A közelmúltban elhunyt Ferenc pápa utódjának megválasztására készülő bíborosok közül többen is megnézték a 2024-es Konklávé című filmet, hogy jobban megértsék a pápaválasztás szigorúan titkos folyamatát, és felkészüljenek a szerdán induló történelmi eseményre – írja a Politico egy névtelenséget kérő egyházi forrásra hivatkozva.
„Néhányan a moziban nézték meg” – mondta a lapnak a forrás, aki maga is részt vesz a konklávén. Szerinte több bíboros is egyetért, hogy a Ralph Fiennes főszereplésével készült politikai thriller pontos képet fest a konklávéról, ezért jól jöhet a felkészüléshez azoknak, akik először vesznek részt rajta. Sok induló van ilyen helyzetben: a 133 résztvevő bíboros közül sokan Ferenc pápa kinevezettjei, és most először vesznek részt pápaválasztáson.
Edward Berger pápaválasztást feldolgozó 2024-es filmjét (amely Robert Harris azonos címet viselő 2016-os regényéből készült) nyolc Oscarra jelölték az idei gálán, ebből egyet tudott aranyszobrocskára váltani a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában.