Nagy Márton belengette, hogy a drogériákra is kiterjesztik az árréskorlátozást

1226

Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra május közepétől szeptember elejéig. Az erről szóló előterjesztést szerdán tárgyalhatja a kormány, csütörtökön pedig el is fogadhatja, jelentette be a nemzetgazdasági miniszter kedden egy Facebook-videóban, írja az MTI.

Nagy Márton elmondta, hogy az intézkedés kizárólag a drogérialáncokra, így például a DM-re, a Rossmannra vagy a Müllerre vonatkozna. A miniszter szerint ezek a boltok adják a háztartási termékek piacának több mint 40 százalékát.

Az árréskorlátozás harminc különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene, így például mosogatószereket, mosóporokat, papír zsebkendőket vagy tusfürdőket. Nagy Márton szerint ezeken a termékeken eddig több mint 30 százalékos árrés volt. A miniszter azt mondta, az intézkedés ezeknél a termékeknél akár 16-18 százalékos árcsökkenést is eredményezhet. Az intézkedéssel kapcsolatban megkerestük az Országos Kereskedelmi Szövetséget is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!