Honvédelmi Minisztérium: Magyarország nem engedett át Ukrajna felé helikoptereket
„Hazánk nem engedett át Ukrajna felé helikoptereket” – írta a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön a 444 megkeresésére. A tárca azt írta a lapnak:
„Magyarország továbbra is részt vesz a nemzetközi légiforgalomban, ezért fordulhat elő olyan, hogy katonai vagy civil reptereken más nemzet katonai légijárművét lefotózzák, amelyek a megfelelő engedélyek birtokában
a repülési terveik alapján igénybe veszik az adott reptér szolgáltatásait.
Ugyanakkor Magyarországról, vagy az ország légteréből Ukrajnába semmilyen, a háború eszkalációját növelő szállítmányt nem engedtünk át a háború kitörése óta”.
A kérdés azután merült fel, miután az Átlátszó arról írt, hogy Magyarországon is megfordult az a három katonai helikopter, amelyeket az ukrán határőrségnek szállítottak az év elején. 2023. február 13-án, délután 4 óra körül három H125M Fennec típusú, az Ukrán Állami Határőrszolgálat felségjelzéseit viselő könnyű katonai helikopter szállt le a Győr-Pér repülőtéren – mindezt az Időkép webkamerája is rögzítette. A helikopterek másnap, február 14-én reggel szálltak fel, és ismeretlen helyre repültek tovább.
Az orosz–ukrán háború tavaly februári eszkalációja óta a kelet-lengyelországi Rzeszów város repülőtere kis túlzással a világ közepe lett, mivel itt alakították ki az Ukrajnának küldött nyugati segélyek és fegyverek fő logisztikai központját.