XIV. Leó pápa az alázatról és a missziós munka fontosságáról beszélt első pápai prédikációjában
Megválasztásának másnapján celebrálta első miséjét pápaként a Sixtus-kápolnában XIV. Leó pápa. A CNN beszámolója szerint az első olvasmány a Jelenések könyve 21. fejezetének 9-14. verseiből származott, és angolul hangzott el. A felolvasott részlet az Új Jeruzsálem látomását írta le: egy isteni ragyogású város, amely úgy ragyog, mint „a legritkább drágakő, mint a kristálytiszta jáspis”, melynek falai a tizenkét apostol nevét viselik.
A második olvasmány Szent Péter első leveléből származott, amely leírja, hogyan épülnek a keresztények „élő kövekként lelki házzá”. A felolvasás spanyolul hangzott el – ez a XIV. Leó pápa által beszélt európai nyelvek egyike.
XIV. Leó pápa az első pápai miséjén meglepő döntést hozott: ahelyett, hogy a Sixtus-kápolna nagy, hagyományos oltárát használta volna – amelyen így háttal állt volna a bíborosoknak –, úgy döntött, hogy felállíttat egy oltárt közvetlenül a bíborosokkal szemben.
A pápa a prédikációja fél 12 körül kezdődött. Anyanyelvén kezdte azt XIV. Leó pápa, és arra kérte a bíborosok gyülekezetét, hogy „ismerjék fel az Úr csodáit”. Majd olaszul szólalt meg. Ezután megfogadta, hogy az egyház „hűséges adminisztrátora” lesz. XIV. Leó pápa szerint az egyháznak folytatnia kell a „missziós munkát” ott, ahol „nagyon nagy szükség van rá”. „Ezek olyan helyzetek, ahol nem könnyű hirdetni az evangéliumot és tanúságot tenni annak igazságáról, ahol a hívőket kigúnyolják, ellenzik, megvetik, vagy legjobb esetben is tolerálják és sajnálják. Mégis, pontosan ezért ezek azok a helyek, ahol kétségbeesetten szükség van missziós segítségnyújtásunkra” – mondta a pápa.
„A hit hiányát gyakran tragikus módon kíséri az élet értelmének elvesztése, az irgalmasság elhanyagolása, az emberi méltóság szörnyű megsértése, a család válsága és számos más seb, amelyek sújtják társadalmunkat” – folytatta. Elődje, Ferenc pápa hasonló elveket képviselt, mint amikről most XIV. Leó pápa beszélt.
A prédikáció végén a pápa alázatra hívta fel a papságot, arra, hogy tegye magát „kicsivé”, hogy ne takarja el Krisztus dicsőségét. „Félre kell húzódni, hogy Krisztus megmaradhasson, kicsivé kell válni, hogy megismerjék és megdicsőüljenek, a lehető legjobban oda kell adni magunkat, hogy mindenkinek lehetősége legyen megismerni és szeretni őt” – fogalmazott. XIV. Leó pápa ezután először részesült pápaként szentáldozásban.
A 69 éves megválasztott Robert Francis Prevos Chicagóból származik. Pályafutása nagy részét misszionáriusként töltötte Dél-Amerikában. Kettős állampolgársággal rendelkezik, az Egyesült Államokban és Peruban is, ahol püspökként szolgált. Legutóbb egy befolyásos vatikáni püspöki kinevezési hivatalt vezetett. Névválasztásáról itt, üdvözléséről itt, és az általa képviselt várható útról itt írtunk.
A mise fél egyig tartott. Számos bíboros tapssal jutalmazta az új pápát, miközben végigsétált a folyosón, de volt olyan is, aki kezet csókolt neki.