- 0,4 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye 2025 első negyedévében. Ez azt jelenti, hogy a kormány idénre ígért 3–6 százalékos és a költségvetésbe beleírt 3,4 százalékos gazdasági növekedésétől elbúcsúzhatunk, és valószínűleg még a nemrég megadott 2,5 százalékos növekedési cél sem lesz meg.
- A kormány ősszel még fantasztikus évről és repülőrajtról beszélt, idén év elején ehhez képest meglódult az infláció, lelassult a béremelkedés üteme és visszaesett az ipar teljesítménye.
- Ha a következő egy évben Magyar Pétert nem ítélik el, ha a Tisza Párt választási indulását nem lehetetlenítik el, és ha a párt ki tud állítani 106 épkézláb jelöltet, akkor nagy eséllyel a gazdaság teljesítményén fog múlni, ki nyeri a 2026-os választást.
- A mostani adatok nem a kormánypártoknak kedveznek, és hónapról hónapra fogy az idejük, hogy ezeken érdemben fordítani tudjanak.
A 2010-es fülkeforradalom után nehéz helyzetben találta magát a Fidesz. Új, gránitszilárdságú alaptörvényt alkottak, bevezették az egykulcsos adórendszert, átírtak egy csomó törvényt, és megválasztották az egyik fontos politikusukat az ország köztársasági elnökévé. Fideszes szempontból eljött a kánaán.
Akadt azonban egy hatalmas probléma. Bár a magyar gazdaság 2011-ben növekedni látszott, 2012-re újra recesszióba csúszott, amit először a reálbérek csökkenése, majd a munkanélküliség növekedése követett. A gazdasági helyzet romlásával párhuzamosan romlottak a kormánypártok népszerűségi mutatói is, egy 2012-es Medián-felmérés szerint volt, hogy a biztos választók mindössze 32 százaléka támogatta a Fidesz–KDNP-t.
A 2008-as pénzügyi válságból Európa lassabban lábalt ki, mint az Egyesült Államok vagy épp Kína, de Orbán Viktorék szerencséjére 2013-ra eljött a fordulópont: abban az évben itthon is javulni kezdett, 2014 elejére pedig beindult a gazdaság, a bérek növekedtek, a munkanélküliség csökkent. A Fidesz négy év alatt rengeteg – majdnem félmillió – szavazót vesztett, és a 2014-es választáson így csak 44 százalékot ért el. Mivel azonban akkor egy teljesen megosztott ellenzékkel mérkőztek meg, a szavazók 44 százaléka elég volt a képviselői helyek kétharmadának megszerzéséhez. 2014 után egy gazdasági szempontból rendkívül kedvező időszak következett, ami hozzásegítette a Fideszt ahhoz, hogy a 2018-as és a 2022-es választást is magabiztosan meg tudta nyerni. 2022-ben azonban újabb válság kezdődött, ami a jelek szerint mostanáig sem ért véget.
A Fidesz saját szempontjából hasonló helyzetben van, mint 2013-ban: a támogatottsága várhatóan a gazdaság teljesítményétől függően fog változni. Csakhogy most a közvélemény-kutatások szerint nem egy végletekig megosztott, hanem egy viszonylag egységes kihívójuk van, amivel a választás végül tényleg a gazdaság teljesítményén dőlhet majd el. Más megközelítésben: 2014-gyel szemben most nem biztos, hogy elég lesz a győzelemhez 44 százalék.
Hosszú ideje a gazdasági növekedéssel nyerik a választásokat
Az, hogy a gazdaság teljesítménye, a reálbérek és a munkanélküliség alakulása szorosan összefügg a mindenkori kormánypártok támogatottságával, régóta ismert tény. Azt is hosszú ideje tudjuk, hogy ez a szabály a Fideszre kiemelten igaz, hiszen az elmúlt 15 évben rendszeresen a gazdaságilag jó időszakokban értek el jó eredményt (2018, 2022) és a gazdaságilag kedvezőtlen időszakokban gyengébbet (2014, 2024). Ezzel Orbán Viktor is pontosan tisztában van, nem véletlenül hangoztatja rendszeresen – legutóbb ezen a héten – kedvenc mondását, miszerint „ha munka van, minden van”.
