Meg merem kockáztatni, hogy a maratoni, 12 perc hosszú Basketball Shoes az egyik legjobb dal, amit valaha hallottam. Sokan mások is így gondolják, a dalt író Black Country, New Road (BCNR) zenekar az elmúlt évek new indie hullámának az egyik legnagyobb sikersztorija, Ants From Up There című lemezük pedig az internet egyik legtöbbet emlegetett albuma volt az elmúlt 2-3 évben.
Ennek ellenére nagyon rögös út vezetett a zenekar április 4-én megjelent Forever Howlong című harmadik nagylemezéig, amin már egy teljesen újragondolt zenekar szólal meg. Egy olyan zenei őstehetségeket mozgató csapat története ez, amelynek a pozitív fogadtatás és az erős indulás ellenére több mint fél évtized kellett ahhoz, hogy valóban elindulhassanak a saját útjukon.
A Black Country, New Road a Black Midi, a Squid, a Geese, az Idles és a Fontaines D.C. mellett a brit zenei színtér egyik éllovasa. Akkorára nem nőttek, mint az Idles vagy a Fontaines D.C., de a műfaji határokat feszegető dalaikkal hamar kultikussá váltak egy szűkebb, de annál fanatikusabb rajongói kör szemében.
„Erre a generációra nagyon jellemző, hogy sokkal durvább váltásokra képesek albumról albumra, sőt, nem félnek az egyáltalán nem konvencionális megoldásoktól sem. Ezek a zenekarok a korábbiakhoz képest még sokkal kísérletezőbbek, a klasszikus dob-gitár-basszus felállást felrázva kísérleteznek számos más hangszerrel és megoldással, miközben a zenében inkább érezni a jazzes attitűdöt, mint a rockzeneit” – írtuk erről a hullámról másfél évvel ezelőtt.
Hogy értsük a felhajtást, arról a csapatról van szó, amit a Quietus magazin mindössze két kislemez után a világ jelenlegi legjobb zenekarának kiáltott ki 2019-ben. A 2018-ban Cambridge-ből indult, Mercury-díjra is jelölt posztpunkos BCNR jazzből, folkból, rockból és klezmerből egyaránt merített az Ants From Up There című 2022-es második nagylemezhez, ami meghozta a kritikai sikert is a 2021-es For the first time után.
A zenekar második lemeze a kritikákat és rajongói pontszámokat összesítő, ötös skálán osztályzó Rate Your Music oldalon a 75. helyen áll a valaha kiadott, legmagasabban értékelt lemezek sorában (4,04-es pontszámmal), csak a megjelenés évére (2022) szűkítve pedig ez kapta a legjobb értékelést a platformon. Ilyenkor egy zenekar általában ünnepel, a baráti társaságból – és a Nervous Conditions nevű, korábban Budapesten is fellépett együttes hamvaiból – összeállt Black Country, New Road viszont pezsgőbontás helyett a karrierje teljes újratervezésére kényszerült.
Négy-öt nappal az Ants From Up There megjelenése előtt jött a hír, hogy Isaac Wood, az együttes frontembere kilép a zenekarból a mentális egészségére hivatkozva. A közelgő amerikai turnéjukat törölték, és emiatt a 2022-es, egekig magasztalt lemezüket sosem adhatták elő élőben. Egy új énekessel simán megtehették volna, de a tagok másképp döntöttek. Inkább kincsként megtartották maguknak a Wooddal közös dalokat, és a babérok learatása helyett gyors tempóban elkezdtek új számokat írni. „Hamar meg lehet utálni a saját zenédet, ha sokat kell játszanod ugyanazt élőben. Jó érzés megtartani magunknak egy olyan albumot, amit ennyire szeretek” – nyilatkozta Zoomon Lewis Evans, amikor 2022-ben interjút készítettem a zenekarral.
A BCNR tagjai azt is elmondták ekkor, hogy Wood már a bejelentés előtt felkészítette őket a kilépésére, és adott időt arra, hogy a zenekari társai alkalmazkodjanak a helyzethez. Ez a fordulat viszont alapjaiban írta át a zenekar jövőjét és hangzását. Ahelyett, hogy a zenekar bedobta volna a törölközőt, erőt kovácsoltak az énekesük távozásából. Mindössze hat hét leforgása alatt felvettek egy nagylemeznyi új zenét, hogy hamar visszatérhessenek a színpadra, és frontember híján, The Mamas & the Papas-szerű felállásra váltottak, és azok is odaálltak a mikrofon elé énekelni, akik addig csak hangszereken játszottak a zenekarban.
