Budapest költségvetése: a Tisza Karácsonytól vár megoldást, a DK rendkívüli ülést kezdeményez

1440

„Az Orbán-kormány által a főváros költségvetése körül okozott rendkívüli helyzet kapcsán a TISZA frakció várja a főpolgármestertől és a szövetségeseitől származó megoldási javaslatot. A TISZA nyitott az egyeztetésre” – ezt a Tisza budapesti frakciója írta a közösségi oldalán.

A frakció egyúttal felszólította Szentkirályi Alexandra fideszes frakcióvezetőt, hogy „végre érdemi munkát végezve, haladéktalanul vegye rá a főnökét, Orbán Viktort, hogy a fővárosiaktól jogellenesen elvett milliárdokat utalja vissza Budapestnek és ne fideszes álcivil szervezeteknek adja át”. A Tisza szerint ha ezt nem teszi meg Orbán Viktor, „azzal példátlan módon, szándékosan, aljas politikai okból ellehetetleníthet fontos közszolgáltatásokat”.

A DK pedig bejelentette, hogy rendkívüli ülést kezdeményez a Fővárosi Közgyűlés összehívása érdekében. Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője elmondta: a rendkívüli ülésen a főváros számláját sújtó inkasszó miatti sürgős intézkedésekről kell dönteni, ezért a Demokratikus Koalíció arra kéri a jobboldali pártokat, a Fidesz és a Tisza frakcióit, hogy tegyék félre a hatalmi vágyukat és a pártpolitikai érdekeiket. „Fejezzék be az acsarkodást és kezdjünk el végre dolgozni Budapest megmentéséért. Ez az elrabolt pénz a fővárosiaké, amiből többek között a tömegközlekedést, az idősotthonokat, a hajléktalanellátást működtetjük. Ez a pénz a budapestieket szolgáló fővárosi dolgozók fizetése, ezért Budapest önkormányzatának azonnal lépnie kell, különben össze fognak omlani a fővárosi közszolgáltatások” – fogalmazott Szaniszló Sándor.

Keszthelyi Dorottya hozzátette: szeretnék, ha valódi párbeszéd és valódi döntések születnének, és nem a sajtó előtt üzengetnének egymásnak a képviselők, ezért a DK zárt ülésre tesz javaslatot.

Karácsony Gergely főpolgármester csütörtök délután tartott sajtótájékoztatót, amin többek között arról beszélt, hogy hivatali visszaélés történt, „nemcsak erkölcstelen, de törvénytelen volt az inkasszó”. A főpolgármester korábban arról nyilatkozott, hogy amennyiben pedig nem kapnak jogvédelmet a mostani 10,2 milliárdos levonás ellen, nem tudják tovább finanszírozni a saját közszolgáltatásaikat. A főpolgármesteri hivatal úgy kommunikált a város anyagi helyzetéről, hogy ha leállítják a közüzemi szolgáltatásokat, akkor sem tudják kifizetni ezt az összeget. Budapest anyagi helyzetéről itt írtunk korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!