34-32-re nyert a Veszprém a Szeged ellen a férfi kézilabda NB I döntőjének mérkőzésén

A címvédő Veszprém 34-32-re nyert a Magyar Kupa-győztes Szeged elleni a férfi kézilabda NB I döntőjének pénteki, első mérkőzésén.

Amikor lehetett, mindkét csapat törekedett a gyors játékra, ennek ellenére eleinte a megszokottnál kevesebb gól született, mert sok volt a szabálytalanság miatti játékmegszakítás, illetve Tobias Thulin és Rodrigo Corrales is bravúros védésekkel segítette csapatát – írja az MTI. Xavier Pascual veszprémi vezetőedző a 14. percben időt kért, ekkor a Szeged először vezetett két góllal, de hat perccel később jött a spanyol mester második időkérése is, mivel a remekül védekező vendégek egy 4-0-s sorozat végén már öt találat volt.

A cseréket követően létszámfölényes támadójátékkal is próbálkoztak a veszprémiek, majd Palasics Kristóf érkezett a kapujukba, és két perccel később büntetőt védett. Az utolsó hét percben jobb volt a címvédő, és ötgólos hátrányból felzárkózott mínusz kettőre a szünet előtt. A hazaiak második félidő elején előbb egyenlítettek, majd 2-1 után a 37. percben ismét vezettek (21-20).

A Szeged az első felvonás hajrájától nem találta a felállt védőfal ellenszerét. A kapuba Mikler Roland érkezett Thulin helyett, a túloldalon pedig visszatért Rodrigo Corrales. A védelmek ekkor már sokkal kevésbé működtek hatékonyan, ezért több gól esett, mint az első felvonásban.

Döntetlen állásnál létszámfölényes támadójátékra váltott a Szeged, de ezzel annyira nem járt sikerrel, hogy az 53. percben először volt kétgólos előnyben a Veszprém, amelynek a sikere az 57. percben Corrales védésével vált biztossá.

A két nagy rivális találkozója szokatlanul hosszúra nyúlt, 1 óra 50 percig tartott. Corrales tíz, Palasics egy védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Thulin hét, Mikler Roland két védéssel zárt. A mezőny legjobbja a veszprémiek francia balszélsője, Hugo Descat volt 12 góllal.

A két csapat 202. alkalommal játszott egymással tétmeccset, az örökmérleg 139 veszprémi, 56 szegedi siker és hét döntetlen.

Május végén részletes cikkben írtunk arról, hogy a magyar férfikézilabda feltőkésítése a londoni olimpia után indult meg, a két topcsapat, a Veszprém és a Szeged spanyol sztáredzőket igazolt, jöttek spanyol topjátékosok, a Bundesligából is sikerült neves átlövőket igazolni. Voltak évek, amikor a legjobb kluboknak csak a Szerencsejáték Zrt. 600 millió forintot adott. Azóta eltelt bő tíz év, ami már olyan távlat, amiből érdemes következtetéseket levonni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!