Az Allianz után az Alfa, a Union és a Colonnade biztosítók is vállalták, hogy jövő nyárig nem emelnek a lakásbiztosítási díjaikon – írja az MTI. A Nemzetgazdasági Minisztérium az elmúlt hetekben egy sor szektorban – köztük a biztosítóknál – azt kezdte el követelni a vállalatoktól, hogy a jövő tavaszi választás utánra tolják ki a díjemeléseiket.
Az Allianz Hungária Zrt. közleménye szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérésével összhangban a társaság vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződéseknél a díj – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet.
Vállalják emellett, hogy a meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díját a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem emelik a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egyéves periódusban. Ugyanakkor az alulbiztosítottság elkerülése érdekében a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint követik az előző időszak inflációját. A fenti árkorlátozást az Allianz a 6 százalékot meg nem haladó éves fogyasztói árindex esetén vállalja – közölték.
Az Alfa Biztosító szintén azt jelezte, hogy csatlakozik a lakásbiztosítók önkéntes vállalásához, amelynek célja, hogy a lakásbiztosítással rendelkező magánszemélyek mentesüljenek a biztosítási díjat érintő 12 havi inflációtól, miközben a biztosítási összeg nő. Az Alfa Biztosító is vállalja, hogy a lakosság által kötött új, 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdetű lakásbiztosítási szerződéseknél a díj – változatlan feltételek esetén – nem haladja meg a 2024. december 31-i díjszintet 2026. június 30-ig.
A meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díja a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem nő a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egyéves periódusban. Az alulbiztosítottság elkerülése érdekében a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint követik az előző időszak inflációját. Ezeket az egyszeri engedményeket a biztosító 6 százalékot meg nem haladó éves fogyasztóiárindex-emelkedés esetén vállalja – tájékoztatta az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. az MTI-t.
Az UNION Biztosító azt közölte: vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új UNION Lakásbiztosítás és UNION Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések díjszintje változatlan feltételek esetén nem haladja meg a fenti termékek 2024. december 31-i díjszintjét 2026. június 30-ig. A biztosító vállalja továbbá, hogy az UNION-nál meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díja a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem nő a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egy évig, ugyanakkor a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározott értékkövetés szerint változatlanul emelkednek.
A kelet-közép-Európa több országában tevékenykedő Colonnade Biztosító szintén közleményben jelezte csütörtökön, hogy csatlakozik azokhoz a piaci szereplőkhöz, akik vállalják a lakásbiztosítási díjak korlátozását a következő időszakban. A vállalás értelmében a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe garantálja, hogy a magánszemélyek által kötött új lakásbiztosítási szerződések – amelyek kockázatviselési kezdete 2025. július 1. és 2026. június 30. közé esik – díja, változatlan szerződési feltételek mellett, nem haladja meg a 2024. december 31-én érvényes díjszintet.
Ugyanebben az időszakban a meglévő lakásbiztosítási szerződések esetében sem emelkedik a díj – amennyiben a biztosítási fedezet változatlan marad – a biztosítási évfordulótól számított egy éves periódusban. Emellett a Colonnade Biztosító vállalja, hogy a biztosítási összegek a szerződési feltételekben rögzített módon ezen időszakban is indexálásra kerülnek. Az árkorlátozás vállalása legfeljebb 6 százalékos éves fogyasztói árindex esetén érvényes – jelezte a kanadai székhelyű Fairfax Financial Holdings tulajdonában lévő biztosító.
A kormány február végén lengette be, hogy ha a kiskereskedelmi láncok nem kezdenek önkéntes árcsökkentésbe, akkor korlátozások jöhetnek, végül március közepével árrésstopot vezetett be a nagyobb forgalmú üzletekre, amit csütörtökön a háztartási és kozmetikai cikkekre is kiterjesztett. Azóta Nagy Mártonék először a bankszektortól, a telkócégektől, majd a biztosítóktól is önkéntes csökkentést kértek. A „kérés” mechanizmusa rendre ugyanaz, a Nemzetgazdasági Minisztérium arra kéri a szektorokat, hogy önként csökkentsenek, mert ha nem, a kormány kénytelen lesz szabályozó eszközökkel beavatkozni az áremelésekbe.
Erre valószínűleg azért van szükség, mert a magyarországi béremelkedés üteme tavaly ősz és idén tavasz között brutálisan csökkent, így a kormány az árak mérséklésével akarja fenntartani a reálbérnövekedést. Erről itt írtunk hosszabban.