Joób Sándor

Joób Sándor

Orbán Viktor a pápánál járt, és vele is a békéről tárgyalt
A kormányfő szerint az Ukrajna és Oroszország közötti békéhez szükség lesz a pápa imádságaira és a Vatikán felbecsülhetetlen értékű diplomáciai tapasztalataira is.
Csótányok, poloskák, lejárt élelmiszerek: a fővárosban elhelyezett roma menekültek helyzetéről...
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Rézmüves Benjamin Dániel szerint mesterséges gettóban tartják a Budapesten elhelyezett embereket. A főváros szerint ilyen a menekültellátás az egész világon.
Mínusz 20 fok is volt, több mint öt hét után került elő egy túrázó Kanadában
A 20 éves Sam Benastick Brit Columbia zord vidékén veszett el. Több mentőcsapat kereste, de a hideg miatt feladták. Ő nem.
Kamera rögzített egy autós és egy futár közötti verekedést a Tűzoltó utcában
A rendőrség a garázdaság mellett az egyik férfi ellen közúti veszélyeztetés, a másik ellen rongálás gyanújával folytat eljárást.
Kemény Dénes és három másik olimpiai bajnok adta be a panaszt, ami megállította az olimpiai...
A Magyar Olimpiai Bizottság szerint most nincs értelme népszavazást tartani. Csak akkor, ha ennek eljön az ideje.
A magyar nők több mint fele élt már bántalmazó kapcsolatban, ami jóval az uniós átlag felett van
Reprezentatív felmérés készült arról, milyen erőszakot tapasztaltak a nők otthon, a munkahelyükön vagy nyilvános helyeken.
Nincs szabotázsra utaló jel a Litvániában lezuhant DHL-gép ügyében
A litván védelmi miniszter szerint nem találtak arra utaló jelet, hogy a gépet leszállás közben külső behatás érte volna, és a fedélzeten tartózkodók sem tapasztaltak semmi furcsát.
Az orosz elnöki szóvivő egyértelművé tette: a Nyugatnak üzentek az új hiperszonikus rakétájuk...
Dmitrij Peszkov szerint az orosz rakéták bevetése nem eszkaláció volt, hanem válasz a nyugatiak által kiprovokált eszkalációra.
Antifa-támadások: a BRFK most egy albán és egy német férfi kiadatására vár
Tizenhárom ember ellen van érvényben belföldi, európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs: egy olasz, egy albán, egy szír és tíz német állampolgárt keresnek a tavalyi verések miatt.
A dombóvári időközi választásra már az első nap összegyűjtötte az ajánlásokat a Fidesz, a Mi...
A fideszes Csibi Krisztina és Dúró Dóra a Mi Hazánktól már le is adta az ajánlóíveket, a DK még nem, mert még több aláírást szeretnének gyűjteni.