Orbánék tehát jól tudják, hogy a választások magabiztos megnyeréséhez gazdasági növekedésre van szükségük. Ennek két oka van. Az elsőt Orbán egy 2023-as rádióbeszédében így fogalmazta meg: „A növekedés valószínűleg elvontan hangzik a hallgatók számára is, de a növekedést össze kell kötni a gondolkodásunkban a béremelésekkel. Ha nincs növekedés, akkor nem lehet béreket emelni.”
A másik ok, hogy a Fidesz kormányon a választások előtt mindig masszív osztogatásba szokott kezdeni, amit valamiből finanszírozni kell.
A kormány a 2022-es választás előtt ezermilliárd forintot osztott szét különböző társadalmi csoportoknak, amit akkor teljes egészében hitelfelvételből finanszíroztak. Orbán Viktor idei évértékelő beszédében egy újabb, nagyjából ötszázmilliárd forintos pénzosztást jelentett be, ami nagyrészt a két- és háromgyerekes anyák adómentességéből áll. Ezt szintén hitelből fogják finanszírozni, nem mindegy azonban, hogy egy nagy gazdasági növekedés idején kell-e hitelt felvenniük, amikor az államadósság az ország gazdasági teljesítményéhez képest még csökkenhet, vagy egy gazdasági pangás idején, ami a GDP-hez mért államadósság jelentős növekedésével járna együtt.
3–6 százalékos gazdasági növekedést ígértek
Nem véletlen, hogy a kormány már a választási ciklus első felétől idegesen tekintgetett a gazdasági mutatókra és elsősorban a GDP-növekedésre. Míg a 2022-es választás után egy masszív megszorítócsomaggal kezdték a ciklust – kata eltörlése, beruházások leállítása, rezsicsökkentés-csökkentés – 2023 közepétől a növekedés került a kormányzati kommunikáció középpontjába. Orbán Viktor még egy 2023 augusztusi rádióinterjújában a gazdasági növekedés évének nevezte 2024-et, Nagy Márton nemzetgazdasági (akkor még gazdaságfejlesztési) miniszter pedig ebben az időszakban kezdett el arról beszélni, hogy 2024-ben az EU országai közül Magyarországon nő majd legnagyobb mértékben a GDP.
A nagy szavakból végül nem lett semmi, hiába számolta a kormány a 2024-es költségvetést még 4 százalékos növekedéssel, a gazdaság végül minimálisan, 0,6 százalékkal tudott bővülni. A nemzetközi helyzet miatt 2024-ben az ipar is szenvedett, és a magas reálbér-növekedés ellenére az emberek vásárolni sem akartak: Nagy Márton szerint az óvatossági motívum, Orbán Viktor szerint a háziasszonyok takarékossága miatt.
A 2024-es kudarc után a kormányban valószínűleg úgy látták, hogy még egy évet nem vesztegethetnek el, és a 2026-os választásoknak csak úgy tudnak magabiztosan nekifutni, ha 2025-ben sikerül érdemi gazdasági növekedést elérni.
A cél kitűzésekor magabiztosak voltak: ősszel korábban nem látott optimizmussal
- Orbán Viktor 3–6 százalékos gazdasági növekedést vetített előre;
- Nagy Márton belengette, hogy 2028-ra egymillió forint lehet az átlagbér és 420 ezer forint a minimálbér;
- közben Orbán többször is arról beszélt, hogy fantasztikus évet vár 2025-ben;
- illetve hogy a magyar gazdaság januárban repülőrajtot fog venni.
Nem egyértelmű, hogy Orbán pontosan mire gondolt repülőrajt alatt, de talán itt érdemes tisztázni, hogy a repülőrajt a magyar nyelvben nem a repülő elindulását jelenti, hanem azt, amikor „gyorsasági versenyeken a versenyzők a rajtvonal előtt, meghatározott távolságból indulnak el, és a rajtvonalon való áthaladás (és az időmérés megkezdésének) pillanatában már teljes lendületben vannak” – vagyis, ha ezt a gazdaságra értjük, akkor annak a repülőrajthoz már decemberben száguldania kellett volna.
