Négy nap skorpiók, koalák és hangyászsünök között: egy magyar a Nagy Óceán Meneten

Amire bő féléves utazásom utolsó állomásaként Melbourne-be érkeztem, már végigmentem egyhuzamban a Kéktúrán, a 88 templom zarándokúton Japánban, végigtúráztam Hong Kong hegyvidékén és körbebicikliztem Tajvant is. Semmiképpen sem szerettem volna túlvállalni magam, ezért egy jól megközelíthető, egyszerű, de felejthetetlennek ígérkező túraútvonalat kerestem.

A Great Ocean Walk (GOW) Melbourne-től mintegy 200 km-re délnyugatra húzódik a hasonló nevű, turisztikai látványosságként funkcionáló Great Ocean Road autóút közelében. A 104 km hosszú óceánparti túraútvonal Apollo Bay üdülővároskát köti össze a környék fő nevezetességével, a Tizenkét Apostol nevű mészkősziklacsoporttal. A túra nagyrészt az Otway Nemzeti Park területén halad keresztül, és olyan szirteket, erdőket és partszakaszokat is érint, amelyeket a híres autóútról még csak látni sem lehet.

Hivatalosan nyolc nap javasolt a túra teljesítésére, ám tekintve, hogy nagyon jól kijelölt útvonalról, viszonylag egyszerű terepről és mérsékelt szintkülönbségekről van szó, az ajánlott nyolc helyett én négy napot szántam rá, megítélésem szerint gyakorlott túrázóknak ennyi idő alatt kényelmesen bejárható. A nemzeti park a GOW mentén összesen hét sátorhelyet üzemeltet, egymástól 10-15 km távolságra. A sátorozás teljesen ingyenes, de a túlzsúfoltság elkerülése érdekében a sátorhelyeket előre le kell foglalni a nemzeti park honlapján. A számozott parcellák mellett padokkal, fedett menedékekkel, komposztáló mellékhelyiségekkel, esővíz-gyűjtő tartályokkal teszik kényelmessé a túrázást.

Melbourne-ből nem különösebben nehéz eljutni a túra kezdőpontjához, Apollo Baybe. Az ausztrálok szerint „túl könnyű” is (too easy mate!), ráadásul a buszút, illetve a hostel kiválóan alkalmas a többi túrázó megismerésére. Útközben egy japán fiúval beszéltem át a túra részleteit, miután villámgyorsan kiszúrta japán túrazsákom. Ahogy annak lennie kell, a szállásunk is ugyanott volt, így másnap reggel együtt vágtunk bele a kalandba.

Az első napra mindketten 22 km megtételét terveztünk és az első kempinget kihagyva egyenesen a másodikba, Blanket Baybe tartottunk. A nap már magasan járt, mikor magunk mögött hagytuk Apollo Bay utolsó épületeit. Nem kellett sokáig várnunk az első érdekességekre, a házak felett ugyanis sárga bóbitás kakaduk csapata körözött, majd rövidesen egy rövidcsőrű hangyászsünnel is összefutottunk. Mint később egy ausztrál csoporttól megtudtam, a koala és kenguru a helyieknek nem igazán nagy dolog, hangyászsünt látni azonban egészen más, az még nekik is érdekes.

Nemcsak az élővilág volt lenyűgöző, hanem a fények, a színek, az illatok is. Az óceán, az ütemesen felbukkanó majd parthoz csapódó hullámok látványa az első pillanattól fogva lélegzetelállító volt. Később az erdőbe érve eukaliptuszillat töltötte ki az ember tüdejét. A fák zöldje is egészen más árnyalatú volt, az ösvény mentén pedig mindenféle ismeretlen virág nyílt. Az ebédet követően, egy váratlan pillanatban az első koalát is megpillantottuk. Pontosan ez a kiszámíthatatlanság és változatosság vonzott ebben az útban. Késő délután értünk a kempinghez, ami az óceán közvetlen közelében, egy kis fennsíkon feküdt. A panorámás vacsorát követően a hullámok morajlása ringatott álomba.

