A Mol tavaly októberben jelentette be, hogy olajszivárgást észlelt a Pécs és Százhalombatta közötti vezetékükben Gárdony mellett. Azóta kiderült, hogy a területen közel 500 köbméter kőolajszármazék, gázolaj és benzin folyt ki, ennek jó része már azután, hogy a Mol szeptember elején érzékelte, hogy valahol folyik a gázolaj a vezetékből. Csütörtökön az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságában tartottak meghallgatást az ügyben, ahol a Mol és az Energiaügyi Minisztérium képviselői mellett a Greenpeace szakértője és egy helyi civil szervezet képviselője felszólalt.
A csaknem két órás meghallgatás után már többet tudni a katasztrófa részleteiről, de az ellenzéki képviselők és környezetvédelmi szakemberek szerint elég kevés kérdésre kaptak egyértelmű és megnyugtató választ. Például arra, hogy kármentés során mennyire sikerül majd csökkenteni a szennyezést, vagy hogy a Mol miért folyatta a vezetékben az üzemanyagot még azután is, hogy már tudták, hol lyukadt ki. Az kiderült viszont, hogy a kormányhivatal hogyan akadályozta, hogy az ügyben dolgozó, lakosságot tájékoztatni akaró civilek hozzájussanak a szükséges információkhoz, és az is, hogy milyen fontos a Szuverenitásvédelmi Hivatal által támadott sajtó szerepe az ilyen ügyekben.
A Mol sem látott még ilyet
A meghallgatáson először Kozma Szabolcs, a Mol logisztikai vezetője szólalt fel, hogy a csőrepedés és a kármentés részleteiről beszámoljon. Mint mondta, a Mol 2000 kilométeres vezetékhálózatot üzemeltet az országban, amit rendszeresen ellenőriz. Olyan típusú hiba viszont, ami a gárdonyi szennyezést okozta, még nem fordult elő a Mol története során, és az ilyen fajta hibákat a cég eddig alkalmazott diagnosztikai módszerei nem is tudták kiszűrni. Ezért is tartott sok ideig, mire megtalálták és kezelték a problémát.
Ahogy arról az Átlátszó.hu a Mol dokumentumai alapján beszámolt, a cég szeptember 10-én érzékelte, hogy nagy mennyiségű üzemanyag hiányzik a vezetékből. Ekkor arra gyanakodtak, hogy valahol valaki lop, vagyis csapolja a vezetéket, amire sok példa volt, különösen az 1990-as években. A Mol narratívájában ez a gyanú is magyarázat arra, miért nem siettek megtalálni a hiány okát, hiszen ha valaki lopja az üzemanyagot, az nem folyik el. Később viszont kiderült, hogy nem lopják az üzemanyagot, hanem az 50 éves vezeték elöregedett és megrepedt.
Azért sem gyanakodtak csőtörésre, mert nem érkezett lakossági bejelentés arról, hogy valahol nagy mennyiségben folyik az üzemanyag. A Mol ezzel magyarázta azt is, hogy kezdetben 10 köbméteresre becsülték a kifolyt üzemanyag mennyiségét, amit később, amikor feltárták a helyszínt, 300 köbméterre, majd a cég üzemanyag-statisztikái alapján 487 köbméterre módosítottak.
A helyi beszámolók szerint ugyan érezni lehetett a gázolaj szagát, de mint Kozma mondta, ő járt már olyan helyszínen, ahol 15 köbméter üzemanyag kifolyt, és a kárfelmérők tocsogtak a gázolajban, Gárdonynál pedig semmi ilyet nem tapasztaltak, miközben 487 köbméter folyt ki.
Erre az a magyarázat, hogy a kifolyt üzemanyag a laza, löszös talajban rögtön lefelé folyt, egészen 15-16 méter mélyre, ahol egy agyagos réteg, egy úgynevezett fekü megfogta azt, legalábbis ezt gondolják és remélik a szakemberek.
A repedést végül egy GPS jeladóval ellátott csőgörénnyel találták meg, ezután leállították a vezetéket, kivágták a sérült csővezeték 30 méteres szakaszát, kicserélték, és megkezdték a kártalanítást. Ennek részeként 4 tonna szénhidrogént gyűjtöttek össze, 1600 tonna szennyezett talajt szállítottak el, ami viszont még nem az összes szennyezés. Éppen ezért a Mol egy izolációs fal építésébe kezdett, hogy ne terjedhessen tovább a szennyezés, a környékbeli, szennyezett telkeket pedig a cég megvásárolja. A gárdonyi szennyezés után pedig a Mol bevezet majd egy új, ultrahangos vizsgálati módszert, amivel az ilyen, elöregedésből származó problémák is felmérhetők, ezzel pedig a most érintett csővezetéket fogják először átvizsgálni.