A kormány mindenesetre a gazdaság idei felpörgetéséhez tavaly ősszel egy 21 pontos gazdaságpolitikai akciótervet jelentett be. Ennek egy része olyan, bizonyos társadalmi csoportok aktuális anyagi helyzetét javító program, mint a munkáshitel elindítása, vagy a családi adókedvezmény megduplázása – de beszédes, hogy utóbbi teljes egészében csak jövő januártól indul majd el. Az akciótervnek több olyan pontja van, amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy az embereknek megengedik a saját pénzük elköltését – ilyen a SZÉP-kártyákon lévő pénz és az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő pénz lakásfelújításra való elkölthetősége.
Elvileg tehát minden adott volt, hogy elkezdődjön a „fantasztikus év”, hogy a magyar gazdaság a 3–6 százalékos növekedéshez repülőrajtot vegyen. Ehhez képest jutottunk el a 0,4 százalékos első negyedéves zsugorodáshoz.
Minden adat legfontosabbika: a reálbér-növekedés
Ha valaki nagyon kíváncsi, hogy a Fidesz erősödni vagy gyengülni fog-e a jövő évi választásokig, de csak havonta egy perce van ennek csekkolására, akkor az egymásnak amúgy is állandóan ellentmondó közvélemény-kutatások helyett valószínűleg érdemesebb a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) reálbérekről szóló adatait lesnie. A hosszú távú tapasztalat ugyanis az, hogy akinek az infláció felett érdemben nő a fizetése, az viszonylag jól érzi magát, és hajlandó a kormánypártokra szavazni; akinek viszont nem vagy csak alig nő a fizetése, az nem túl boldog, és hajlamos inkább az ellenzékre szavazni.
2016 és 2020 között Magyarországon alacsony infláció mellett volt nagyon magas béremelkedés, így abban az időszakban a kormányzati döntéshozók legalábbis ebből a szempontból jól alhattak. A 2022-es inflációs válság azonban nagyot fordított ezen a helyzeten, 2022 és 2023 nyara között az árak gyorsabban nőttek, mint a fizetések, vagyis az emberek nagy átlagban hónapról hónapra egyre kevesebből éltek.
A megélhetési válság a Fidesz–KDNP támogatottságán is meglátszott, és a kormánypártok korábbi eredményeihez képest relatíve rosszul sikerült tavalyi európai parlamenti választások után a kormányzás fókusza egy időre a bérpolitikára helyeződött át. Ekkoriban kezdett el Orbán Viktor és Nagy Márton is az egymillió forintos átlagbérről beszélni, illetve ekkoriban hozták tető alá a nagyon jelentős minimálbér-emelést tartalmazó hároméves bérmegállapodást.
Eszerint 2025-ben 9 százalékkal emelkedik a minimálbér, amit 2026-ban 13, 2027-ben 14 százalékos emelés követhet. A 2026-os 13 százalékos emelés alacsony infláció mellett komoly előrelépés lenne a minimálbért keresőknek, és a minimálbér általános felhajtó hatása miatt a náluk kicsit többet kereső több százezer, ha nem egymillió embernek is. Igen ám, csakhogy a hároméves bérmegállapodás olyan makrogazdasági eredmények teljesüléséhez van kötve, mint a 3,4 százalékos GDP-növekedés, ami most már szinte biztosan nem tud megvalósulni – így a jövő évi minimálbér-emelés is jóval alacsonyabb lehet a tervezettnél.
Nem véletlen, hogy 2025 első hónapjaiban a kormányzati narratívában a realitáshoz alkalmazkodva elhalványodott a brutális, 2–3 éven belül egymillió forintos átlagbérhez vezető béremelések ígérete. Ezt az irányvonalat valószínűleg azért is kellett elengedni, mert a fizetésemelések üteme tavaly év végén hirtelen lassulni kezdett, az elmúlt fél évben pedig sok cég fizetésemelések helyett leépítéseket jelentett be (Jabil, SK, Elanders).
