Egy olasz influenszer miatt annyian leptek el két sípályát, hogy Abruzzo a hadsereghez fordult

2025. február 12. – 07:21

frissítve

Egy olasz influenszer miatt annyian leptek el két sípályát, hogy Abruzzo a hadsereghez fordult
Tömegek Roccarasóban – Fotó: Emanuele Valeri / ANSA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hadakozás tört ki egy olasz TikTok-influenszer és síterepek közt, miután Rita De Crescenzo az egyikre ráuszította kétmillió követőjét – írja a CNN. Ez azután történt, hogy egy másik pályarendszert is a figyelmükbe ajánlott, az odaáramló tömegek pedig megbénították a pályát.

Mivel emiatt kritika érte az influenszert, úgy döntött, emeli a tétet, és egy másik pályára küldte követőit. Sok velük megpakolt buszt már Nápoly környékén visszafordított a rendőrség. Ők Ovindoliba, a közép-olaszországi sípályára tartottak, és a hatóságok célja a két héttel ezelőtti roccarasói események elkerülése volt.

Akkor mintegy tízezer ember szállta meg az appennini síterepet, a pályákon flangáltak az emberek, voltak, akik sütögetni kezdtek ott, és a végén rengeteg szemetet hagytak a helyszínen. A TikTok-kultúrára jellemző, hogy ezután a botrány után De Crescenzo követőinek száma még százezerrel nőtt. A nő tagadja, hogy miatta szállták volna meg hívei Roccarasót, és kijelentette, még a síközpontnak kéne fizetnie számára, hogy reklámot csinált nekik. Sértetten ezután közölte, hogy inkább menjen mindenki a kisebb Ovindoliba.

Persze nem egyedül az influenszer volt a saras, a felhívására egyből ráakaszkodtak a nápolyi utazásszervezők. Egyes cégek 7800 forintnyi euróért kínáltak oda-vissza buszozást, ebédet és síbérletet, mások csak a transzfert biztosították. A roccarasói és ovindoli polgármesterek időben jelezték a hatóságoknak, hogy kezelhetetlen helyzetek állhatnak elő, így mint írtuk, a rendőrség időben megfogott több buszt. Arra hivatkozva tették, hogy egyes buszoknak nem volt behajtási engedélyük a síközpontok területére.

Az Abruzzo régióban található Appenninek népszerűek voltak eddig is a síelők körében, hisz közelebb vannak, mint az Alpok nagy sípályái (ráadásul a legmagasabb részein a 2900 métert is meghaladják a csúcsok). De ekkora népszerűségre ezek a pályarendszerek sem voltak felkészülve. Angelo Caruso tartományi vezető emiatt több száz rendőr kivezénylését, sőt az olasz hadsereg bevetését is kérte, hogy ellenőrző pontokon fordítsák vissza a hegyi utakon érkező, síbérlet nélküli tömegeket. Caruso szerint zömmel olyan emberek jönnek fel, akik csak meg akarják osztani a közösségi médiában, hogy ott vannak, de elrontják a síelők aktív pihenését.

Rita De Crescenzo produkciója, a ráakaszkodó utazási irodák és csekélyebb követőszámú influenszerek tevékenysége más figyelmét is felkeltette a CNN szerint. Ez pedig az olasz pénzügyőrség, ami vizsgálni kezdte ezen szervezetek bevételeit és könyvelését.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!