Jogerősen pert nyert az újpesti gyermekotthon vezetője, akit egy zaklatási ügy eltussolásával gyanúsítottak meg

2025. április 17. – 05:36

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 2022-es szexuális zaklatási ügyből kerekedett botrány egy újpesti gyermekotthon korábbi vezetője körül, az ügyben most született jogerős ítélet. Az Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthonában merült fel a gyanú, hogy egy ötéves kislányt érhetett bántalmazás, az esetet azonban nem bizonyították, de helyi fideszes politikusok az ügy eltussolásával vádolták az intézet vezetőjét, akit végül ki is rúgtak. A Népszava szerint a bíróság most másodfokon, jogerősen igazat adott a kirúgott vezetőnek, és kimondta:

valótlan az az állítás, hogy az otthon korábbi vezetője, Becker Zita megpróbált eltussolni egy szexuális bántalmazási ügyet, illetve megakadályozta azoknak a nevelőknek a „beavatkozását”, akik próbáltak a szakmai és módszertani útmutató szerint eljárni.

Az ügy eredeti gyanúja szerint 2022. december 11-én szexuálisan bántalmaztak egy ötéves kislányt az otthonban, minderre 2023 elején derült fény. Ekkor az intézményvezetőt az a vád érte, hogy nem tette meg a szükséges lépéseket, miután tudomására jutott, hogy bántalmazás történhetett. Nagy István és Trippon Norbert korábbi kerületi alpolgármesterek ekkor nyilvános posztokban kezdtek írni az ügyről mint botrányról, úgy, hogy a folyamatban lévő ügyben még nem indult hivatalos vizsgálat. Becker Zitát súlyos mulasztással vádolták meg, és fegyelmi eljárással bocsátották el a vezetői állásából.

A bántalmazás gyanúja azért merült fel mégis, mivel az otthonban lakó kislány édesanyja kipirosodást látott a gyerek bőrén, és emiatt szólt a gyerekfelügyelőnek. A hátrányos helyzetű gyerekeknek otthont adó intézménybe a szülők egyébként bejárhatnak, és haza is vihetik gyermeküket. A gyanú tehát Becker Zita tudomására jutott, aki az elmondások alapján nem tartotta szükségesnek az azonnali orvosi beavatkozást, és az anya sem tartotta fontosnak a vizsgálatot.

A gyermekfelügyelő felülírhatta volna Becker döntését, azonban a kislány állapota alapján ő is hasonlóan ítélte meg a helyzetet. Másnap Becker Zita szólt a közvetlen felettesének a történtekről, aki értesítette az önkormányzatot, és a rendőrségi feljelentés is megtörtént. A hatóság rendelheti ki az igazságügyi orvosszakértőt és a szakpszichológust, de ilyen döntés nem született. Az ügyben tehát mindenki az előírások szerint járt el. Munkaügyi per is indult, ebben is Beckernek adtak igazat, aki 1,1 millió forintos sérelemdíjat is kapott.

A Becker elleni támadások azonban mégis megkezdődtek, és politika színezetet kaptak. A kirúgott vezető úgy nyilatkozott az ügy kirobbanása után, hogy nem ő hibázott, hanem az intézménnyel kapcsolatban álló közszereplők és pártpolitikusok, akik mondvacsinált okokkal botrányt kreáltak. A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete is kiállt az intézményvezető mellett, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete pedig közleményben fogalmazta meg kritikáját azzal szemben hogy a kerületi politikusok szociális és gyermekvédelmi ismeretek nélkül nyilatkoztak a sajtónak, és feltételezéseket tényként közöltek.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 403,13 Ft
USD 359,04 Ft
További élő árfolyamok!