Magyar Péter hangfelvételén a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy szakítanak az eddigi béketevékenységgel
Magyar Péter először hétfőn beszélt arról, hogy „befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”, amit azóta is következetesen „a Fidesz őszödi beszédének” nevez. „Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel” – mondja Szalay-Bobrovniczky Kristóf azon az 1 perces hangfelvételen, amit Magyar Péter végül csütörtök reggel 9 órakor hozott nyilvánosságra.
A honvédelmi miniszter a felvételen azt állítja: a magyar kormány szakít a békementalitással, és átállnak „a háború felé vezető út nulladik fázisára.” A honvédség fiatalítási programja is azt szolgálta szerinte, hogy megváltoztassák az addigi állásponttal. Ennek végrehajtására Böröndi Gábor altábornagyot kérte fel a honvédelmi miniszter.