Pride-megnyitó: „Amikor a kormány a Pride-ot támadja, a magyarok történelmét köpi szembe”
„Ha a szerelem szabad, azt megmutatni miért nem? A Pride-on szeretetet látnak a gyerekek, a kormány propagandájában atomfegyvert és háborút”
– mondja egy résztvevő a 30. Budapest Pride megnyitóján Lázár János pénteki Lázárinfójáról, ahol a miniszter úgy fogalmazott: „Nekem az az álláspontom, hogy a szerelem szabad, a Pride sok. Túl van a jóízlés határán, semmi szükség arra.”
Pénteken a budapesti Akváriumban nyitották meg a Pride eseménysorozatának első fejezetét telt ház mellett. A résztvevők szerint a telt ház önmagában is beszédes: úgy látták, olyan, mintha a kormány döntése részben a visszájára sülne el. Két fiatal lány például arról beszélt, hogy a saját közegükből is van olyan, aki most követi először aktívan a Pride-ot, a június 28-i felvonulásra is el fog menni. Egy idősebb nő úgy fogalmazott: „sok embert hallottam, akik sosem mentek korábban Pride-ra, most pedig kimennek. Úgy gondolják, minél többen vagyunk, annál nehezebb lesz büntetéseket kiszabni”.
A mostani Pride nemcsak a kerek száma miatt különleges. A Pride-ot idén annak ellenére tervezik június 28-án megtartani, hogy a gyermekek védelmére hivatkozva az Országgyűlés március 18-án megszavazta a Pride betiltását célzó törvényjavaslatot. Ennek értelmében tilos olyan gyűlést tartani, amely „népszerűsíti a homoszexualitást”, a szervezőket és a résztvevőket akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is büntethetik.
Egy másik idősebb nő is arról beszélt, hogy idén újra kimegy a Pride-ra. Miután Magyarországon sokáig békésen vonultak a melegek, 2007-ben ellentüntetők támadtak a felvonulókra: „Azután kimentem, megfogadtam, hogy amíg üldözik őket, én kint leszek. Az elmúlt években nem voltam, most jött ez a törvény, most sajnos megint itt vagyok”.
A magyar történelem
Az Akváriumban már az esemény előtt nem sokkal megjelentek a vendégek, akiket szivárványos kitűzők, asztalterítők és zászlók sokasága várt. A korábbi Pride-megnyitókhoz képest ez az esemény érezhetően más volt: a civil érdeklődők mellett sorra jelentek meg a bejáratnál nagykövetek (például a német, a norvég, a brit) és politikusok is. Köztük Karácsony Gergely, Hadházy Ákos, Baranyi Krisztina és Dobrev Klára.
A megnyitót Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu nyitotta meg műsorvezetőként. Arról beszélt, hogy a Pride-ot célzó törvény után megpróbálták néhányan lebeszélni a részvételről, mert azt mondták neki, hogy ez már „egy politikai stratégia része”. Lilu arról beszélt, ő nem ért a politikához, de, tette hozzá cinikusan, „megérti”, hogy a kormány az LMBTQ-közönséget támadja, „én sem szívesen beszélnék a magyar gazdagságról vagy a gyerekvédelemről, akár az oktatásról vagy az egészségügyről”. De ő itt van, mert
„egy civilnek ma Magyarországon így kell tennie, ha szereti a hazáját. És én nagyon szeretem a hazámat”.
– mondta.
Felolvasta Martin Niemöller „mikor a nácik elvitték a kommunistákat” kezdetű idézetét. „Ezért vagyunk itt” – tette hozzá. Lilu bemutatta az idei Pride szlogenjét, ami az, hogy „Itthon vagyunk”. A műsorvezető hozzátette: ez azt is szimbolizálja, hogy az LMBTQ-közösség „nem egy nyugatról importált termék vagy propaganda, hanem egy szexuális kisebbség ugyanazokkal a problémákkal, mint mások.”
Radványi Viktória, a Pride elnökségi tagja ezután arról beszélt, hogy a mostani törvényt nem lehet félvállról venni, mert ők az emberek alapjogait védik, az emberi minimumot. „És ezt nem lehet félvállról venni. Ez a hazánk, és ezt senki nem veheti el tőlünk”. Radványi arról is beszélt, hogy az LMBTQ-közösségnek Magyarország nem „zászlólengetésről vagy szimbólumok kisajátításáról szól”, hanem arról, hogy „figyelünk egymásra”. Hozzátette: „a keleti blokkból Kelet-Németország után Magyarországon szerveztek először felvonulást. Amikor a kormány be akarja tiltani a Pride-ot, akkor a magyarok történelmét köpik szembe”.
A Pride-ra kimenni
A színpadon elhangzott, hogy idén is mindenképp megtartják a Pride-ot, a részleteket viszont még továbbra sem tudni. A megnyitón résztvevők ennek ellenére arról beszéltek, hogy mindenképp elmennek rá, van, aki „először igazította a naptárában a Pride-hoz” a júniusi programjait. Korosztálytól függetlenül, akivel csak beszéltünk, mind azt mondták, hogy ezt alapvető kötelességüknek érzik. A Pride elleni törvény szerintük ugyanis nem csupán a kisebbségekről szól, hanem kezdete valaminek, és „erre mutat az ellehetetlenítési törvény terve is” – amelyet a Fidesz a jelek szerint őszig inkább mégis félretett.
„Én nem vagyok érintett, de kimegyek azokért, akik igen. Arról, hogy kihez vonzódik, nem tehet az ember. Elkeserítő, hogy 2025-ben ezzel foglalkozik a kormány, nem a létbizonytalansággal”
– mondta nekünk egy fiatal lány, aki egy barátjával érkezett a megnyitóra. Szerintük akkor is ki kell menni, ha pénzbüntetés jár érte, mert „ez nekem egy pénzbírság. Annak viszont ez az élete, aki például azért nem kap Magyarországon albérletet, mert nem úgy néz ki, mint egy átlagos család a kormány plakátjain”. Úgy látják, az önazonosságukat veszítenék el, ha nem mennének Pride-ra: egyikőjük arról beszélt, hogy míg saját munkahelyén, egy multicégben elfogadást és nyitottságot lát, sokkolónak éli meg, hogy ezt a saját országában nem érezheti.
Egy másik lány később azt mondta, hogy bármi van, ő biztos benne, hogy lesz Pride, és azt „nem a Kincsem Parkban tartják majd, hiszen nem lovak vagyunk”. Ő úgy látta, a kormány törvénye a valódi problémákról vonja el a figyelmet. Vele mások is egyetértettek: volt például, aki azt mondta,
nem lepi meg, hogy Magyar Péter nem áll bele a Pride-kérdésbe. De akkor „mutassa meg nekünk, hogy tud győzni, hogy betartja, hogy bilincs, bilincs, rács, rács. Aztán azt, hogy ő nem hoz ilyen törvényeket majd”.
Üzenni Európának
Abban mindenki egyetértett, hogy az idei Pride-on nincs félnivalójuk, viszont többen azt gondolják, több lesz az ellentüntető és a provokátor. A 2007-es történésekről beszélő nő például attól tartott, hogy „míg akkor a rendőrség megvédte a vonulókat, a mostani nem lesz ilyen. El fognak nézni, ha megtámadnak minket”. De, tette hozzá, reméli, hogy ilyen többet nem ismétlődik meg.
A színpadon eközben Radványi arról beszélt, hogy „azért támadnak kemény eszközökkel minket, mert a puha eszközök, jogfosztások nem működtek”. Szerinte a különböző jogokra, például örökbefogadásra vonatkozó csorbítások után most „az alapvető jogokat támadják”, de nem lehet csendben tűrni: „nem vagyok hajlandó évekig várni, hogy majd a dédunokáim eljöhessenek arra az esküvőre, ahol összeházasodhatok a feleségemmel”.
A résztvevők szerint ezt a fajta ellenállást érezheti a kormány is, ezt mutatja az, hogy a miniszterek „összevissza beszélnek” – fogalmaz az egyik résztvevő. Arra gondolt, hogy Lázár János például többször is arról beszélt, hogy be kell tiltani Pride-ot, Tuzson Bence igazságügyi miniszter pedig a Kincsem Parkba száműzné a felvonulást. Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter ugyanakkor kijelentette Brüsszelben, hogy „nincs Magyarországon olyan, hogy Pride-betiltás”, Navracsics Tibor pedig arról beszélt, hogy szerinte a jelenlegi törvény alapján meg lehetne tartani a Pride-ot. A miniszteri ellentmondások láncolatát pedig egyelőre nem igazán oldotta fel a kormány, a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely nyilatkozatával sem lett tisztább a kép.