A béremelések lelassulásával párhuzamosan idén év elejére magára talált az infláció, ami a tavaly őszi 3–3,2 százalékos szintről idén februárra 5,6 százalékra emelkedett. A gyenge gazdasági teljesítmény miatt romló béremelkedés és a növekvő infláció szorításában a politikai szempontból legfontosabb mutatónak számító reálbér-növekedés így idén februárban már csak 3,5 százalékot tett ki:
Az ábrán látszik, hogy a reálkeresetek 2022 közepéig pozitívan változtak, akkor egy ideig a negatív tartományban mozogtak, 2024-ben példásan teljesítettek, de az elmúlt hónapokban megint egyre kisebb mértékben nőttek.
Ebben a helyzetben az lenne a legjobb a kormánynak, ha a fizetések dinamikusan növekednének, ami 5–6 százalékos inflációval is érdemi reálbér-növekedést jelentene. A gazdaság nehéz helyzete miatt azonban a cégek az elmúlt hónapokban letekerték a fizetésemeléseket, és ezek újbóli feltekerésére – a minimálbér és a garantált bérminimum emelésén kívül – a kormány sem kényszerítheti őket.
Nagy Mártonék ezért az elmúlt hónapokban elkezdték a másik oldalról megfogni a problémát, és különböző intézkedésekkel igyekeznek az inflációt megfékezni.
Először 30 különböző típusú élelmiszerre vezettek be árrésstopot, majd belengették, hogy ezt a háztartási cikkekre és a „piperékre”, szépségápolási cikkekre is kivethetik. Ezzel párhuzamosan a telekommunikációs cégek és a bankok idei díjemeléseinek visszavonását követelték ki, és a biztosítóktól is hasonlót várnának el. Vagyis a Nemzetgazdasági Minisztérium részben nyomásgyakorlással, részben jogszabályokkal igyekszik az árak csökkentésére rábírni a belpiacra termelő szektorokat.
Az árréstop annyiban megtette a hatását, hogy bevezetése után számos élelmiszer ára csökkent érdemben, és márciusban az éves infláció is 4,7 százalékra mérséklődött. Valószínű, hogy az újabb termékekre kiterjesztett árrésstopok és a különböző szektorok befenyítése is működni fog, így a következő hónapban az inflációt tovább tudják majd mérsékelni, ami ideiglenesen újból magasabb reálbér-növekedést eredményezhet.
Ezeknek az intézkedéseknek azonban nagy áruk lehet: a kiskereskedelmi vállalatok korábban is veszteségesen vagy minimális nyereséggel működtek, az árrésstop pedig folyamatosan durva mínuszba kényszeríti őket, ami miatt elhalaszthatják beruházásaikat, a béremeléseket, vagy akár elbocsáthatják dolgozóik egy részét. Mivel pedig a veszteséget igyekeznek legalább részben áttolni beszállítóikra, ezek a negatív gazdasági hatások az élelmiszeripart és a mezőgazdaságot is elérhetik. A bankok a boltokkal szemben valószínűleg ki tudják majd gazdálkodni az erőltetett árcsökkentéseket, de iparági pletykák szerint olyan intézkedéseket várnak cserébe, mint a Revolut szabályozása – aminek több mint 1,5 millió magyar Revolut-használó fizethetné meg az árát.
A kormány inflációcsökkentő intézkedései tehát rövid távon javíthatják bizonyos társadalmi csoportok anyagi helyzetét, és a reálbér-növekedés ütemének gyorsulásához is hozzájárulhatnak. Közép- és hosszú távon azonban valószínűleg inkább negatív hatásokkal járhatnak majd, mint a 2022-es nagy inflációs hullám idején bevezetett árstopok, amelyek a Magyar Nemzeti Bank szerint maguk is hozzájárultak az infláció növekedéséhez.
