Flachner Balázs

Flachner Balázs

A falusi kisboltoknak és kiskocsmáknak is 3 millió forintos mentőövet dob a kormány
Orbán Viktor a kormányülés után bejelentette: a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz.
Szijjártó Péter a Vörös térről jelentkezett be, jó ismerőseivel tárgyalt Oroszországban
A magyar külügyminiszter szerinte nagyon jól haladnak az orosz-amerikai béketárgyalások, Magyarország pedig még szorosabbra fűzi a kapcsolatát az oroszokkal.
Hova tűntek azok a menő, felnyíló lámpájú autók?
A gyalogosokat védeni kell, a technológia fejlődött, többek közt ezért nincs már jó húsz éve tömeggyártásban bukólámpás autó.
Törökország – Magyarország 3-1
Tíz perc után hátrányba került a magyar futballválogatott a törökök ellen, de Schäfer egyenlített. A második félidőben aztán pár perc alatt két gólt lőtt a hazai csapat, és hiába volt a magyaroknak...
Baranyi Krisztina szerint a főpolgármester letiltotta a Pride betiltására reagáló előterjesztését,...
A főpolgármester számára a Budapest Pride fontosabb, mint a fővárosi frakciók bármiféle provokálásához kötődő pártpolitikai érdek – írta reakciójában a Főpolgármesteri Hivatal.
Putyin után Zelenszkij is beszélt Trumppal, ő is beleegyezett a korlátozott tűzszünetbe
Az amerikai elnök a beszélgetés során arról is beszélt, hogy szerinte amerikai tulajdonba kellene kerülniük az ukrán atomerőműveknek, mert így lehetne a legjobban megvédeni őket.
Novák Előd putrizással szólt be a Momentum roma képviselőjének, aki cserébe náci kutyának nevezte
A Momentum szerint súlyos rasszista támadás történt, Novák viszont állítja, Lőcsei kezdett előbb nácizni, a putrit pedig nem úgy értette.
Tényleg szabálytalan bontás zajlott a leendő Pázmány Campus területén, az ÉKM vizsgálatot indított
Pikó András hívta fel a figyelmet arra, hogy megfelelő óvintézkedések nélkül bontják az azbesztes tetőt, a minisztérium már intézkedett is a kivitelezővel szemben.
Elfogadta a parlament a szerb miniszterelnök lemondását, előrehozott választások is jöhetnek
Miloš Vučević január végi lemondását elfogadta a parlament, ügyvezető kormány alakult Szerbiában.
Egy nappal azután, hogy letagadta, beismerte a szerb belügyminiszter, hogy vannak hangágyúik
Ivica Dačić szerint nem vetették be őket, becsomagolva állnak egy raktárban, de vannak képek, ahol hasonló eszközök láthatóak, és egy csendőr szerint is voltak ilyenek készenlétben.
Kövess minket Facebookon is!