
Weiler Vilmos
Több mint 1000 milliárdos rekordnyereséget ért el az OTP tavaly
Részvényenként majdnem ezer forint osztalékot adnának.
Műszak közben behívták az irodába, az orra alá nyomták a kirúgását, majd közölték: van egy jobb...
Tömegesen küldik el a dolgozókat az SK komáromi és iváncsai akkugyáraiból, ahová a forrásaink szerint már mindenki gyomorgörccsel jár be. Van, akit az elbocsátás után a céges buszra sem engedték fel.
Olyan javaslattal állt elő az EB, amely több milliárd euróval támogatná az európai akkugyártást
Az önvezető technológiák fejlesztését is komoly összeggel segítenék.
Nagy Márton Guller Zoltánt nevezi ki a Szerencsejáték Zrt. élére
Guller Zoltán emellett a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke és egy egyetemi kuratórium vezetője is.
Sztrájkot szervez a közalkalmazottak szakszervezete
Megélhetést biztosító fizetést követelnek.
Több tízezer lakás épülhet a kormány lakhatási tőkeprogramjával, de kérdés, mennyibe fognak kerülni
Március 17. és 24. között lehet pályázni a kormány tőkeprogramjára, amelyből akár 50-60 ezer lakás is épülhet.
1300 magyarországi céget kérdeztek meg, mekkora fizetésemelést adnának a dolgozóiknak idén
Különböző mértékű emelés várható a szolgáltatószektorban, az iparban és a kereskedelemben.
0,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság 2024-ben, az ipar és a mezőgazdaság húzta le az évet
2024 utolsó negyedévben az egy évvel korábbi szinthez képest 0,1 százalékos növekedést sikerült összehozni.
Von der Leyen előadta, hogyan változtatnák meg az uniós autóiparra és akkuiparra vonatkozó...
Az autógyártók haladékot kapnának a kibocsátási célok teljesítéséhez, az akkugyártásban elvárnának bizonyos szintű európai hozzáadott értéket.
Nagy Márton újabb adatokat közölt arról, melyik állampapírt mikor és mennyien váltják vissza
Van olyan sorozat, amelyből a kamatfizetés napján a papírok majdnem 20 százalékát váltották vissza.