Magyar: Ez lesz az első alkalom, hogy „az ellenzék vezetője” kérdezheti Orbánt

2024. október 9. – 07:11

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Örülünk, hogy hallhatjuk a vitát Orbánnal, jelentette ki a vita előtt Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke hangsúlyozta: ez lesz az első alkalom, hogy „az ellenzék vezetője” kérdezheti Orbánt.

Fotó: Márton Balázs / Telex
Fotó: Márton Balázs / Telex

A mentelmi jogáról elmondta, hogy felajánlotta: lemond róla, ha Magyarország csatlakozik az uniós ügyészséghez.

Megerősítette, hogy a testvére fel évig havi 300 ezer forintot kapott egy cégtől, ami az általa vezetett Diákhitel Zrt-nek dolgozott. Most láthatják, hogyan működik Orbán propagandagépezete – jelentette ki a kormányközeli médiától érkező kérdésre.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!