
Ezt a közvetítést már lezártuk.
Újra Polt Péterről kérdezik Gulyást: alkalmasnak tartja-e az Alkotmánybíróság elnökének? Gulyás szerint Polt az egyik legkiválóbb jogász az országban, ezért bármilyen jogász által betölthető tisztségre alkalmasnak tartja. Ha a Fidesz-frakció őt jelenti be jelöltnek, támogatni fogja. A többi felmerült jelöltre nem reagál, a frakciók ma délután négy óráig bejelentik a jelölteket.
Gulyás Gergely arról, hogy az Egyesült Államok kiszállhat az orosz–ukrán béketárgyalásokon való közvetítésből, azt mondta: Magyarország az USA előtt a béke pártján állt. „Ha Amerikának nem sikerül a békét elérnie, mi akkor is a béke pártján fogunk állni” – fogalmazott.
A kormánynak az alkotmánybíró-jelölés kapcsán nincs dolga – mondta Gulyás, amikor Polt Péter jövőjéről kérdezték. Azt mondta, hogy a Fidesz frakciója hamarosan be fogja jelenteni AB-jelöltjeit. A legfőbb ügyész posztjára a köztársasági elnök tesz javaslatot.

Gulyást a HVG a kormány által belengett „átláthatósági törvényről” kérdezte: a miniszter azt mondta, hogy a kormánynak ilyen törvénye nincs, és nincs is erre szándékuk. „Szóba került tegnap a kormányülésen az átláthatósági törvény, de ennek a Fidesz-frakció a gazdája” – fogalmazott.
Egy évvel a háború kitörését követően a katonáknak a háborúra kell készülniük – magyarázta Gulyás a felvételen elhangzottakat. A magyar kormány mindent megtett az elmúlt években is a békéért, de a katonáknak a haza védelmére kell felkészülni – mondta. Szerinte a korábbi vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz Ukrajnát akarta megvédeni, míg a honvédelmi miniszter a hazát akarja megvédeni. Szerinte a kormány mindig ezt kommunikálta, Orbán Viktor is beszélt arról már a háború előtt is, hogy közös európai haderőre van szükség.
A HVG arról a hangfelvételről kérdezi Gulyás Gergelyt, amelyet ma reggel tett közzé a Tisza Párt. Gulyás Gergely szerint „ez egy lepkefing”. Szerinte nincs ügy, nincs miről beszélni.
„A kormány véleménye az, hogy ahol van reális esélye a békére, ott béke legyen” – mondta Gulyás, miután a TV2 arról kérdezte, hogy az egyre szaporodó háborúk mellett most miért fontos a kormány „békepárti álláspontja”.
A csatorna a Demján Sándor program előrehaladásáról is érdeklődött. Kiderült például, hogy a munkáshiteleknél már 19 ezer esetben megtörténtek a folyósítások.
Az Origo azt kérdezi, mekkora áresésre számít a kormány az új árrésstop bevezetésével. Gulyás Gergely szerint most akár 30 százalékos is lehet átlagosan az árrés. A kormány azzal számol, hogy tíz százalék fölötti árcsökkenéssel jár majd az új intézkedés, de biztosat egy hónap múlva tudnak majd mondani.
A lap az Európai Bizottság új, az orosz kőolaj- és gázszállítás importjának megszüntetéséről szóló tervezetéről is kérdezi a minisztert. Gulyás szerint a Bizottság igyekszik kereskedelempolitikai intézkedésnek álcázva szankciókat bevezetni.
Kollár Kingáról is kap kérdést Gulyás, amire elmondja, hogy szerinte a Tisza Párt EP-képviselője lejáratta magát.
Gulyás Gergely szerint megfelel a valóságnak a sajtóban megjelent információ Ruszin-Szendi Romuluszról. Az Index azt írta, hogy a Honvédelmi Minisztérium vizsgálata feltárta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy vezérkari főnökként kettős kommunikációt folytatott: míg jelentéseiben a magyar kormányzati álláspontot tükröző háborúellenes narratívát jelenítette meg, a NATO ülésein valójában Ukrajna-barát álláspontot képviselt, sőt felszólalásait a „Slava Ukraini” (Dicsőség Ukrajnának) kifejezéssel zárta.
Szerinte a volt vezérkari főnök túllépett a jogkörein, miközben a jelentéseiben úgy tett, mintha ez nem történt volna meg. A miniszter azt mondta, megfelel a valóságnak, hogy az altábornagy „Slava Ukraini” felkiáltással fejezte be beszédeit. Gulyás szerint ez súlyosabb úgy, mint hogy valaki a saját zsírját szívatja le a Honvédkórházban.
