Április végén írtunk először arról a folyamatról, amely az állami, vagy részben állami védelmi cégek, az N7 Holding Zrt. alá tartozó mindenféle részesedések felértékeléséről és lehetséges átszervezéséről szól – olyan cégeket is érintve, mint a Rheinmetall, Airbus Helicopters vagy épp a Dynamit Nobel Defence Zrt. páncéltörőgyár. Mint jeleztük, ha a nagy tervekből lesz valami, akkor akár az űripari és védelmi portfóliót már birtokló, tőzsdén jegyzett 4iG Nyrt. lehetne az a nagy magánpartner, amely a folyamatban később kulcsszerepet kaphatna.
Az eseményeket azóta is követjük, jó néhány háttérbeszélgetést folytattunk, melyek óhatatlanul nemcsak az üzleti, hanem a politikai térbe is beágyazódtak. A projektet lelkesen támogató szakemberek véleménye szerint egy magyar állami cég a magyar honvédségnek biztosan el tud adni például lőszert, gránátot, pisztolyt, de ahhoz, hogy a magyar hadiipar kapacitásai nőhessenek és jobban ki is legyenek használva, egy hazai és nemzetközi magántársaság sokkal jobb szervezeti alapot teremt. A kritikus vélemény szerint pedig
a 2026-os választás előtt a Fidesz egyszerűen biztonságba helyezné a maga számára az értékes védelmi portfóliót azzal, ha az államtól magánkézbe kerülne a többség.
Pár éve a magyar kormány jól érezte meg, hogy a védelmi ipar fontossá válik. Azóta valóban azt látjuk, hogy az európai védelmi cégeknek sok a megrendelésük, hasít a tőzsdei árfolyamuk, és valóban több sikeres, vagy potenciálisan felfutó magyar vegyesvállalat is elindult.
A szektor képviselői úgy látják, hogy ebben az ágazatban az sem okoz gondot, hogy miközben a magyar védelmi ipar elkötelezett az EU fővonala mellett – a termékek a nyugati szabványok szerint készülnek, a partnerek például nagy német és francia cégek –, addig a magyar politika sokat beszél az uniós törekvések, például Ukrajna megsegítése ellen. Ilyen környezetben zajlik tehát az az igazán sokszereplős folyamat a magyar hadiipari cégeknél, amelyben jó magyar szokás szerint meglepő szempontok is felbukkantak. De lássuk a szereplőket és az ő dilemmáikat!
Az állami gondolat
A történet központjában ott van a döntéshozó, vagyis a magyar kormány, egészen pontosan a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ahol Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár próbálja mederbe terelni a különféle hadiipari cégek átvilágítását, felértékelését, esetleges későbbi kiszervezését.
Ha a jóhiszemű olvasatot követve elfogadjuk, hogy az állam csak nagyobb magyar védelmi szektort szeretne, és azt gondolja, hogy ebben jobb lesz egy több magántőkével operáló struktúra, akkor is nehéz feladattal néz szembe a lebonyolító kormányzat. Ha az állam szempontjából alacsony áron köttetik majd valamilyen üzlet, azért jogosan kapnának sok támadást a döntéshozók. Ha pedig magas áron tennének kísérletet az eladásra, akkor a magánpartner (potenciálisan az említett, tőzsdén jegyzett 4iG-csoport) lenne csalódott, így könnyen füstbe menne a terv.
Ráadásul furcsa helyzet, hogy az állami oldalon tényleg volt már két szakember, aki igazán átlátta a folyamatot: részben Lóga Máté, az NGM gazdaságstratégiáért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára, részben az ő bizalmi embere, Antal Ferenc, az N7 Holding korábbi vezetője. Csak mivel ők tényleg nagyon közeli szövetségesek már egy ideje – elsősorban a Budapest Airport megvétele alatt dolgoztak szoros kötelékben –, amikor Antal Ferencnek távoznia kellett, Lóga Máté sem maradt a projekten.
Így került Szabados Richárdhoz a feladat, aki persze látott már nagyvállalatokat (korábbi munkahelyein, nagy kereskedelmi bankoknál, így a CIB-nél és az Ersténél vállalati vezető volt), de azért számára ez eléggé új terület. Az államnak azzal is szembesülnie kellett, hogy mindent nem szabad eladnia, kiszerveznie az N7 Holding alól, van olyan cég, amelynek tartósan is állami tulajdonban kell maradnia. Ilyen például a légiforgalmi irányításért felelős HungaroControl.
