Bíboros
A pápaválasztásra készülő bíborosok a Konklávé című filmmel melegítenek a konklávéra
Egy belsős forrás szerint többen elmentek moziba, hogy lássák Edward Berger Oscar-díjas filmjét, ami a pápaválasztás folyamatát dolgozza fel.
Minden korábbinál több pápaválasztó, törésvonalak, meglepetések: mit kell tudni a konklávéról?
Ferenc pápa a korábbiaknál sokszínűbb Bíborosi Kollégiumot hagyott hátra, ennek köszönhető az is, hogy az előző konklávéhoz képest jelentősen több fiatal bíboros dönt az új egyházfőről. Számokban...
Erdő Péter szerint az új pápának drámai időszakban kell ellátnia a feladatát
A május 7-i pápaválasztáson is részt vevő esztergom-budapesti érsek vasárnap tartott szentmisét római címtemplomában, ahol arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a konklávéért és az új egyházfőért.
Valóban van 120 fős limitjük a konklávéknak, de mit is jelent ez?
Egy vatikáni szabály 120-ban maximalizálja a pápaválasztók számát. A mostani konklávé lesz az első, amely a maga 133 főjével túllépi ezt.
Vajon szavazhat-e a pápaválasztáson az afrikai bíboros, aki nem tudja a korát?
Előbb-utóbb tisztába kell tenni, hogy Philippe Ouédraogo 79 vagy 80 éves.
A Vatikán nyilvánosságra hozta a pápaválasztás menetrendjét
Május 7-én délután fél ötkor zárják rá a Sixtus-kápolnát a bíborosokra.
Május 7-én kezdődik a konklávé, 134 bíboros tanácskozik, ki legyen a következő pápa
Lezárták a vatikáni kápolnát a látogatók előtt.
Részt akar venni a konklávén a sikkasztás miatt elítélt vatikáni bíboros
A Ferenc pápa egyik bizalmasának számító Angelo Becciu 2020-ban lemondott vatikáni tisztségéről és bíborosi címéről is.
Erdő Péter levelet írt a vatikáni államtitkárnak
Az esztergom-budapesti érsek az egész főegyházmegye közössége nevében mély együttérzését fejezte ki.
Egy áldozatvédő szervezet eljárást kezdeményez Erdő Péter bíboros ellen
Erdő mellett öt másik bíborost vádolnak azzal, hogy eltussoltak vagy rosszul kezeltek egyházi visszaéléseket.