A Mol Csernobilja
Az olajszivárgással kapcsolatban az egyik legnagyobb kérdés az, hogy ha a Mol már szeptemberben érzékelte, hogy hiányzik a vezetékből üzemanyag, miért telt el még 36 nap, mire leállították a vezetéket. Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint a tényfeltáró dokumentumokból látszik, hogy
a szennyezés nagy része, nagyjából 200 köbméter azután került a talajba, hogy a Mol már tudta, hogy valahol baj van.
Emiatt Komjáthi Imre, az MSZP képviselője azt vetette föl, hogy a Molnál vagy nincsenek érvényben a csővezetékek üzemeltetésénél alapvető biztonsági funkciók, (például hogy automatikusan lereteszelik a vezetéket, ha a nyomásérzékelő problémát jelez), vagy van is ilyen rendszer, és ez megtörtént, akkor valaki a biztonsági előírásokat felülírta. Ha ez utóbbi a helyzet, ahogy ő gyanakszik rá, az a képviselő szerint – aki többször is elmondta, hogy a politikai pályafutása előtt a Borsodchemnél ilyen csővezetékekkel is foglalkozott, úgyhogy ért a téma technikai részéhez – azt jelenti, hogy ez az eset a Mol Csernobilja, ahol szándékos emberi mulasztás miatt történt katasztrófa.
A kérdésére csak félig-meddig kapott választ. Kozma Szabolcs szerint a rendszert szakaszosan lezárták, amikor érzékelték a hibát, amitől a csőben a nyomás 60 bar körüli szintről 5-6 barra csökkent. Viszont a repedést csőgörénnyel kellett megkeresni, miután felszíni és légi kutatással nem találták nyomát, hogy hol szivárog az üzemanyag. A csőgörény pedig csak akkor tud végighaladni a vezetéken, ha azt sodorja valami, vagyis valaminek, például üzemanyagnak nagy nyomással kell folynia a csőben. A csőgörényt ráadásul az adott csőszakaszon csak Százhalombattán lehet behelyezni a csőbe és Dombóvárnál lehet kivenni, és háromszor is végig kellett futtatni, mire megtalálták, hol van a probléma. Korábban a Greenpeace egyik szakértője felvetette, hogy ki lehetett volna cserélni a vezetékben folyó üzemanyagot vízre, hogy csökkenjen a szennyezés, amíg megtalálják a repedést, de a Mol a Telexnek korábban azt mondta erről, hogy ehhez 12 ezer köbméterre lett volna szükség, így nem ezt a megoldást választották.
Simon Gergely az ülés után azt mondta, környezetvédelmi szempontból nem elfogadható, hogy ilyen hosszan engednek egy szennyezést, akár azért, mert nem csőtörést, hanem lopást feltételeznek. A Greenpeace és a helyi civilek álláspontja szerint a Molnak rögtön el kellett volna zárnia a vezetéket és mindent megtennie, hogy hamarabb és további szennyezés nélkül megtalálja a problémát.
Mi lesz a szennyezéssel?
Megválaszolatlan kérdések maradtak arról is, hogy mekkora szennyezés marad az érintett területen. A Mol szakemberei elmondták, az izolációs faltól azt várják, hogy teljesen megállítja majd oldalirányba a szennyezés terjedését, ez a fal a legmélyebb részén 27 méter mély lesz, a szennyezés jelenlegi információink szerint 15-16 méterig jutott, a talajvíz pedig nagyjából 20 méternél kezdődik. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi mérések szerint a talajvízbe nem jutott el a szennyezés. Igaz, erről pontos mérései nincsenek a kártalanítást végző Molnak, mert az agyagos feküt nem akarták megfúrni, nehogy pont a fúrt lyukon keresztül jusson le a szennyezés.
Vertikálisan tehát továbbra sincs mesterségesen elzárva a szennyezés útja.
A Greenpeace sérelmezi, hogy a februárban megjelent tényfeltáró dokumentumok a szennyezés kármentési célértékeit azon a szinten határozták meg, ami most tapasztalható a helyszínen. Ez sokszorosa a törvényben megengedett károsanyagszintnek. A Mol az üzemanyagot kutakon keresztül igyekszik kipumpálni a földből, de a rákkeltő, szennyező szénhidrogének egy része a talaj részecskéihez tapadva ott marad. Ez Simon szerint azt jelenti, hogy a Mol és a hatóságok azt mondták, jó a szennyezés úgy, ahogy van, ha fallal körbeveszik.
A Mol szakemberei és Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára a meghallgatáson azt mondták, hogy a hamarosan megjelenő, újabb tényfeltáró dokumentumokban már más értékek fognak szerepelni, vagyis a fallal elválasztandó területen is csökkenteni akarják a szennyezettségi szintet. A Mol korábban a Telex kérdésére azt írta ezzel kapcsolatban, hogy 10-20 éves viszonylatban, hogy az üzemanyag eltávolítása után a talajélet feltételei kedvezőbbé válnak, a talajban élő mikrobák az üzemanyagot (szénhidrogént) szénforrásként képesek lesznek hasznosítani, „megeszik” azt. A mikrobiológiai bontás feltételeit vizsgálni fogják, ígérte a cég.