A résztvevők pedig úgy látták: nem igazán lehet mit gondolni erről a törvényről, ha még a miniszterek sem tudják, hogy mi van. Szerintük annyi biztos, hogy Pride lesz, és azon jelzésértékűen EP-képviselők is részt vesznek majd. „Az, hogy ők eljönnek, hangot ad. Orbán persze leszarja, mit mond az EP, de nem is ez a lényeg”. Volt, aki szerint az EP-t is nyugati propagandázásra használja majd fel a Fidesz, így jó, ha itt vannak, csak lépjenek is valamit. Hasonlót mondott Radványi is, aki a színpadon egy QR-kód beolvasására buzdította az embereket: ezen keresztül üzentek a résztvevők az Európai Bizottságnak, hogy „azonnal függesszék fel Magyarországon a gyülekezési jogot” érintő törvényt. Mert, mint Radványi mondta, „a tweetek ideje bőven lejárt, konkrét lépésre van szükségünk”.
Május végén húsz európai uniós tagállam kormánya adott ki nyilatkozatot a közelmúltbeli LMBTQI-ellenes magyar intézkedések miatt, amihez például Ausztria, Csehország, Franciaország, Németország, Szlovénia, a Benelux államok és a három balti ország vezetése is csatlakozott. Múlt héten legalább hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt venne a budapesti Pride-on.
Pride, haza, család
„Nekünk ez a családunk biztonságáról szól” – mondta egy nő, aki három gyereket nevel feleségével együtt. Ő úgy érezte, a gyerekeik létezését ez a törvény „figyelmen kívül hagyja” és azt is tapasztalták, hogy az iskolában megnőtt a beszólások, atrocitások száma a kormány törvénye óta. Míg a gyerekek oldaláról azt látták, hat rájuk, amivel az interneten találkoznak, a szülői oldalról támogatást kaptak az iskolán belül: de az biztos, hogy tematizálja az életüket a törvény.
„A Pride láthatóságot ad. Hogy mindegy, milyen az ember, görbe a kisujja vagy épp LMBTQ-tag, sokfélék vagyunk. Ha ezt látják a gyerekek, magabiztosabb és boldogabb felnőttekké is válhatnak”
– fogalmaz. Ezzel mások is egyetértenek, volt, aki azt mondta, hogy ennyi erővel egy focimeccs látványa többet árt egy gyereknek. Van, aki pedig azt, hogy igenis pont ennek a rétegnek fontos, hogy lásson ilyet: „nem 18 évesen döntöd el, hogy meleg vagy-e. Akár évekig tartó szorongástól menthet meg, ha gyerekként is láthatod, hogy az sem baj, ha más vagy”.
A résztvevők között sok LMBTQ-érintett hangsúlyozta, hogy vagy próbáltak külföldön élni, vagy csak elgondolkoztak rajta, mégis Magyarország az otthonuk. Szerintük ezért is jó válasz a törvényre a Pride idei szlogenje. És annak is örültek, hogy ezt sok nagy név támasztja alá idén: legyen szó a színpadon az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát olvasó Tarr Béláról vagy Gryllus Dorkáról, aki arról beszélt, hogy a normális világ létezik, ott „együtt tudunk örülni két ember boldogságának. A Pride mindannyiunk ünnepe”. Vagy persze legyen szó Bödőcs itt levetített videójáról, aki a homoszexualitásból kigyógyított Jürgenként olyanokkal bulizik, mint Orbán Ráhel, Varga Judit, Szentkirályi Alexandra, Vitályos Eszter, Tóth Gabi, Muri Enikő.
Az idei Pride lényegét – már a közönség visszajelzéséből is – érezhetően Kupihár Rebeka költő fogta meg a legjobban, aki arról mesélt a színpadon, hogy élt külföldön, mielőtt hazaköltözött volna, mert „kezdtem azt érezni, hogy nem tudom elképzelni, hogy a szerelmemet egy idegen nyelven becézzem”. Hazaérve aztán azt érezte, hogy „engem itt gyűlölnek, mégis itt van mindenem”.
A résztvevők közül többen arról beszéltek, ez az, amiről az idei Pride is szól nekik: hogy akkor sem akarnak elköltözni, ha a rendszer durvul. Mert egyrészt „Magyarország mindenkié, nemtől, orientációtól függetlenül”. Másrészt pedig, ahogy a közel kétórás megnyitó végén, kifelé sétálva még egy nő fogalmazott nekünk: „Már mindent elloptak. Én ebből az országból nem megyek, menjenek ők”.