A bérkérdésben valódi előrelépés tehát akkor várható, ha valamikor végre tényleg beindul a magyar gazdaság – kérdés, hogy erre még a 2026-os választások előtt vagy után kerül-e sor.
Minél többet vásárolnak az emberek, annál nagyobb osztogatást lehet tartani
A következő hónapok egyik fontos kérdése, hogy lesz-e kedvük vásárolni a magyaroknak. Az Orbán-kormányok az elmúlt 15 évben olyan adórendszert alakítottak ki, amelyben a jövedelmekre nemzetközi összehasonlításban relatíve alacsony, a fogyasztásra azonban kiemelkedően magas adóterheket helyeztek. (Az európai országok többségében 20 százalék környékén van az általános áfakulcs – ez Magyarországon 27 százalék, amire a nagy üzletláncoknál rájön még a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó.)
Azt a modellt, amelyben a kormány a jövedelmek helyett egyre inkább a fogyasztást adóztatja meg, még a koronavírus-járvány előtt találták ki. Akkor gyorsan nőttek a fizetések, és az emberek viszonylag következetesen el is költötték a jövedelmük nagy részét – vagyis annak tetemes része áfa formájában gyorsan eljutott az államhoz. Ezt fejelték meg 2020-ban a kiskereskedelmi különadóval, amely azóta évről évre nő, és egyfajta bújtatott áfaemelésnek tekinthető.
Ez a modell viszont csak addig működik jól, amíg a keresetek növekedése együtt jár a fogyasztás növekedésével, amelyek Magyarországon a 2022–2023-as inflációs sokk után hosszú időre elváltak egymástól. Az alábbi ábrán azt mutatjuk be, hogy változtak a nettó reálkeresetek, és hogy változott a kiskereskedelmi forgalom az elmúlt négy évben:
A grafikonon jól látszik, hogy a reálbérek alakulása és a kiskereskedelmi forgalom változása 2023 elejéig viszonylag szorosan együtt mozgott, az utóbbi nagyjából egyhavi késéssel követte az előbbit (ez logikus, hiszen amit az ember februárban megkeres, azt márciusban elkölti). 2023 tavaszán, az inflációs válság vége felé azonban a két érték tartósan elvált egymástól, a két mutató változása között több mint másfél évig 5–10 százalékpontos különbség volt, ami csak idén januárban szűnt meg.
Ez az a jelenség, amit Nagy Márton tavaly az óvatossági motívummal, Orbán pedig a háziasszonyok takarékosságával magyarázott.
Ennek lényege, hogy a lakosság az elmúlt másfél évben a jövedelme korábbinál jóval kisebb részét költötte el a magyar kiskereskedelemben, ami miatt a magyar állam rengeteg áfabevételtől esett el.
Ennek két fő oka van, az egyik, hogy a gazdasági bizonytalanságok miatt az emberek a korábbinál többet spórolnak, a másik, hogy egyre többen járnak külföldre nyaralni, és egyre többen rendelnek külföldről termékeket és szolgáltatásokat.
Ahogy a fenti ábrán látszik, a kiskereskedelmi forgalom és a reálkeresetek volumenváltozása másfél év után idén januárban találkozott ismét. Sajnos azonban nem azért, mert a kiskereskedelmi forgalom kilőtt, hanem azért, mert a reálbér-emelkedés üteme néhány hónapon belül a töredékére csökkent. A kormánynak egy jövő év eleji nagy osztogatáshoz szüksége lenne az áfabevételek növekedésére, ez azonban csak akkor várható, ha a reálbérek is nőnek, illetve ha az elmúlt évek tapasztalataival ellentétben a kiskereskedelmi forgalom a jövőben ismét együtt mozog majd a bérek alakulásával.
A magyar gazdaság helyzete szempontjából tehát a béremelkedés ütemén kívül nagy kérdés, hogy a lakosságnak a következő egy évben mennyi kedve lesz majd vásárolni.
