
Szalma Baksi Ferenc
Elfogyott az ital, leszúrta három társát egy férfi Jekatyerinburgban
A támadót meglőtték, majd elfogták a rendőrök.
Bill Gates 2000-ben egy alkalmazottjával csalta a feleségét, az ügyet a Microsoft is vizsgálta
Az összes érintett fél állítja, hogy Gates nem emiatt állt fel a vezérigazgatói székből.
Publicus: Az élelmiszerárakra panaszkodik a magyarok kétharmada
A baloldalhoz köthető intézet szerint az emberek negyede rosszabbul él, mint a járvány előtt.
Autókat, ékszereket, kondigépeket és egy kvadot is lefoglaltak a drogkereskedőknél
Ritkán látott képeket tett közzé a rendőrség egy vagyonvisszaszerző akcióról.
Szó sem volt előre megbeszélt szexről, egyszerűen így alakult
A Borkai-ügy eddig ismeretlen részleteiről indított cikksorozatot a Hvg360.
Nem csitulnak a harcok a Gázai övezetben
Hétfőre virradóra mindkét fél újabb célpontokat lőtt. Áldozatokról egyelőre nincs hír.
Kezdődhet a buli Angliában, feloldottak egy sor korlátozást
Kinyitják a pubok, éttermek belső helyiségeit, szabadtéren akár harmincan is összegyűlhetnek mostantól.
Itt az előszezon, több vonat jár Budapestről a Balatonra
A MÁV meghallgatta a Balatonmáriafürdőn élők kérését, úgy alakították a menetrendet, hogy nekik is jó legyen.
„Ismerős szöveg, körülbelül harminc éve halljuk” – az ellenzék reagált az Orbán-interjúra
Ha vége a szokásos pénteki Orbán-interjúnak, akkor az ellenzéki reakciók sem váratnak magukra sokáig. Egy csokorba gyűjtöttük a legérdekesebb megszólalásokat.
Závecz: Kőbányán Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltségére szavaznának a legtöbben
Április elején mérték fel a politikailag aktív ellenzéki szavazók preferenciáit, a jelenlegi képviselő, Burány Sándor csak a második helyen végzett.