Mint hallottuk, az NGM elsősorban az Ernst & Young vállalatértékelési csapatában bízik, így ez a big four cég segíti az államot a tranzakcióban. Érdemes lehetett nemzetközi tanácsadóhoz fordulni, a magyaroknál kevésbé van védelmi ipari tudás, egy ekkora cég viszont tud Franciaországból, az Egyesült Királyságból vagy az Egyesült Államokból olyan partnert bevonni, amely már dolgozott a szektorban – illetve jobban fel tudja mérni a nemzetközi iparági benchmarkokat, vagyis a viszonyítás alapjául szolgáló német, olasz és cseh cégeket, mintának tekintheti azokat a vállalatértékelésben.
Magánkezek felé
A jóhiszemű szempontokat félretéve felmerülhet persze az a kérdés is, hogy miért lett hirtelen ennyire sürgős a kiszervezés – feltehetően egy, a mostani rendszernek kedves magánvállalat irányába – a 2026-os választás előtt, és azt sem árt megvizsgálni, mi a tétje ennek az egész folyamatnak.
Ezen a ponton elsősorban kérdéseket lehet feltenni. Ha a kormány ennyit invesztált, ilyen téteket rakott a magyar hadiipar fejlesztésébe, a magánszektor felé történő exit pénzügyi megtérüléssel zárul a végén? Milyen érdekeltségeket ad át, mit tart meg az állam, milyen hatása lesz ennek a következő kormányok mozgásterére? Ahol részlegesen száll ki, ott hogyan lövi be a tartós állami részesedés mértékét? Konkrétabban: a stratégiai kisebbség, azaz a 25 százalék feletti rész megtartása a cél, vagy elég az az alatti hányadot megtartani? Előbbivel azért marad némi beleszólása az államnak az irányításba, utóbbival kevésbé.
Hogy pontosan kiket fog érinteni végül az átszervezés, még szintén kérdéses. Úgy tudjuk, az N7-cégek közül nemcsak nemzetközi joint venture-ök, de tisztán hazai társaságok is kaptak olyan leveleket, amelyek mindenféle adatokat kértek tőlük. Azt azonban biztosra vehetjük, hogy a legismertebb közös vállalatok érintettek lennének a folyamatban:
- ilyen a zalaegerszegi Rheinmetall, amelyben a német Rheinmetall 51 százalékos és az N7 Zrt. 49 százalékos tulajdonában álló cég, amely Lynx harckocsikat gyárt;
- a várpalotai lőszergyár;
- a szintén várpalotai robbanóanyagot gyártó üzem;
- a gyulai Airbus Helicopters cég, amely 70 százalékban a francia központú Airbus Helicopters és 30 százalékban az N7 tulajdona;
- a szintén gyulai Satys PSP Hungary Zrt. felületkezelőket gyártó vállalat;
- a kiskunfélegyházi, cseh hátterű Colt CZ Hungary Zrt. fegyvergyártó;
- és a vecsési Dynamit Nobel Defence Zrt. páncéltörőgyár.
A magyar kézben lévő cégek helyzete változatos. A Rába Nyrt. speciális helyzetben van, mert tőzsdén is jegyzik, a ma már magyar Hirtenberger Defence Systems (HDS) aknavetőket és aknagránátokat gyártó vállalat esetében pedig valamilyen versenyjogi aggály merülhet fel, ha közeledne a Rheinmetallhoz.
A 4iG szempontjai, a kiszemeltek dilemmái
A 4iG Nyrt., vagyis az Orbán-rendszer csúcsvállalata tőzsdén jegyzett cég, így hivatalosan semmit nem mondhat a tervezett projektről. Ugyanakkor azt a 4iG vezetői maguk is érzik, hogy az erős távközlési és viszonylag erős infokommunikációs üzletág mellett az űripari-védelmi ágazat ma még haloványabb, megerősítésre szorul.
Ha megnézzük a cég jelentéseit, vagy beszélgetünk a vezetőkkel, jól látható, hogy a 4iG-csoport tényleg nagyon sok mindent csinál: jól ismert aktivitása a távközlési szolgáltatások, az ehhez kapcsolódó infrastruktúra-üzemeltetés, az informatikai megoldások tervezése, kivitelezése, üzemeltetés, az űr- és védelmi technológiák területe. Viszont az utóbbiban nincs egy olyan erős alap, mint a távközlésben, ahol egy országos szolgáltató adja az üzlet bázisát, amire persze lehet újabb és újabb hazai és nemzetközi cégeket venni és fejleszteni.
Igaz, a két ágazat egyáltalán nem is hasonlítható össze – magyarázták nekünk forrásaink. Ha a csoport megveszi a magyar piac harmadát kiszolgáló magyar Vodafone-t, akkor, ha mindent szuperül csinál, hamarosan lesz a piacon 40 százaléka, ha mindent pocsékul, marad 25 százaléka. De a védelmi ipar sokkal hektikusabb, komplexebb ágazat, itt nincsen semmilyen tehetetlenség, a szélsőértékek a 0 és a 100 között mozognak. Egy új tulajdonos lehet, hogy egyetlen üzletet sem köt, vagy minden kapacitását ügyesen eladja.