„Nem is volt opció, hogy a régi számokat játsszuk” – emlékezett vissza Georgia Ellery a Paste magazin interjújában az újrakezdésre. Bár mindössze pár hét állt a rendelkezésükre, Luke Mark gitáros izgalmasnak és szórakoztatónak írta le a folyamatot, egyszerűen azért, mert senki nem számított arra, hogy ilyen gyorsan új dalokat kell írniuk. A Live at Bush Hall koncertfilm és élő lemez 2022 végén ezt a viharos, mégis a zenekart összekovácsoló időszakot foglalta össze, a BCNR pedig ezeket az új dalokat hozta el a Budapestre, az Akváriumban tartott Isolation fesztiválra is 2022-ben.
Már akkor izgalmas volt látni egy épp (újra)formálódó zenekar karrierjének egyik leggyötrelmesebb fázisát, ami a színpadon valahogy mégis könnyednek és örömtelinek érződött. A BCNR ebben az időszakban egy nemlétező lemezzel lépett fel, May Kershaw énekes-billentyűs pedig utólag visszanézve bevallotta, hogy sok dal összecsapott lett, ami szerinte „nem feltétlenül volt rossz dolog”, mivel az alkotói folyamat még közelebb hozta őket egymáshoz.
A zenekar április elején megjelent, 11 dalt tartalmazó új lemeze, a Forever Howlong így már olyan, mint egy együtt kertészkedő kommuna örömzenéje. Elég csak rájuk nézni, a lenti zenekari fotó mindent elmond – kicsit olyan az egész hangulata, mint egy alsós angol tankönyvből származó illusztráció, amiben a hangszereket mutatják be.
„Demokratikusan dolgozunk – nincs vezetőnk, ezért szavazunk a dolgokról, és a többség döntése vagy a konszenzus szerint járunk el. De mindig megpróbálunk minden oldalt meghallgatni, mielőtt döntést hozunk” – jellemezte a működésüket Georgia Ellery egy interjúban, melyben társa, Luke Mark hozzátette, hogy vétójoggal is lehet élni a csapatban. Lehet szó akár egy 10 másodperces részletről is, ha valaki nem elégedett, megpróbálnak alternatívát találni helyette.
A korábbi frontember szerepét Wood távozása után nem egy, hanem három tag, a Jockstrap zenekarból is ismert Georgia Ellery, Lewis Evans és May Kershaw vette át. Közülük Evans volt az, aki az új lemezre hátralépett, és úgy döntött, hogy nem szeretne tovább vokálozni, mivel nem érezte elég profinak magát a feladatra. Helyette Tyler Hyde is énekes és szövegíró lett, így a zenekarnak jelenleg három női frontembere van, akik közel egyenlő arányban írták meg az új lemez dalait (Ellery és Kershaw hármat-hármat, Hyde ötöt jegyez), de Georgia Ellery énekel a legtöbb számban. Az eddigi erőteljes férfi perspektívát (kiválásáig Isaac Wood belső vívódásai voltak a központban, a szövegekben legalábbis biztosan) felváltották a női hangok, ami bár megosztja a közönséget, de egy izgalmas, új kezdetet jelez.
„Furcsa érzés tudni, hogy mostantól minden úgy fog történni velünk, ahogy minden más zenekarral szokott” – mondta Charlie Wayne a Paste magazinnak arról, hogy a zenekar végre ráállt a saját pályájára, és nyugodtan megturnéztathatják az új lemezüket, nem kell vészterveket kidolgozniuk. „Van ebben valami kissé furcsa és idegesítő, de nagyon király érzés is egyben.”
Ez a női többszólamúság meghatározza a Forever Howlong jórészt koherens hangulatát. A hangzás egyértelműen puhább és kevésbé grandiózus, mint a korábbi lemezeken, olykor szinte cukormázas és indie popos. Ahogy a hegedűs-énekes Georgia Ellery is megfogalmazta: „Nem akartunk annyi nagy, vad, robbanásszerű csúcspontot. Egyetértettünk abban, hogy ezt most félretesszük, és inkább hangulatokban, érzelmekben mondjuk el, amit akarunk.” Hozzátette, hogy mint mindenki, úgy ők is változnak, és már kevesebb olyan zenét hallgatnak, ahol minden egy zúzós tetőpontban csúcsosodik ki, holott az Ants From Up There idején még ez mozgatta őket.
