A NASA megkurtítása miatt Kína átveheti a vezetést az űrversenyben, de a magáncégek jól járnának

Már áprilisban tudni lehetett, hogy Donald Trump kormánya erősen megtépázza majd a NASA 2026-os költségvetését, de az még nem volt biztos, hogy mennyire. Most már viszont biztos: nagyjából a negyedével csökkentené a teljes költségvetést, 6 milliárd dollárt kukázna belőle. Ennek egy jelentős része az űrügynökség tudományos programjait érinti: a 2025-ös 7,3 milliárd dollár helyett jövőre csak 3,8 milliárdot szánna erre Trump, tehát megfelezné az erre szánt forrásokat.

Ha azonban csak a NASA hivatalos közleményét olvassa az ember, akkor ezt észre sem venné.

„Ez a javaslat olyan beruházásokat tartalmaz, amik egyszerre folytatják a hold- és Mars-kutatást, miközben továbbra is prioritásként kezelik a kritikus tudományos és technológiai kutatásokat”

– jegyezte meg Janet Petro ideiglenes NASA-igazgató.

Pedig ez látványosan nem igaz, hiszen a megfelezett tudományos költségvetés miatt több projektet is el kellett kaszálniuk, például a Mars-járók által eddig begyűjtött kőzet- és levegőminták hazahozatalát (Mars Sample Return – MSR) – ami az egyetlen megnevezett projekt a tudományos részleg megszorításában –, és valószínűleg hasonlóan jár majd a Curiosity Mars-járó, a Hubble űrteleszkóp, illetve a Voyager és a New Horizon űrszonda további működtetése.

De nemcsak a régi dolgok vannak veszélyben: Trump a 3,5 milliárd dolláros Nancy Grace Roman Űrtávcső projektjét is leállítaná, pedig a tudományos eszköz kész van, már csak össze kell szerelni, és fel kell bocsátani. De már az összeszerelés is olyan jól áll, hogy a tervezett 2027. május helyett akár már 2026 őszén útnak lehetne indítani. Emellett a néhány éve felbocsátott, de már azóta is rengeteg izgalmas újdonsággal szolgált James Webb űrteleszkóp működéséből is visszavennének.

10 százalékkal több pénzt kapnának viszont az emberes űrküldetések, így 7 milliárd mehetne a holdra szállásra, 1 milliárd pedig a Marsra szállásra. Ez olyan, mintha tükrözné az igazgatói poszt megszerzésére esélyes milliárdos, Jared Isaacman nézeteit, aki korábban azt mondta, hogy nem kell választani a kettő közül, a Holdat és a Marsot párhuzamosan kell meghódítani.

A valóságban azonban ez nem ilyen egyszerű, és inkább úgy néz ki, hogy egy másik milliárdos (pontosabban A milliárdos) vágyai érvényesülnek. Ugyanis Elon Musk SpaceX-vezér egyre fontosabbnak tartja azt, hogy az emberek végre átugorjanak a Marsra, hogy ha a Nap hirtelen felrobbanna, ne tűnjön el teljesen a civilizációnk. Jó, a hirtelen túlzás, a tudomány jelenlegi állása szerint még van időnk készülni: nagyjából 5 milliárd évünk. Emellett többször is érvelt már különböző állami űrprojektek ellen, például amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) leszerelését követelte.

A NASA eddigi tervei arra épültek, hogy először jussanak vissza a Holdra, építsenek fölé egy űrállomást, és vessék meg a lábukat, és ha az megvan, akkor irány a Mars. Azonban a költségvetés megnyirbálásával olyan projekteket is törölnek, amik megalapozták ezt a tervet. Ilyen például az Orion űrhajó és a hordozórakétája, az SLS (Space Launch System), amiket 2006 óta fejlesztenek. A tervek szerint az Artemis-program keretein belül több körben is az Orion szállította volna a NASA űrhajósait a Holdra, de most úgy néz ki, hogy csak három kör fér majd bele, és 2027-től nem indulhatnak el vele az űrhajósok. Nem kizárt, hogy az Artemis–3 még azért indulhat majd el, mert többen figyelmeztették az elnököt, hogy ha a kínaiak előbb küldenek embert a Holdra, mint az USA, az komoly pofon lenne a modern űrversenyben. Már a terv is kész volt, hogy nézne ki a SpaceX rakétája, az Orion űrkapszula és a Gateway hold körüli űrállomás csapatmunkája, de úgy néz ki, ennek mindkét NASA-s eleme legalább részben kukázódott. Csak az SLS és az Orion idő előtti nyugdíjazása több ezer munkahelybe kerülhet – igaz, az űripar gyorsan fejlődő ágazat.

A tervezett költségcsökkentés néhány további áldozata:

• félmilliárd dollárt vesznek el az ISS-es projektektől, így kevesebb űrhajóst küldhetnek fel legénységnek, ezzel kevesebb kutatást tudnak majd elvégezni az űrállomáson;
• az űrtechnológiai fejlesztések költségvetésének a felét elveszik, részben „sikertelen űrhajtómű-projektekre” hivatkozva;
• több klímavédelmi kutatóprogramot is megvágnak, mert azok „átverések”;
• eltörlik a NASA tudományos oktatóprogramjait, amik a teljes NASA-büdzsé kevesebb mint 1 százalékát tették ki.

Nem arról van szó, hogy teljesen értelmetlen vérengzés zajlana. Vannak projektek, mint például az SLS és a Gateway, amiket a NASA több támogatója is pénzszórásnak gondolt. A tudományos költségvetés megfelezése azonban erősen visszaveti a tudományos kutatásokat.

