Döntött a Közgyűlés: Horn Gyula nevét viseli majd egy XIII. kerületi sétány

2022. június 8. – 16:47

frissítve

Döntött a Közgyűlés: Horn Gyula nevét viseli majd egy XIII. kerületi sétány
Horn Gyula – Fotó: Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

1487

A Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött arról, hogy Horn Gyuláról nevezzenek el egy XIII. kerületi közterületet, korábbi cikkünk szerint egy sétány viseli majd a rendszerváltás utáni Magyarország harmadik miniszterelnökének nevét.

A XIII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére neveznek el sétányt Horn Gyuláról 2014-ben felállított szobra közelében, a Gyermek téren.

A Hvg.hu beszámolója szerint a fideszes képviselők nem szavazták meg az előterjesztést. Ughy Attila, a kormánypárt képviselője úgy fogalmazott, Horn Gyula „konfliktusos személyiség” az 1956-os forradalomban betöltött szerepe miatt. Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere azzal érvelt, hogy róla még Orbán Viktor is tisztelettel beszélt, ezért arra kérte a Fidesz képviselőit, hogy ők is adják meg Hornnak ezt a tiszteletet.

„Mindannyian tudjuk, hogy volt a történelemnek olyan pillanata, amikor Horn Gyula a rossz oldalon állt, (…) a bevallott bűnöket meg lehet bocsátani” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester.

A Fővárosi Közgyűlés ülésén történteket itt lehet megnézni>>>

A nap krónikájához tartozik, hogy Bősz Anettet humán területekért felelős főpolgármester-helyettesnek választották Gy. Németh Erzsébet helyett, aki parlamenti képviselőként folytatja a munkát.

Egy 2005-ös interjúban, ami nemrég újra megjelent, Horn Gyula arról beszélt, hogy bár Orbán Viktor a rendszerváltás környékén leülni tárgyalni sem volt hajlandó vele, később rendszeresen tartottak megbeszéléseket, és szinte barátok lettek.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!