A csoport űrágazatába nagyon lelkes és nagyon fiatal specialisták hozták a kis startupjaikat, de ők üzletileg még kevésbé értelmezhetők, a védelmi részen pedig ott van a nagy partner, a német Rheinmetall. Utóbbi nyilván üzletileg is erős, a cégnél így van, aki azt érzi, hogy itt nincs egyensúly – egy ilyen partner a magyar űripari vezetőket megeszi reggelire. Ezért a 4iG örülne, ha bekebelezhetne egy csomó jól működő joint venture-t.
Az eladó és a vevő mellett ebben az üzletben a portéka is fontos szereplő, ezért nézzük most meg egy kicsit közelebbről az állami hadiipari holding cégeit. Itt sem könnyű a helyzet. Gondoljunk csak bele, említettük, hogy a 4iG-ben fontos partner a német Rheinmetall. Vajon a kiszemelt cégek, így a gyulai Airbus Helicopters, amely 70 százalékban a francia központú Airbus Helicopters és 30 százalékban az N7 holding tulajdona, szeretne összebútorozni így a 4iG-vel? Nem vet fel ez versenyhatósági kérdéseket? És mi van a vecsési Dynamit Nobel Defence (DND) Zrt. páncéltörőgyárral, amely Németországban közvetlen versenytársa a Rheinmetallnak? (Ez a cég egyébként még az Alfred Nobel & Co. vállalatból származik, amelyet a svéd vegyész és iparmágnás, Alfred Nobel alapított 1865-ben Hamburgban.)
De mint forrásainktól hallottuk, a nemrégiben kiment adatkéréseket még a tisztán magyar tulajdonú cégekben is zavarodottan fogadták. Mi az adatkérés célja, miért kérik, mit akarnak velünk – ilyen és hasonló kérdéseket tettek fel a különféle magyar vagy vegyes tulajdonú cégek vezetői.
Mint hallottuk, az egyes vállalatok felértékelése még csíraállapotban van. Jelenleg az információszolgáltatás, az üzleti tervek megítélése zajlik, és nagyon is indokolt, hogy az állam ehhez bevonta a szakma legjobbjait, vagyis az Ernsst & Young csapatát – érvelt a tanácsadó részvétele mellett egy forrásunk, igaz, azt is hozzáfűzte, hogy ez egy nagyon nagy, meglehetősen bonyolult ügy, aminek során nem lenne szabad rohanni, hiába szeretett volna feszes menetrendet korábban az állam. Rohanásról már csak azért sem lehet szó, mert az emberek kicserélődése lelassította a folyamatot, illetve általában is érezhető egyfajta elbizonytalanodás.
Vannak nehézségek
A projekt ismerői szerint az mindenképpen motiváció lehet, hogy a nemzetközi modellekben is együtt építi a magán- és az állami oldal a védelmi ipart. Mindamellett az N7 vizsgált portfóliója nagyon vegyes. Vannak benne olyan cégek is, amelyek nagy nevű európai résztvevőkkel indultak ugyan, de egyelőre csak startupok, ezek még nem nevezhetők működő vállalkozásoknak, inkább csak ígéreteknek. „Abban a szakaszban vagyunk, amikor lehet értelme egy magasabb szintű működésre fellépni, vagyis dimenziót váltani, hogy tényleg kimehessünk külföldre” – vélte egy forrásunk.
A baj csak az, hogy ezen a piacon tényleg minden képlékeny. Beszerezni egy adag lőszert, gránátot vagy kézi lőfegyvert, az nem ördöngösség, de éppen ezért rengeteg gyártó van. Egy nagyon kompetitív ágazatról beszélünk, ahol csak nagyon jó nemzetközi fegyverkereskedői kapcsolatokkal lehet eladni. Ehhez kell a nyelvtudás, a nemzetközi tapasztalat, ráadásul olyan potenciális vevő is akad, aki megköveteli a helyi gyártást. Egy másik országba pedig már egy tisztán állami cég nehezebben megy, mint egy magyar–külföldi, de legalább magáncég.
A folyamat azonban egyelőre döcögősnek tűnik, és még sok ponton elakadhat: vannak lehetséges forgatókönyvek, de ezek még csak ötletelés fázisban tartanak, nem hivatalos tárgyalások – mondta egy szakember a Telexnek.
A folyamat néha kicsit előrehalad, néha megtorpan, néha kicsit visszalép, készülnek üzleti tervek, aztán felmerülnek versenyjogi aggályok, ilyenkor leáll az adatszolgáltatás, kiderül, hogy a számviteli rendszerek sem érnek össze – egyszóval elég lassú minden.
