Bérlakás
Magyarországon szinte mindenki saját otthonra vágyik, ezzel dobogós helyen állunk az EU-ban
Csak Romániában és Szlovákiában magasabb a saját tulajdonú ingatlanok aránya.
Megszavazták a bérlakástörvény módosítását
A forgalmi érték teljes összegét meg kell fizetniük vételnél a 25 évnél nem régebbi bérlőknek.
Olcsó bérlakásokat adna a Fővárosi Lakásügynökség
A koncepció megvan, a lakásállomány azonban még hiányzik hozzá.
Rögtön több ezer lakással indulhat az első országos lakásügynökség
Nagy lehetőséget és feladatot kap két szeretetszolgálat az államtól: a Nemzeti Eszközkezelőben ragadt ingatlanokkal próbálhatnak meg szociális bérlakásprogramot indítani. Ugyanakkor azok a civilek,...
Átment az új lakástörvény a parlament gazdasági bizottságán
A fideszes Böröcz László törvényjavaslata a plenáris ülés elé került.
Nyílt levélben nevezi marhaságnak a kormánypárt új törvényjavaslatát a fideszes polgármester
Kovács Péter szerint a bérlakásokra vonatkozó javaslat elfogadása ahhoz vezetne, hogy az önkormányzatnak nem maradna bérbeadható lakása, és nem tudna segíteni azokon, akik rászorulnak.
Hadházy: Most az önkormányzatokon a sor, hogy megszegjék a törvényt
Az ellenzéki politikus azt javasolja, hogy ne hajtsák végre az új lakásprivatizációs törvényt, amely szerinte a NER elitjének kedvez.
Karácsony: A kormánypárt új törvényjavaslatának nyertesei a fideszes csókosok és a lakásmaffia...
Az ellenzéki polgármesterekkel közösen akarja megakadályozni az önkormányzati lakások teljes körű felvásárlását.
A kormány lehetővé teheti a budavári műemlék lakások privatizációját
Az örökbérleti joggal lakók évtizedes álma válna valóra, ha engednék nekik megvenni az ingatlanokat, de ehhez az önkormányzat hozzájárulása is kelleni fog.
Huszonöt hajléktalan jutott bérlakáshoz a főváros pályázatán
Olyanok jelentkezhettek, akiknek nincs lakhatásuk, és fokozottan veszélyes számukra a koronavírus.