Orbán Varju Lászlónak: Az ön beszéde kommunista beszéd

2021. szeptember 20. – 15:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Miért adósítják el minden eddiginél jobban az országot? – tette fel a kérdést a DK-s képviselő. Csak 2016 után kezdett csökkenni az államdósság, majd a Covid-válság miatti nagy hiányok okán nagyon megugrott az államadósság – sorolta Varju László. Önök ellopják a pénzünket! Felszólítom, ne adósítsák el a magyar embereket!

Orbán azt válaszolta: az ön beszéde kommunista beszéd. Ők csinálták azt, hogy amit elkövettek, azt ráfogták a másikra. A 2010 előtti baloldali kormányok adósították el Magyarországot, és ami nagyon fontos: a 2010 utáni kormányok nagyon lecsökkentették a külföldi devizában fennálló adósságot, ami nagy könnyebbséget jelent a magyar adófizetőknek.

Varju azt kérte a miniszterelnöktől, hagyják abba a költekezést, vágják vissza a kiadásokat. Orbán viszontválaszában azt mondta: nem tudják abbahagyni a költekezést, mert akkor nem lesznek béremelések, nem lesz 13. havi nyugdíj, nem lesz adóvisszatérítés, stb. Márpedig ezekre szükség van a kormányfő szerint.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 403,88 Ft
USD 355,93 Ft
További élő árfolyamok!