
Márton Balázs
Szijjártó megfejtette, miért az Európai Bizottság tette könnyűvé, hogy Trump vámokkal fenyegesse...
A külgazdasági és külügyminiszter mintha megfeledkezett volna Trump 2018-as vámjairól, amikor azt magyarázta, miért Biden kezdte az EU-t hátrányosan érintő intézkedéseket.
Costa: Már nem a „ha”, hanem a „hogyan” a kérdés az EU védelmi uniójánál
Határozott választ adnak, ha méltánytalanul célba veszik vámokkal, jelezte az EU-csúcs után Ursula von der Leyen, Donald Tusk pedig Grönlandra utalva azt, hogy megvédik a tagállamok területét.
„Nem fog megtörténni” – jelentette ki a brit kormányfő a visszalépésükről az EU-ba
A biztonság- és védelempolitikával kezdenék ma este a kapcsolatok újraindítását, mondta a brexit után öt évvel az uniós csúcsokra elsőként visszatérő brit miniszterelnök, Keir Starmer.
Uniós rákjelentés: Magyarország a legrosszabb a lakosságarányos halálozásoknál
Az Európai Bizottság jelentése alapján Magyarországon javult a százezer főre jutó halálozások száma, de 29 országból így is a legmagasabb általánosan és több rákfajtában.
„Triplán első” uniós csúcson keresik Orbánék az utat, hogyan erősítsék az EU védelmét
Az ülésre érkezve még Belgium frissen beiktatott euroszkeptikus miniszterelnöke is az európai védelempolitika erősítését hangsúlyozta. Grönland és Trump vámjai is szóba kerülhetnek.
Tényleg csak az EP-ülések negyedén van ott Magyar, vagy kétszer annyit szavaz, mint Deutsch?
Röpködtek a vádak, ellenvádak és önfényezések az európai parlamenti képviselők között arról, ki mennyire vesz részt az üléseken. Az elérhető adatokat elemezve alig találni igazat, még ha ez nem is...
Magyar áldozat lányával emlékezett az EP a holokausztra, egy korábban menórát oltó képviselő...
Az Európai Parlamentben egy magyar zeneszerző és kalandosan megmenekült csellója történetét idézték fel, egy ordibáló lengyel politikust kiküldtek.
Példátlan egyszerűsítést, egységesebb piacot akar az EU új gazdasági terve
Von der Leyen a budapesti EU-csúcsot hozta fel a „versenyképességi iránytű” bemutatóján arra, mennyire egységesek a tagállamok a témában, de elismerte, hogy a részletekben lesznek ellentétek.
Még nem döntött a kormány, milyen jogi választ adjon napi több mint 400 millió forint elbukására
A menekültjogi huxit miatt mostanra nagyjából 175 milliárd forintos veszteség gyűlt össze. A kormány egyszerre egyeztet a megfelelésről és a jogi harcról.
Figyeli a magyar igazságügyi átalakításokat az Európai Bizottság
Korábban az igazságügy miatt blokkoltak ezermilliárdokat. Kedden négy tagállam jogállamisági helyzete közül főleg a magyarról kérdezősködtek az uniós miniszterek a soros elnökség szerint.