Thüringer Barbara

Thüringer Barbara

Rendszeresen lopott egy magyar alkalmazott egy tiroli szállodából
A lefoglalt tárgyak összértéke eléri a négy számjegyű eurós összeget.
Előbb meg akarták mérgezni, majd álmában megfojtani a férjet, 12 évre ítélték a szombathelyi...
A fojtogatás és dulakodás zajára felébredt a házaspár gyereke is, akinek köszönhetően nem sikerült megölni a férjet.
Egyszeri 200 ezer forintos jutalmat kapnak az árvízi védekezésben részt vevők
A jutalom azoknak jár, akik a helyszínen közvetlenül részt vettek a védekezésben, illetve a terepi védekezést közvetlenül irányították, az önkéntesek azonban nem számítanak ide.
Lelőtték a Sinaloa-kartell 19 tagját
A hétfői összecsapás során a mexikói hadsereg őrizetbe vette a kommandó állítólagos vezetőjét, El Maxot is.
Kigyulladt egy kamion az M7-esen
A Budapest felé tartó oldalon fennakadásokra kell számítani.
Kong a kuka: nehezen indul be a biohulladék szelektív gyűjtése
Egy átlagos magyar egy hét alatt 50-90 dkg biohulladékot termel. Ehhez képest ott, ahol már elindult a biohulladék szelektív gyűjtése, az emberek mindössze harmada kért biokukát, és ők is csak...
Halálra késeltek egy 16 éves fiút Miskolcon
Egy vitát követően szúrta meg egy 20 éves férfi, a fiú a helyszínen meghalt.
Hidegfront zavarja el a napsütéses időt
Feltámad a délnyugati szél, de jelentős csapadékra nem kell számítani.
Kövess minket Facebookon is!