
Klág Dávid
Demeter Szilárd: Meg fognak támadni jobboldalról, túl hamar túl nagyra nőttem
A PIM igazgatója szerint az ő személye még békeidőben is zavart egyeseket, de most vége az úri életnek.
Valaki koncert közben elkezdett sajtot reszelni mások fejére
A Viagra Boys koncertjének ismeretlen sajtosa nem volt tekintettel a laktózérzékenyekre.
Ezzel a filmmel térne vissza a pofon után Will Smith
Az Emancipation még a botrány előtt forgott, de egészen eddig nem lehetett tudni, mi lesz a sorsa. Decemberben mi is meg tudjuk nézni.
Megbüntették Kim Kardashiant, amiért sunyiban reklámozott kriptovalutát
Összesen 1,26 millió dollárt kellett kicsengetnie, amiért tokeneket emlegetett egy Instagram-posztban.
Öt embert lőtt le minden indíték nélkül a kaliforniai sorozatgyilkos, még keresik
Férfiakat lőtt le, lesből, sötétben, látszólag minden ok nélkül.
Sasvári Róbert lett a Nemzeti Választási Bizottság elnöke
2010 óta tagja az NVB-nek, illetve a bizottság jogelődjének.
Halasztva fizet az MVM a Gazpromnak a téli időszakra
A magyar társaság szerint ez növeli a mozgásterüket és a pénzügyi biztonságukat. Feljesztenek két tárolót is, illetve 800 millió köbméter párnagáz termelése mellett döntöttek.
Ha valami csodálatos plusz kell, akkor szólunk nekik
A Telex nemcsak betűkből, hanem grafikákból is áll, amik néha úgy tudnak bonyolult, absztrakt vagy éppen szerteágazó témákat illusztrálni, hogy azokat rögtön mindenki megértse. Az eddigi legjobb...
A Mosolyogj! sokáig nem hagyja, hogy kiismerjük a piszkos kis trükkjeit
Szórakoztatóan gonosz horrorfilm, ami akkor a legjobb, amikor nem riogatni akar: megijeszteni egyszerű, nyomasztani sokkal nehezebb, de többször is sikerül neki.
State of danger may be extended by 180 days an indefinite amount of times from November
The most recently introduced state of danger would have ended on 1 November.