Antal Ferenc távozása az N7-től mindenképpen nagy veszteség volt, mert ő volt az egyetlen, aki állami oldalról teljesen átlátta a helyzetet. A helyére hamar megérkezett ugyan egy új vezető, Póser Zoltán, aki az uniós pénzek hazahozatalán is dolgozott az államnak, csak aztán két évvel ezelőtt távozni kényszerült ebből az állásból.
Forrásaink szerint az ő kiválasztása akár azzal is indokolható lenne, hogy mivel az európai védelmi ipar megerősítésére most rengeteg uniós forrás áll rendelkezésre, hátha ebben ő majd el tudna érni eredményeket, bár korábban ezen a téren – fogalmazzunk így – nem járt túl nagy sikerrel. Más forrásunk hozzáteszi, ez rövid távon egyébként is reménytelen, hiszen Magyarország éppen nagy lépésekben távolodik Brüsszeltől, most az uniós forráshoz jutást szitokszóként használja, törvényt is hozna ellene.
Az állam részéről az is nehezítés, hogy senki nem szeretne dönteni a választás előtt. A felelősségvállalás most mindenkinek úgy hiányzik, mint üveges tótnak a hanyatt esés, miközben felülről nagyon határozottan a gyors tempó lenne az elvárás.
Finanszírozási kérdések
Végül ott van az a nagy kérdés, hogy amennyiben az állam rengeteg adófizetői pénz felhasználásával felépített egy értékes hadi portfóliót, akkor azt mennyiért adná el. Ha tényleg a 4iG lesz a partner, akkor felmerülhet-e a készpénzes fizetés, vagy sokkal inkább csak valamilyen részvénycserés megoldás reális – vagyis a 4iG értékes portfóliót kapna, az államnak pedig nőhetne a 4iG-ben a részesedése.
Csakhogy a konszolidált tőzsdei beszámolók alapján a 4iG nagyon ki van már feszítve hitelekkel,
vagyis nagyon nagy az adóssága, 2024 végén 250 milliárd forint volt a rövid lejáratú kötelezettségek összege és 930 milliárd a hosszú lejáratú kötelezettségeké. Szerencsére a cég árbevétele is egyre nagyobb, de egyelőre így is veszteséges a csoport: 692 milliárd forint volt tavaly a konszolidált forgalom, de mínusz 48 milliárd forint a konszolidált adózott eredmény.
A tőkehelyzet megerősítése
A 4iG-nek azért van legalább egy nagy terve a tőkehelyzet javítására. A cég leányvállalata, a 4iG Távközlési Holding Zrt. és az állami Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. most májusban úgy cserélt, hogy a Corvinus eladta, a 4iG Távközlési Holding pedig megszerezte a One Magyarország és a V-Hálózat 29,5 százalékos részvénycsomagját. A Corvinus nem pénzt kapott, hanem a részesedésért cserébe tőkeemelést hajthat végre a 4iG Távközlési Holdingban. A többlépéses tranzakció eredményeként a Corvinus tulajdonrésze a 4iG Távközlési Holdingban 37,9 százalékra fog nőni (a jelenlegi 23,22 százalékról), míg a 4iG Nyrt. részesedése 62,1 százalékra csökken (a jelenlegi 76,78 százalékról).
Ez volt az első lépés, de a csoportban több kereskedelmi és infrastrukturális cég is található. Aki követte a 4iG életét, tudhatja, hogy a portfólióban olyan korábbi márkanevek kereskedelmi és infrastrukturális cégei is benne vannak, mint a Vodafone, az Antenna Hungária, a Digi és az Invitech. Mint a 4iG-től hallottuk, ha a sok-sok széttördelt infrastrukturális céget értelmesen össze lehet olvasztani az év második felében, abba a vállalkozásba már a tőkeszerkezet javítása érdekében be lehetne vonni egy külső szakmai vagy pénzügyi befektetőt. A piacon van egypár specialista, például a Közel-Keletről, aki szokott ilyen részesedést venni.
Hiszen, mint ahogy egy iparági szakember mesélte, a nemrégiben Elon Muskkal is tárgyalóasztalhoz ülő Jászai Gellértnek valóban nagyon tiszta jövőképe van az űr- és a védelmi iparról. Ez a része a történetnek „külföld-kompatibilis”, az már más kérdés, hogy miközben a vezető nagyon tisztán látja az európai védelmi ipar sarokpontjait és növekedési lehetőségeit, addig az EU és Ukrajna mellett nagyon elkötelezett európai védelmi cégeknek meghökkentő, hogy az üzletember Orbán Viktor világlátásához nagyon hasonló dolgokat mond Donald Trumpról, Brüsszelről, Ukrajnáról, és ezt azért a partnerei nehezebben értelmezik a vacsorákon.
