Bérlakás

Tizenöt éve áll elhagyatottan az újpesti iskola, hamarosan megfizethető bérlakásokat alakítanak ki...
Az AHA Budapest projektben modern lakásokat terveznek egy üresen álló iskola épületébe Újpesten. Ha működik a modell, más elhagyatott helyszíneket is felújíthatnak majd – de a bérlakásrendszer...
Száz éve József Attiláék nyomorogtak itt, most geotermikus hűtés-fűtéses lakások vannak...
Lebontottak egy fél bérkaszárnyát a IX. kerületben, a ház maradékában pedig belső parkra nyíló lakásokat alakított ki az önkormányzat. Ferencvárost háztömbönként és házanként építik újra, a több...
Józsefváros milliárdokat költene rá, több százan lakhatnának benne, az állam mégis elvenné
Terjeszkedne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amit az állam kisajátításokkal támogatna. Az egyik kiszemelt, Diószegi Sámuel utcai épületben az önkormányzat több száz embernek biztosítana olcsó...
A főváros olyan lakáskiadókat keres, akik kisebb hozammal is beérik, ha a kockázatot más viseli
Több év várakozás után most tényleg elindul Budapest saját lakásügynöksége. Az új intézmény első körben magánlakásokat vonna kezelésbe, ehhez olyan tulajokat keres, akik a hátuk közepére kívánják a...
Lakásügynökséget indít a Fővárosi Önkormányzat
Olyan tulajdonosok jelentkezését várják, akiknek most üresen áll a lakása. A főváros átvállalja a kezelést és a kockázatokat, cserébe a tulajnak a piaci árnál kicsit kevesebbel kell beérnie.
A vidéki városokban 30 százalékkal drágultak tavaly az albérletek
Székesfehérvár és Győr volt tavaly a legdrágább város Budapest után.
Mit tehetnek az önkormányzatok a lakhatási válság ellen? Itt a Lakhatási Koalíció minimumprogramja
Magyarországon 2-3 millió embert érint a lakhatási szegénység. Az önkormányzatok anyagi helyzete sem a legjobb, az állam mégis rájuk tolja az egész problémahalmazt. A Lakhatási Minimum 21 pontban...
Huszonkilenc éve várom, hogy megvehessem a házat, amiben élünk. Most kilakoltatnak
Augusztus végén kilakoltatja a XII. kerület Hendrey Tibort, a Tibetet Segítő Társaság elnökét és családját. Hendrey 1994 óta próbál élni a vételi jogával, ami az önkormányzat szerint soha nem is...
Elérhetetlenné vált a lakásvásárlás, és a mai magyar lakáspolitika nem tud segíteni
Az egész világon nőttek a lakásárak, Magyarországon különösen nagy drágulás volt az utóbbi pár évben. Rengeteg pénzt költ az állam lakáspolitikára, de ez nem segíti elég széles körben a hozzáférést,...
68 család, egy önkormányzati bérház, egy gázóra = nyolcszoros gázszámla
Nyolcszáz önkormányzati bérlakás érintett csak a IX. és a XIII. kerületben az elszámolási zavar miatt kialakult rezsiszökkentésben.
Kövess minket Facebookon is!