Korlátozott nyilvánosság
A bizottsági ülésen a jelen lévő civilek és az ellenzéki és kormánypárti képviselők is alapvetően elismerően beszéltek arról, ahogy a Mol a kármentesítési munkákat végzi és hogy a cég vállalta a felelősséget a szennyezésért. Sok kritika érte viszont a kormányzatot, különösen az ügyben eljáró kormányhivatalt, amely nem dolgozik elég gyorsan és nemhogy nem tájékoztat megfelelően a fejleményekről, de kifejezetten hátráltatja, hogy információk kikerüljenek a nyilvánosságba.
gárdonyi önkormányzati képviselő és az Alba Natura Civil Alapítvány elnöke a meghallgatáson elmondta, hogy miközben a Mol készségesen megosztott információkat a szervezettel és annak felkért szakértőivel, a kormányhivatal viszont nem volt hajlandó információkat kiadni.
Mint elmondta, miután kérdéseket tett fel a kormányhivatalnak, a hivatal kérdésekkel válaszolt, hogy ő milyen alapon jogosult arra, hogy a kérdéseire választ kapjon.
Horányi Tibor szerint négy jogcímen is jogosult arra, hogy ezeket a fontos információkat megkapja: gárdonyi lakos, helyi önkormányzati képviselő, egy helyi civil szervezet vezetője és korábban a szennyezés miatt alakult haváriabizottság vezetője is volt. A kormányhivatal viszont egyiket sem tartotta elégségesnek és megtagadta a válaszadást. Ez is beleillik abba a trendbe, hogy a kormányhivatalok egyre többször megtagadják a közérdekű adatok kiadását. A kormányzati szervek és önkormányzatok működése során keletkező dokumentumokat például korábban bárki kikérhette, a kormányhivatalok viszont egy – jogászok szerint félreértelmezett vagy félremagyarázott – kúriai döntésre hivatkozva egyre többször megtagadják. A gárdonyi esetben nem ilyen közadatigénylésről volt szó, de itt is az látszik, hogy a hivatal megtagadja, hogy fontos közérdeket érintő információkat kiadjon.
Érdemes arra is kitérni, hogy a helyi civilek és a független sajtó nélkül erről a nagyon komoly környezetszennyezési ügyről valószínűleg sokkal kevesebbet tudna a nyilvánosság. Ahogy arról Horányi is beszélt a meghallgatáson, a civil szervezetek, nem a kormányzati szervek tették a legtöbbet azért, hogy a közvéleményt és a helyi érintetteket tájékoztassák, és sokkal transzparensebb információáramlásra lenne szükség. Ez segíthetne abban, hogy a gazdákat megnyugtassák, hol itathatják biztonságban az állataikat, vagy hogy a helyiek ne kössék össze a Velencei-tóban tapasztalt halpusztulást a szennyezéssel, Horányi szerint ugyanis nem utal jel arra, hogy a kettő között összefüggés van.
A szennyezés pontos mértékéről, arról, hogy a probléma érzékelése után még mennyi ideig folyhatott az üzemanyag, sokkal kevesebbet tudnánk, ha az Átlátszó nem ír részletes tényfeltáró cikkeket a Mol dokumentumai alapján. Az az Átlátszó, amelyet a Lánczi András vezette Szuverenitási Hivatal 2024. június 25-én indított egyedi vizsgálatot. A vizsgálattal a hivatal szerint bizonyítást nyert, hogy „a magát oknyomozó portálként definiáló szervezet egy összetett nemzetközi hálózatnak a tagja, amely a világ minden pontján a finanszírozók érdekeit képviseli a célország érdekeivel szemben”. A portál azóta beperelte a hivatalt, amelynek képviselői nem jelentek meg a tárgyaláson.
A Halász János fideszes képviselő által benyújtott, azóta csak durvábbra faragott ellehetetlenítési törvény tervezete szerint viszont a Szuverenitásvédelmi Hivatal javaslata alapján kerülhetnek majd jegyzékbe azok a civil szervezetek és médiaműhelyek, amelyek finanszírozását (teljesen legális, belföldi forrásszerzését is) aztán adminisztratív eszközökkel ellehetetlenítheti a kormány. Ha tehát a törvényt elfogadják, sokkal nehezebb lesz például tisztább képet kapni az olyan eseményekről is, mint amikor a Mol vezetékéből kifolyik majd' 500 köbméter olaj, részben úgy, hogy a Mol már tud a problémáról.
