Deutsch az EP-listavezetőségről: Hátamon áll fel a szőr, amikor ilyen felkérés után valaki elkezd álszerénykedni

2024. február 24. – 06:25

Másolás

Vágólapra másolva

612

„Hadd mondjam el, mert a hátamon áll fel a szőr, amikor a közéletben valakit ilyen felkérés, tisztesség ér, saját politikai közössége egy fontos feladat végrehajtása kapcsán dedikált felelősséget, munkát bíz valakire, akkor elkezd álszerénykedni. Szeretném néven nevezni, ez egy roppant megtisztelő pillanat az életemben” – mondta Deutsch Tamás a Hír Tv-ben arról, hogy Varga Judit helyett ő lett a Fidesz-KDNP listavezetője az EP-választáson.

A fideszes EP-képviselő szerint „a listavezető az ég egy adta világon semmilyen más pozícióra nem predesztináló helyezés. Az a dolgom, hogy annak a csapatnak, 21 képviselőjelöltnek a munkáját fogjam össze, akik a Fidesz-KDNP listáján szerepelnek” – legalábbis ezekkel az emberekkel fog a legintenzívebben együttműködni, mert amúgy 63 jelöltet állíthatnak a pártok a európai parlamenti választásra. „Ha tetszik, egyenlők között vagyok az első.”

Az 57 éves politikus a Fidesz egyik alapítója. Már az 1990-es választáson bekerült az Országgyűlésbe, ahol egészen 2009-ig képviselő maradt, ekkor ült át az Európai Parlamentbe.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!