetikai és vegyipari felhasználásokba kerül, például gyakran előfordulnak győri alapanyagok egy sor ismert hajlakkban. A gyár két fő terméke, a 96 százalékos finomított szesz és a 99,99 százalékos gyógyszeripari minőségű szesz, ezekből körülbelül heti 30-40 kamionnyi terméket állít elő, ennek legnagyobb részét exportálja. Az új utak keresése közben hozták létre 2016-ban a palackozóüzemet, amelyben szélvédőmosó folyadékok, fertőtlenítőszerek és a szeszgyártásban melléktermékként keletkező vinaszon alapuló növénykondicionáló termékeket gyártanak, kiszolgálva a legnagyobb hazai és külföldi kiskereskedelmi láncokat. A Covid idején az ország lakosságának nagy része „testközelből” is találkozhatott a győri gyár termékeivel, mert a termelést átállították a fertőtlenítőszerekre.
Az elmúlt évek történetének érdekes színfoltja a régi gyár területén kialakított Torula kiállító- és képzőművészeti alkotótér, amely ma kortárs művészeti események színhelyeként szolgál, erről a napokban olvashattak a Telexen.
A Telex Helyben folyamatosan érkező anyagait erre találod, sorozatunkat Győr-Moson-Sopronban indítottuk. Ha van egy jó sztorid, ötleted, küldd el nekünk! Támogasd a Telexet, hogy mindenhol ott lehessünk Helyben!
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
