Klág Dávid

Klág Dávid

Leállították egy vajdasági színdarab turnéját, mert a Magyar Nemzeti Tanács szerint közönséges volt
A Tanyaszínház előadásán Hajnal Jenő annyira kiborult, hogy a társulat egész turnéját lefújta. A rendező szerint sikerült semmibe venni 22 fiatal törekvését.
Árpa Attila állítólagos dílere a fodrásza volt, akinek ő vitte a fájdalomcsillapítót a fájós hátára
Szerinte megfigyelték, lehallgatták a razzia után, ahol egyébként állítása szerint csak gyógyszert foglaltak le a rendőrök.
Amerikai járványügy: A beoltottak hordjanak maszkot beltéren is
Egy kétszer oltott ember is tudja terjeszteni a delta variánst.
Montenegróban jut a legtöbb fertőzött százezer lakosra a Nyugat-Balkánon
Egy nap alatt 145-tel nőtt a fertőzöttek száma az országban.
Julian Assange mostantól nem ecuadori állampolgár
Ha egyszer elítélik az Egyesült Államokban, 175 év börtönt is kaphat a Wikileaks alapítója.
A munkáltatók és munkavállalók szerint egységesen kell eljárni a kötelező oltással, már ha lesz...
Egyetértenek az érdekképviseletek, hogy nem biztos, hogy a munkáltatónak kellene döntenie a kötelező oltásról.
Összeesett a forgatáson, kórházba került a Better Call Saul főszereplője
Nem tudni, hogy Bob Odenkirk mitől lett rosszul. Most forgatják a Breaking Bad előzménysorozatának utolsó évadát.
Nincs az a sztár, aki megmentené a Dzsungeltúrát
Dwayne Johnson és Emily Blunt is kevés, hogy valami jókedvet varázsoljon ebbe az ipari filmtermékbe.
Olyan appot fejlesztettek a rendőrök, ami jutalmaz, ha nem lépjük túl a sebességhatárt
Az OBBPoint figyeli majd, mennyivel megyünk, a jutalompontokat elvileg kedvezményekre lehet beváltani.
Kövess minket Facebookon is!