
Előd Fruzsina
Válasz Online: Egy friss törvénnyel megnyílhat az út értékes hazai műtárgyak diplomáciai célú...
Korábban történt már ilyen, de akkor még külön rendelet kellett hozzá. Egy most megszavazott módosító miatt aggódnak a múzeumi dolgozók.
Megfejtettük, miért mondhatta Szájer József, hogy nem is volt eresz a házon, amiből menekült
Figyelem, bádogos témájú fejtágító következik.
Észak-Korea továbbra is támogatni fogja Oroszország Ukrajna elleni háborúját
A két ország kiterjeszti a hadseregeik közötti együttműködést.
Negyvenezerrel lettünk kevesebben eddig idén
Jóval kevesebb gyerek született októberig, mint a tavalyi első 10 hónapban, a házasodási kedv is bezuhant.
Árat emelt a Dacia az itthon kapható legolcsóbb villanyautónál
A Dacia Springet pár hete kezdték árusítani, de máris többet kérnek érte. Állami támogatással még így is 6 millió forint alatt van egy alapmodell.
Egy csomó új naperőmű építését ellehetetleníti az új építészeti törvény, a kiemelt beruházók...
Olyan feltétel szerepel az októbertől hatályos jogszabályban, aminek nagyon nehéz és drága megfelelni.
Fűtetlen csarnokokban, fizetés nélkül dolgoztatták a nagyatádi cérnagyár munkásait
A pár éve még közel 350 főt foglalkoztató üzemben mára gyakorlatilag kizárttá vált a termelés újraindulása. Van olyan nagyatádi család, ahol minden kenyérkereső itt dolgozott.
Warren Buffett bebiztosította, hogy az örökösei ne tudják elherdálni a jótékony célokra szánt...
A világ egyik leghíresebb befektetője ellenzi a dinasztikus vagyonok felhalmozódását, és nem bízik benne, hogy a gyerekei utáni Buffett-generációknál is jó helye lenne a pénznek.
A magyar cégek és a fogyasztók várakozásai is zuhannak, nem csoda, hogy folyton a fényes gazdasági...
A GKI mérése szerint borúlátóak a magyarok, a környezet kiszámíthatóságának megítélése sokat romlott, ahogy a lakosság elégedettsége a pénzügyi helyzetével is.
A kis cégeket hitelező KAVOSZ éléről is leváltották Parragh Lászlót a Világgazdaság szerint
Parragh kizuhant a pikszisből, sorra veszíti el a fontos pozíciókat. A KAVOSZ a következőkben fontos lehet, Parragh utódjával az MKIK megerősíti befolyását a cégben.