A második napra csak egy rövid etapot terveztem, így elköszöntem újdonsült ismerősömtől és ráérősen készülődtem, majd egymagamban, kényelmesen haladva tettem meg a 21 km-es távot. Az 1848-ban épült Cape Otway világítótorony parkolójában ebédeltem, majd folytattam utamat Aire River felé. Ahogy az erdőket felváltották a cserjések, az is értelmet nyert, hogy miért bozótjárás („bushwalking”) a túrázás neve errefelé. Az ösvény mellett olykor friss földtúrások jelezték a hangyászsünök útját, melyekből jó párat volt szerencsém megfigyelni a délután folyamán.

Aznap az ösvény egy „bakancstisztító állomáson” is keresztülvezetett, ami a gyakorlatban egy háromoldalú, földre rögzített kefe, ezekkel meg kell tisztítani a lábbelinket, hogy megakadályozzuk egy rendkívül kártékony peronoszpóraféle, a Phytophthora cinnamomi terjedését.

Kora délután értem a következő kempingbe. Az előző, óceánparti éjszaka után egy folyóparton volt sátorhelyem. Gyorsan lett társaságom is, ugyanis egy francia országúti kerékpáros tévedt arra és maradt végül éjszakára is. Jóízű beszélgetés mellett karbantartási munkálatokkal telt az este, előbb kijavítottunk egy törött menetet egy sátorvasban, majd a közeli folyó segítségével egy eresztő derékalj rejtélyét fejtettük meg.

A harmadik délelőttön a Bass-szoros felől hullámokban érkeztek a felhők, jól kivehető volt, hogy éppen merre szakadt le az ég. A reggeli párában úgy pakoltam el a sátram, hogy később, ha napos, száraz helyet találok, gyorsan kiszáríthassam. Az aznapra tervezett 27 km-es táv felénél, a Johanna Beach kempingnél tartottam szünetet, ahol egy brit túrázóval hozott össze a sors. Mindketten a Ryans Den kempingbe tartottunk, így a szárítkozást és ebédet követően együtt tettük meg a hátralévő távot.

Ezen a szakaszon az ösvény többször ereszkedett le az óceánhoz, hogy pár száz méteres parti séta után ismét felkapaszkodjon a szirtekre. Az előző napok napfényes könnyedsége után a táj itt párás, rejtélyes, szinte misztikus arcát mutatta. Délutánra azért az ég szépen kitisztult és egy utolsó, hosszabb erdei szakasz következett. Az ösvény mentén jácintorchideák nyíltak.

A Ryans Den kemping is erdős magaslaton található. Aznapi túratársammal vacsora után még hosszasan beszélgettünk, majd lefekvéshez készülődve újabb szokatlan állatot figyelhettem meg, ugyanis egy skorpió osont el mellettem az avarban. És én még kígyókra és pókokra készültem! Szerencsére kiderült, hogy az ausztrál skorpiófajok az emberre nem veszélyesek.

Az utolsó, negyedik napra hagytam a leghosszabb, 29 km-es távot, ráadásul időhöz is voltam kötve, mert el kellett érnem az egyetlen buszt a következő szállásomhoz, Port Campbellbe. Hogy ne kelljen sietnem, nagyon korán keltem és sötétben, egymagam vágtam útnak. A fáradtságtól eltekintve nagyon jól esett kora hajnalban fejlámpával túrázni. Ilyenkor az ember különösen érzi minden lépésben, hogy nem a mindennapokat éli. Hajnalban az erdő hangulata is egészen más, az állatvilág éberebb, folyton mozgásban van. Őzek helyett itt a tisztásokon wallabyk és kenguruk csordáiba futottam bele.

A napkeltét egy, a táj fölé magasodó platón csodáltam meg, majd kényelmesen folytattam utam a Tizenkét Apostol mészkősziklái felé. Ezen a partszakaszon számos hajó futott zátonyra az idők folyamán, innen ered a túra utolsó partszakaszának elnevezése: a Wreck Beachen mementóként egy ütött-kopott horgony ágaskodik a homokban.

