A PDSZ tagja a színpadon jelentette be: nem fogja aláírni az új szerződését

2023. szeptember 15. – 16:38

Másolás

Vágólapra másolva

1203

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Szendrei Zoltán, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja azt mondta: megkapta a tankerület ajánlatát, e szerint 2024. január elsejétől a várható bruttó bére alig lenne kevesebb annál, amit az oktatásért felelős államtitkár egyszeri béremelésként kapott a kormányváltáskor. Ebből arra következtet, hogy nincs rá szükség a közoktatásban. „Eddis is tudtam, hogy drága hobbit választottam, (…) most sajnos pályát kell módosítanom” – mondta. Majd a színpadon bejelentette:

Nem fogja aláírni a státusztörvény elfogadása miatt hatályba lépő új szerződését.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!