Néhány gyárba vetik minden reménységüket
A kormány a magyar gazdaság nagy ugrását, az európai összehasonlításban kiemelkedő bővülési lehetőségét elsősorban az ipar, azon belül is az autógyárak és az akkumulátorgyárak termelésének felpörgetésétől várta. Magyarország – Lengyelországhoz és Szlovákiához hasonlóan – a korábbi ipara leépülése után, a rendszerváltás idején kezdett a járműgyártásra szakosodni, az Orbán-kormányok 2010 után kiemelten támogatták az ágazatot, ami mostanra az ország messze legfontosabb iparágává vált.
A 2010-es évek végén még a korábbi, kiemelt támogatáshoz képest is szintet léptünk, azóta csak akkumulátoripari beruházásokat 8000 milliárd forint, elektromosautó-gyártási beruházásokat 4000 milliárd forint értékben jelentettek be. Ez a magyar államnak nagyságrendileg 2000 milliárd forintjába került. Az utóbbi években bejelentett óriásberuházások egy része már elkészült (a gödi Samsung, az iváncsai SK), másik része közeledik az átadáshoz (a debreceni BMW és CATL, a kecskeméti Mercedes bővítése, a szegedi BYD-gyár).
Az európai és főleg a német ipar általános és elhúzódó válsága, az energiaválság, valamint az orosz–ukrán háború és egy sor más ok miatt a magyar ipar több fontos ágazata a koronavírus-járvány óta nem nagyon talál magára. Ennek megfelelően a vegyipar, a gyógyszergyártás és a számítógépgyártás volumene az elmúlt években folyamatosan hullámzott, az utóbbi időben pedig jellemzően csökkent.
Jelentősebb növekedést 2022 és 2023 táján a járműgyártás és az akkumulátorgyártás tudott produkálni, a magyar kormány pedig abban az időben valószínűleg azzal számolt, hogy elég csak újabb és újabb beruházásokat Magyarországra hozni, ez a két ágazat továbbra is kiemelkedő növekedést tud majd felmutatni. Ebben koppantak nagyot 2023 végén és 2024 elején, amikor az autópiaci környezet megváltozása és az elektromos autók iránti piaci igény megtorpanása miatt e két ágazat termelése is csökkenni kezdett.
A magyar ipar összességében 2023 eleje óta szenved, az egymást követő hónapok az előző év azonos időszakához képest általában nulla és tíz százalék közötti termelés-visszaesést mutatnak. A KSH legfrissebb adatai szerint idén februárban például 8,7 százalékkal volt kisebb az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest, a csökkenésben pedig a gépgyártás, a járműgyártás és az akkugyártás is vastagon kivette a részét:
Az, hogy a kormány GDP-növekedésről szóló elképzelései és a valódi gazdasági növekedés az elmúlt egy-másfél évben nagymértékben eltértek egymástól, nagyrészt annak köszönhető, hogy az autógyártásban és az akkugyártásban a termelési kapacitások és a valódi termelési volumen között is hatalmas különbség alakult ki. Vagyis, ha lenne rá piaci igény, a mostaninál sokkal több autót és akkumulátort is le tudnának gyártani a magyarországi gyárak – csak most éppen nincs ezekre igény.
Jó példa erre az SK 800 milliárd forintból megépült iváncsai akkugyára, amely 2024 tavaszán úgy nyitott meg, hogy csak egy-két gyártósoron, tessék-lássék módon kezdtek el termelni, mert a cégnek nem nagyon voltak olyan megrendelései, amelyeket a komáromi gyáraikból ne tudtak volna kiszolgálni. A gyárat így akkor felavatták, átadták és hivatalosan elindították – miközben a KSH szerint a hazai akkugyártás akkoriban éppen mélyrepülésben volt. (Az egy évig takaréklángon futó iváncsai gyár nemrég kapott egy nagyobb megrendelést, így most éppen toboroznak.)
A kormány optimizmusa és a 3–6 százalékos GDP-növekedésről szóló várakozásaik jelentős részben annak szólnak, hogy Magyarországon most is viszonylag nagy autó- és akkumulátorgyártási kapacitások vannak kihasználatlanul, és még sokkal több kapacitás épül ki éppen most. Az MNB nemrég publikált számításai szerint csak a BMW és a CATL debreceni, valamint a BYD szegedi gyára több mint két százalékot adhatnak hozzá a magyar GDP-hez, már ha lesz igény a termékeikre, és a teljes tervezett kapacitásra fel tudják pörgetni a termelésüket.