A délután folyamán ismét összefutottam az első napon megismert japán útitársammal, így nem csak együtt kezdtük, de együtt is fejeztük be a túrát. A távolban ekkor már jól kivehetőek voltak a híres mészkőpillérek. Ahogy közeledtünk a civilizáció felé, egyre több kirándulóval futottunk össze, mígnem elértük a látogatóközpontot és ezzel a túra végét is.

Aznap este a túra fáradalmait újdonsült ismerőseimmel a közeli üdülőfaluban, Port Campbellben pár korsó sör és frissen sült pizza társaságában pihentük ki. Én még pár napot lazítottam, mielőtt továbbutaztam Sydney, majd végül Európa felé. Összességében a Great Ocean Walk nagyon élvezhető és elképesztően érdekes túra, amely nem a határok feszegetéséről és a roppant teljesítményről szól, hanem arról, hogy lassan haladva befogadjuk és élvezzük minden percét.

Kígyók, medúzák, víz és dagály: tippek és tanácsok

Az esővíz vízszűrővel való kezelés vagy forralás után iható ugyan, ám az aszályos decembert és januárt követően a nemzeti park februárban arra figyelmeztetett, hogy a tartályok üresek lehetnek és ajánlott minden eshetőségre felkészülni. A gyakorlatban ez nálam napi négy liter víz cipelését jelentette, ami jelentősen megdobta ultrakönnyű felszerelésem össztömegét. Végül bőséggel találtam vizet mindegyik sátorhelyen. Egy világítótorony ajándékboltját leszámítva vásárlási lehetőség nincs az útvonal közelében, így a teljes túrára elegendő élelmiszert vittem magammal.

Mivel az ösvény naponta többször is levisz az óceánpartra, tervezésnél a dagályok várható időpontját is figyelembe kell venni. Ez partszakaszonként változó, és nem csak azért fontos, hogy ne kelljen a parton órákon át várakozni a következő apályra, hanem azért is, mert a dagály az óceánba futó patakokat is felduzzasztja, megnehezítve az átkelést. A sós vízzel medúzák is megjelenhetnek, különösen gyakori errefelé a portugál gálya, vagy helyi nevén „kék flakon” (blue bottle), amelynek érintése erős fájdalommal és gyulladással jár.

Ha már veszélyek: Európában a mérges kígyók és pókok kevésbé képezik a túrázás szerves részét, így még indulás előtt végigjártam Melbourne belvárosának túraüzleteit jó tanácsokért. Összességében az volt a benyomásom, hogy a helyieket ez a rengeteg „veszedelem” nem különösebben rettenti el a túrázástól. Megtudtam, hogy a mérges pókok a GOW környékén nem gyakoriak, a kígyók pedig a tapasztalatuk szerint alapvetően nem agresszív állatok. Persze vannak kivételek, különösen a tigriskígyó, így mindig jobb lassan, óvatosan haladni. Sokan hosszúnadrággal vagy kamáslival növelik a biztonságérzetet, illetve kígyómarás esetére tartanak maguknál kötszert nyomókötéshez – én is így tettem.

Az útvonal nagyítható túratérképen:

Ha követnéd Balázst következő kalandjára az Egyesült Államokba, itt tudod megtenni.

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.

További egzotikus túrák a Szépkilátás rovatban:

• Két magyar túrázó áttört a dzsungelen, és megmászta Kuba legmagasabb csúcsát
• És egyszer csak elúszott a kajakunk mellett egy jókora világító hal
• Egy esőerdő sokkal nagyobb móka, mint egy profin megtervezett csúszdapark
• Halálsípok zenéjére sétáltunk végig a mexikói Holtak-sugárútján
• A veszélyekkel teli dzsungel mellett olyan a táj, mintha SpongyaBob szigetére tévedtél volna