Ez az egyik nagy félelem, a másik viszont az, hogy a már futó, fél- vagy szinte teljesen kész projektek elkaszálása valójában átadja a Holdat Kínának. Sok idő lenne új, olcsóbb alternatívákat választani, azok megvalósítása szintén éveket venne igénybe, viszont Kína a 2020-as évek végére már mindenképp megvetné a lábát a Holdon, ami szakemberek szerint az amerikai űrdominancia végét, de legalább megbicsaklását jelentheti.

A piaci alapú űrcégeket tömörítő CSF, aminek a SpaceX is tagja, alapvetően üdvözölte a tervezetet, mert szerintük minél inkább átkerül a fókusz az állami fenntartású űriparból a piacira, annál nagyobb lesz a verseny – és valószínűleg azt sem bánják, hogy annyival több új állami szerződést húzhatnak be.

Kritizálta a tervezetet az Európai Űrügynökség (ESA) és Kanada is. Az ESA azért, mert rengeteg pénzt fektetett már a marsi minták hazahozását célzó MSR-be, hiszen ez közös projekt a NASA és az európai ügynökség között; valamint a Gateway kukázása és az Orion háttérbe szorítása miatt, mert ezekbe a projektekbe is bedolgoznak. Kanada szintén részt vesz a Gateway-projektben, így most átnézik, hogy alakítsák át a terveiket.

A republikánusok azzal indokolták például a tudományos programok megvágását, hogy az igazgatóság műholdjai már a „baloldali klímapánikkeltők” eszközévé váltak. Ez persze nem igaz, hiszen a NASA például azt az eredményét is közzétette, hogy műholdadatok szerint a megnövekedett szén-dioxid-koncentráció miatt 1985 óta 20 százalékkal növekedett a Föld növényzete, de azt meg kell hagyni, hogy a NASA műholdjai fontos szerepet játszanak a klímaváltozás dokumentálásában.

Egy másik érv az, hogy miért az adófizetők pénzén intézzék mondjuk a marsi minták hazaröptetését, amikor egy magánvállalat (az iparban domináns szereplőnek számító SpaceX) 2026-ban már robotot küldene a Marsra, ami akár haza is hozhatná. Ezzel csak az a baj, hogy Elon Musk dátumai, tervei folyamatosan tolódnak, és semmi biztosíték nincs arra, hogy cége hamarosan valóban elindítaná a Mars-rakétáját. Emellett Musk egyértelműen beállt a Trump-kormány és a republikánusok mellé, amivel részben a cégei sorsát is összekötötte a kormányéval. Ha az erőviszonyok elmozdulnak, előfordulhat, hogy a SpaceX állami szerződései is kiapadnak, és mivel az űrkutatási projektek évekig vagy akár több mint tíz évig húzódhatnak, előfordulhat, hogy a következő kormány elkaszálja a most a NASA-program alternatívaként induló projekteket.

Talán nincs minden veszve

Ez az egész azonban egyelőre egy elnöki tervezet, ami azt jelenti, hogy a végső döntés a kongresszusnál van. Igaz, mivel a Trumpot támogató republikánusoké a képviselőházi és a szenátusi többség is, második ciklusában az elnöknek egyelőre nem kellett óriási ellenállással számolnia. Nem ez lenne azonban az első eset, amikor a kongresszus megvédi a NASA-t. 2010-ben az Obama-kormány megpróbálta leállítani George W. Bush Constellation-programját, aminek az Orion is részét képezte. Ezt a demokrata többségű képviselők akkor nem engedték meg. Legalábbis részben, ugyanis az Ares I és Ares V rakétákat akkor tulajdonképpen elkaszálták, de azok alternatívájaként született meg az SLS (ami hasonlít is az Ares V-re).

Ha Trump tervezete átmegy, akkor a NASA elindulna egy úton, aminek a végén sokkal inkább adminisztrátori szerepet vesz fel, ami a piaci alapon működő űrfejlesztéseket, oktatást és a nemzetközi kapcsolatokat koordinálja. Ez nem lenne teljesen új szerep az ügynökségnek, hiszen az ISS-szel kapcsolatban is rendszeresen szerződnek privát cégekkel, és az Artemis-programban is részben ilyen vállalatokra támaszkodnak.

Azonban a történelem egyelőre azt a hozzáállást igazolja, hogy az államnak igenis vezető szerepet kell vállalnia a saját űrprogramjában. Az 1960-as évek bőséges NASA-költségvetéseinek hála húsz hónap alatt tízszer küldtek embert a Holdra, rengeteg legénységes küldetést indítottak, és a Vénuszt és a Marsot is alaposan megszondázták.

„Úgy gondolom, hogy a kormánynak jelentős szerepe kell, hogy legyen a tudományos munkában. A kormánynak ezt kellene kutatnia – az élvonalbeli dolgokat, amik nem lesznek kereskedelmi szempontból életképesek, de hosszú távon meglepő eredményeket fognak hozni”

– mondta a Time-nak Stephan McCadliss, a Johns Hopkins Egyetem kutatója.

Ha a kormány átesik a ló túloldalára, és mindenképp magáncégekkel pörgetné fel az űripart, akkor, ahogy azt számtalan példán át láthattuk a történelemben, sőt, napjainkban is (a drága amerikai egészségügy, a brit vasútrendszer), a fókusz a felfedezésről és a hosszú távon kifizetődő projektekről átkerül azokra, amik minél gyorsabban minél nagyobb bevételt tudnak hozni. Vannak olyan ágazatok, amiknek nem feltétlenül pusztán a profitról kéne szólniuk, mint például az oktatás, az egészségügy vagy a tömegközlekedés. Lehet, hogy az űrkutatás is ilyen.