Bóka: Nincs Magyarországon olyan, hogy Pride-betiltás

1018

A lényeg nem változott, ez mindig is a politikai hisztériakeltés és nyomásgyakorlás eszköze – jelentette ki a hetes cikkes uniós eljárásról Bóka János. Az EU-ügyi miniszterek kedden abban az eljárásban hallgatják meg a magyar kollégájukat, ami 2018-ban indult, de azóta képtelenek voltak vissza- vagy előrelépni. Ahogy arról korábban írtunk, egy figyelmeztetésnél több most sem várható.

Bóka is erre számított az ülésre érkezve:

„a meghallgatáson túlmenően semmilyen eljárási cselekményre nem számítok, erre a mai napirend nem is ad lehetőséget”.

Ez egy újabb meghallgatás, volt már ilyen, és „attól tartok, lesz is” – jelezte, hogy lezárásra sem számít. Azt is hozzátette, hogy az eljárás mostani ágában nincs lehetőség büntetésre, ezért nyilván ma nem is lesz. A magyar kormány nyílt, őszinte párbeszédre törekszik, konstruktívan vesz benne részt, kedden is ez a szándéka.

Múlt héten a tagállami Tanács soros lengyel elnöksége nevében Adam Szłapka jelezte: az eljárás alkalmat ad majd az „őszinte eszmecserére”. A civil szervezetek helyzete minden bizonnyal a felvetett témák között lesz, figyelmeztetett. Michael McGrath jogállamiságért felelős biztos azt fogja javasolni a kormányoknak, hogy tartsák fenn az eljárást, amíg az okokat nem kezelték.

Remélte, árnyaltabb képet kapnak a Pride ügyében

„Nincs Magyarországon olyan, hogy Pride-betiltás”

– válaszolta Bóka, amikor arról a nyilatkozatról kérdezték, amit várhatóan 16 tagállam kormánya ír alá. A mai ülésen elmagyarázhatja az „alkotmányos és jogi keretet” a kollégáinak. Remélte, hogy utána egy „árnyaltabb” képet kapnak a magyar jogalkotásról.

„Azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével”, mert az „kidobott pénz és idő” – jelentette ki Orbán Viktor a februári évértékelőjében. Az Országgyűlés kormánypárti többsége azóta megszavazta a Pride lehetséges betiltását megalapozó törvényjavaslatot. Így tilos olyan gyűlést tartani, amely a gyermekvédelmi törvény alapján „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”. Májusban még sikerült megtartani egy pár tucat fős rendezvényt az LMBTQ-jogokért, amit a rendőrség tudomásul vett, de hétfőn már betiltottak egy transz- és homofóbia elleni felvonulást.

Vétóval a zsebében érkezett

A keddi napirenden szerepel egy nyilatkozat is a demokratikus ellenálló képesség erősítéséről. Bóka viszont közölte, hogy a kormány értelmezésében a dokumentum elsősorban nem erről szól, hanem jogalapot akar adni az uniós intézményeknek, hogy beavatkozzanak a tagállami döntéshozatalba. „Ezt mi elutasítjuk” – jelentette ki.

A nyilatkozat „teljesen félreérti a civil szervezetek demokratikus társadalomban betöltött szerepét”. Ezek nem alkotmányos intézmények vagy politikai pártok, ezért visszautasítanak minden törekvést, hogy „eszközként használják föl a demokratikus intézmények legitimációjának aláásására és beavatkozásra a választási folyamatokba”. A nyilatkozat szerinte nem fektet kellő hangsúlyt az átláthatóságra, „különös tekintettel az európai uniós finanszírozásra”, ezért

„meg fogjuk vétózni”.

(A hasonló nyilatkozatokat egyhangúlag szokták elfogadni, bár van rá mód, hogy csak 26-os körben vagy a soros elnökség nevében adják ki.)

Nehéz konstruktívan tárgyalni az ukránokkal, miközben több információs és titkosszolgálati tevékenységet folytatnak Magyarország területén, hogy befolyásolják a magyar döntéshozatalt, válaszolta az EU-csatlakozási tárgyalások folytatásáról szóló kérdésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!