
Zách Dániel
Életre utaló jeleket találtak a Marson
A Mars felszínét vizsgáló kutatójármű egy nyílhegy alakú kőzetben talált olyan kémiai nyomokat és struktúrákat, amelyeket a mikrobiális élet alakíthatott ki évmilliárdokkal ezelőtt.
A Budapest és Bukarest közt közlekedő nagysebességű vasútról is tárgyalt Orbán Viktor a román...
A megbeszélésen szó esett Románia teljes körű schengeni csatlakozásának ügyéről is.
Sztrájkolni fognak a videójátékok szinkronszínészei a mesterséges intelligencia miatt
Attól tartanak, hogy a fejlesztőcégek reprodukálják a hangjukat és fizikai megjelenésüket, de ezért nem nyújtanak megfelelő ellenszolgáltatást.
Soha nem született még ilyen kevés gyerek Magyarországon
A termékenységi arányszám és a házasságkötések száma is csökkent az előző időszakhoz képest, de kevesebben is haltak meg.
Darázscsípés miatt meghalt a szanki postás
A Bács-Kiskun vármegyei kézbesítő haláláról a Postás Szakszervezet írt a Facebookon, egy héttel egy másik postás halála után.
Továbbra is javítják a klímát a Szent János Kórházban, az egészségügyi államtitkár szerint csak...
Az ortopéd traumatológiai osztály egyik betegének azt mondták, hogy a műtéti előjegyzés szeptember közepéig, illetve a klímarendszer cseréjének végéig szünetel.
Péntektől lezárják a pesti alsó rakpart nagyobb szakaszát az autósok elől
A gépjárműforgalom kitiltása nemcsak hétvégén, hanem mindennap szabaddá teszi az Eötvös tér és az Erzsébet híd közötti szakaszt a bringások, rolleresek és a sétálók számára.
Budapesten minden hatodik autó olyan nehéz, mint azok az SUV-k, amik után Párizsban háromszoros...
Párizsban októbertől szedik az emelt parkolási díjat az 1,6 tonnánál nehezebb autók után. Megnéztük, hogy Budapesten van-e igény vagy szándék ugyanerre, illetve bemutatjuk, hogyan és miért lett...
Most még szabálysértés, de tervezik, hogy a tanulóvezetők családtaggal is gyakorolhassanak a...
Több ponton megújítanák az autóvezetők oktatását. A nemzetközi példák szerint szabályosabban és biztonságosabban vezet az, aki a hozzátartozójával is gyakorol. Hamarosan jönnek a szimulátorok, és...
Járvány nincs, de védőoltást javasolnak a várandósoknak, szamárköhögés ellen
Ausztriában, Dániában és Norvégiában már tavaly elkezdődött a megbetegedések számának emelkedése, majd idén több országban folytatódott.