A Forever Howlong így a szokottnál lassabban hömpölyög, néha meg is akad (ilyen a Mary című szám például), nincs annyi húsba maró üvöltés és kísérleti döngölés, mint korábban. Ha pedig nem figyelünk rá eléggé, első-második hallgatásra könnyen a háttérbe is veszik, így idő kell neki, hogy beérjen.
Ehhez a hangzáshoz járult hozzá a brit gitárzenei színtéren etalonnak számító James Ford producer is, aki újabban a Fontaines D.C. és Beth Gibbons lemezein dolgozott. Ő három héten át napi 16 órát töltött a zenekarral, és a cél az volt, hogy a felvételek – különösen az énekrészek – gördülékenyen, mégis maximális igényességgel szülessenek meg egy tapasztalt producer segítségével, aki eközben mégis tökéletesen szót tudott érteni a huszonéves tagokkal.
A lassabban építkező, gazdagon hangszerelt alapzenék absztrakt szövegekkel találkoznak a lemezen. Mintha a BCNR a brit new wave friss enciklopédiájából játszana, és a legfrissebb hangok, a Geese-ből ismert Cameron Winter és a Black Midiből ismert Geordie Greep sajátos költői világát idéznék, ahol a szavak jelentése újraértelmeződik és a leghétköznapibb dolgok is extra jelentéstartalmat kapnak. Van, hogy ez kínosan csapódik le, például akkor, amikor a zenekar túlságosan provokatív akar lenni (lásd például az „I’m a walking TikTok trend” kezdetű sort a lemezt felvezető egyik dalban). Mindeközben eszünkbe juthat a folk revival furcsa királya, Richard Dawson, Laura Marling, Fiona Apple és Mitski világa is.
A lemezhez ráadásul pont olyan kampányt csináltak, ami tökéletesen illik a hat cambridge-i csodabogárhoz: világszerte több lemezhallgatós eseményt tartottak, ahol a rajongóktól azt kérték, hogy a lemez rajzolt borítójából inspirálódva rajzoljanak hasonló színes és absztrakt alakokat és mintákat. A budapesti Neon Music lemezbolt eseményén is voltak kint Black Country, New Roados zsírkréták, és sokan leültek rajzolgatni. Ez pont az a közösségi élményteremtés, amit ebből a zenekarból kinézünk, a tagok azóta boldogan meg is osztották Instagramon a legjobban sikerült grafikákat.
Aki hozzám hasonlóan az Ants From Up There monumentális, túltengő érzelmi cunamiját várta a Forever Howlongtól, az biztosan csalódni fog. A tagok nem akarják pótolni Isaac Woodot, Charlie Wayne dobos szerint „ha a zenekar körülötte forogna – és ez néhány ember számára biztosan így lesz, mert ők így ragaszkodtak a zenekarhoz, és ez érthető –, akkor lényegesen rosszabb zenészek lennénk, mert megpróbálnánk újraalkotni valamit, ami már nincs.” Pedig az új Black Country, New Road már nem csak a fájdalom zenekara. Sokkal inkább egy kis családdá növő közösségé, akik együtt egyengetik a jövőjüket. Aki marad, marad, aki megy, az megy: a BCNR boldogan integet azoknak, akik ide már nem követik a zenekart, és azoknak is, akik nyitottak a változásra velük együtt.
„Elég sok mindenen mentünk keresztül együtt, így elég sok tapasztalatunk van a traumák átélésében. Mostanra már tényleg megpróbálunk vigyázni egymásra, és tiszteletben tartjuk, ha valamelyikünk nehéz időszakon megy keresztül, biztosítva, hogy senki ne érezze úgy, muszáj kreatívan elköteleződnie, ha nem érzi jól magát. Ha valami túl sok, akkor le lehet lassítani és nem kell siettetni semmit, mi támogatjuk őket” – összegezte a zenekar mostani filozófiáját Georgia Ellery.