A kormányszóvivő szerint az elmúlt időszakban 15 milliárd forintnyi beruházást adtak át. Példaként elmondta, hogy átadták a NAGÉV tűzihorgonyzó üzemét Tiszacsegén.
Gulyás beszélt a napokban benyújtott 2026-os költségvetésről is, aminek szerinte annak az alapja, hogy nem Ukrajnára, hanem a magyar családokra fordítják a forrásokat. A miniszter arról beszélt, hogy Európa legnagyobb adócsökkentését hajtják végre. A legnagyobb költség a nyugdíjkiadás, erre 7700 milliárd forintot fordítanak. „Ez egy kiegyensúlyozott költségvetés, ami lehetőséget ad a gazdasági előrelépésre” – mondta.
A kormány a tegnapi ülésén az inflációs helyzetet és az árrésszabályozást is tanulmányozta – mondta Gulyás. A kormány szerint az élelmiszereknél bevezetett árstop bevált, az indokolatlan áremelések megengedhetetlenek. Ezeket az intézkedéseket a drogériákra is bevezetik, harminc kategóriában közel ezer termékre vonatkozik majd. Itt 15 százalékos árrést engednek, szerinte ezzel a kereskedőknek meg kell elégedniük.
A kormányülésen kiemelten foglalkoztak Ukrajnával: a kormány szerint az Európai Bizottságban és az Európai Néppártban rossz irányba haladnak a dolgok, mert feltétel nélkül, gyorsított eljárással fel akarják venni Ukrajnát az EU-ba, mondta Gulyás Gergely. A miniszter kritizálta a fegyverszállítások folytatását és az orosz kőolaj- és gázszállítás importjának megszüntetéséről szóló terveket.
Felmérték, hogy az Európai Bizottság gázzal és kőolajjal kapcsolatos döntései mit jelentenének Magyarországnak: ha máshonnan kellene beszerezni ezeket, akkor 1,5 milliárd euróval többet kellene ezekre a költségekre fordítani. Gulyás szerint az áram és a gáz ára kétszeresére és két és félszeresére növekedne. „Ez a rezsivédelem ellehetetlenítését jelentené, ezért mindent meg fogunk tenni ezek ellen a brüsszeli tervek ellen” – mondta. A miniszter azt mondta, hogy ehhez szövetségeseket keresnek az EU-ban.
Magyar Péter először hétfőn beszélt arról, hogy „befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”, amit azóta is következetesen „a Fidesz őszödi beszédének” nevez. „Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel” – mondja Szalay-Bobrovniczky Kristóf azon az 1 perces hangfelvételen, amit Magyar Péter végül csütörtök reggel 9 órakor hozott nyilvánosságra.
A honvédelmi miniszter a felvételen azt állítja: a magyar kormány szakít a békementalitással, és átállnak „a háború felé vezető út nulladik fázisára.” A honvédség fiatalítási programja is azt szolgálta szerinte, hogy megváltoztassák az addigi állásponttal. Ennek végrehajtására Böröndi Gábor altábornagyot kérte fel a honvédelmi miniszter.
Orbán Viktor 2025-re fantasztikus évet és repülőrajtot ígért, de múlt héten kiderült: 0,4 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye 2025 első negyedévében. Ez azt jelenti, hogy a kormány idénre ígért 3–6 százalékos és a költségvetésbe beleírt 3,4 százalékos gazdasági növekedésétől várhatóan elbúcsúzhatunk, és valószínűleg még a nemrég megadott 2,5 százalékos növekedési cél sem lesz meg. Emellett év elején meglódult az infláció, lelassult a béremelkedés üteme és visszaesett az ipar teljesítménye. A lefújt fantasztikus évről itt olvashatnak bővebben.
A fideszes képviselőket nem rázta meg a gazdaság első negyedéves zsugorodása, a háborút, az EU-t és a németeket okolják. Szerintük, amit Orbán mond, az úgy van:
Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra május közepétől szeptember elejéig. Az erről szóló előterjesztést elvileg szerdán tárgyalta a kormány, jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden egy Facebook-videóban. Nagy Márton elmondta, hogy az intézkedés kizárólag a drogérialáncokra, így például a DM-re, a Rossmannra vagy a Müllerre vonatkozna.
Az árréskorlátozás harminc különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene, így például mosogatószereket, mosóporokat, papír zsebkendőket vagy tusfürdőket. Nagy Márton szerint ezeken a termékeken eddig több mint 30 százalékos árrés volt.