Ez azt jelenti, hogy a következő évek ipari növekedése vagy pangása jelentős részben attól függ, hogy ez a néhány nagy autó- és akkugyártó mennyire talál vevőket a Magyarországon gyártott vagy itt gyártandó termékeire. Ebben pedig vannak pozitív előjelek:
- az elektromos autók és az akkumulátorok iránti kereslet az előrejelzések szerint a tavalyi megbotlás után ismét dinamikusan nő;
- a februári szövetségi választások után a leköszönő német parlament gyakorlatilag eltörölte az országot korábban gúzsba kötő adósságfékszabályt, és arról döntött, hogy 500 milliárd euróból modernizálják az ország infrastruktúráját, ami a magyar iparnak is nagy löketet adhat;
- a legfrissebb adatok és elemzések szerint a Szegeden gyárat építő BYD áll a legjobban a globális elektromosautó-gyártási versenyben, és a Debrecenben gyárat építő CATL-lal együtt ők állnak a legjobban akkufronton is.
Vannak ugyanakkor negatív jelek is, amelyek közül a legfontosabb talán, hogy:
- mivel az elmúlt években Magyarország mellett rengeteg helyen épült rengeteg autó- és aksigyár, mindkét piacon túlkapacitások alakultak ki, ami azt jelenti, hogy a gyártók egy részének biztosan le kell majd tekernie a termelést, vagy be kell majd zárnia a gyárait;
- illetve Donald Trump vámfenyegetései miatt az európai autógyártók gyártásuk egy részét áthelyezhetik az Egyesült Államokba – ezen gondolkodik most a Magyarországon aktív Mercedes és Audi is.
Trump vámjai egyébként többszörösen is betehetnek a magyar gazdaságnak, ha mással nem, akkor azzal, hogy a gyártók a bizonytalanságok miatt kivárhatnak a beruházásaikkal és a gyártásuk elindításával.
A magyar ipar következő egy évéről pont a vámháborúhoz kapcsolódó bizonytalanságok miatt nehéz jóslatokba bocsátkozni, az az egy biztos, hogy az előző évekhez hasonlóan folytatódik a hatalmas gyártási kapacitások kiépítése, az pedig nagyrészt Magyarországon kívüli tényezőkön múlik, hogy ebből mennyiben lesz valódi gyártás. De ha feltételezzük is, hogy a csőben lévő beruházások mind rendben el is indulnak, lehet, hogy az a jövő évi választások szempontjából már késő lesz, hiszen a gyárak elindulásának pozitív hatásai (megrendelések a beszállítóknak, munkahelyek) nem azonnal, hanem évekre elnyúlva mutatkoznak meg – erre nemrég az MNB is felhívta a figyelmet.
Több bizonytalanság is van még
A következő egy évet a fentieken kívül több gazdasági folyamat vagy jelenség is meghatározhatja. Az egyik ilyen a ragadós száj- és körömfájásjárvány, amely, ha elszabadul, az egész magyar mezőgazdaság közeljövőjét tönkreteheti.
Fontos tényező lehet az ingatlanárak alakulása is. A kormány a tavaly meghirdetett 21 pontos gazdaságpolitikai akciótervben célként tűzte ki a lakhatás megfizethetővé tételét, és több intézkedést is belengetett. Idén év elejére ennek ellenére felrobbant a budapesti lakáspiac, elemzők pedig idénre akár 14–17 százalékos éves drágulást sem tartanak kizártnak.
Ha tehát a 2026-os választásokon Magyar Péter vagy a Tisza Párt indulása nem lehetetlenül el, akkor valószínűleg a következő egy év gazdasági folyamatai határozhatják meg, ki nyeri majd azt a választást. A most kiadott első negyedéves adat pedig semmiképpen nem jó hír a kormánypártoknak.
