Honvédelmi Minisztérium
RTL: Ingyen használ egy értékes belvárosi területet a honvédelmi tárca
Lezárva tartanak egy 1352 négyzetméteres útszakaszt, amiért 2014 előtt évi húszmilliót fizettek.
Vasárnap több hazai főútvonalon is katonai menetoszlopokra kell számítani
Átcsoportosítás miatt megnövekedett katonai járműforgalom várható 8 és 21 óra között.
Páncélozott katonai menetoszlop halad át hétfőn az Alföldön
Technikai átcsoportosítást hajtanak végre, nincs miért aggódni.
Honvédelmet tanítanak szeptembertől több középiskolában, heti egy órában
A próbaoktatáshoz a Honvédelmi Minisztérium szakembereket is ad.
Honvédelmi Minisztérium: Magyarország nem engedett át Ukrajna felé helikoptereket
A tárca szerint előfordul, hogy reptéri szolgáltatásokat vesznek igénybe Magyarországon katonai gépek.
Senki nem tudta megmondani, mennyit fizet a honvédségnek Orbán és Szijjártó az utazásaiért
Az adatvédelmi hatóságnak sem tudott választ adni egyik illetékes szerv sem, ezért le is zárták a vizsgálatot.
Tagadja a kormány, hogy fegyverszállító helikoptereket engedett volna át Ukrajna felé
Pénteken írt a Politico arról, hogy titokban fegyverszállításra használják a magyar légteret. A Honvédelmi Minisztérium szerint a lap értesülései tévesek.
664 millióba került, hogy Orbánék is használták a honvédségi gépeket
Közel két év alatt 233-szor repültek a katonai gépekkel politikusok, ezalatt csak a fedélzeti internetre 106 millió ment el.
Sok katonatisztet eltávolítanak, egyesek NATO-mentesítést, mások észszerű reformot látnak
Több száz ezredest és tábornokot küldhetnek el a magyar honvédségtől a szomszédban zajló háború idején. Van, aki politikai tisztogatásról beszél, de többek szerint régóta várt, szükséges...
Már 170 tábornokot és tisztet mentettek fel a honvédségnél – mondja a volt honvédelmi államtitkár
Vadai Ágnes szerint politikai tisztogatás és NATO-mentesítés folyik a hadseregnél.