Svájcban nem tudnak, és nem is akarnak versenyezni a magyar bérekkel

Ami biztos: a két magyar topcsapat vágyott nagy céljai nem teljesültek. A Veszprémnek nem sikerült elhódítania a BL-trófeát, a Szegednek nem sikerült eljutnia a négyes döntőbe – igaz, mindkét teljesítményhez csak egy-egy hajszál hiányzott. A Veszprém 2016-ban kilencgólos vezetésről bukott el, a Szeged a Barcelonát idegenben megverte idén áprilisban, de aztán itthon kikapott tőle, és az összesítés a katalánoknak kedvezett. A Veszprémnek a bombaerős keret ellenére 2021 óta csak álom a négyes döntő.

Stagnálás

A Pick Szeged elnökétől, Szűcs Ernő Pétertől azt kérdeztük, jobb lett-e a magyar kézilabdának, azon belül egy játékosnak, edzőnek, vagy a drukkereknek az elmúlt időszakban.

„A finanszírozás növekedésével jelentős változások történtek, amik minden területen érzékelhetőek. A sportág pénzügyi stabilitása erősödött, a stabilitás kiszámíthatóságot hozott. A tőkeinjekcióval magasabb kvalitású edzők, játékosok jöttek, mint korábban. De ezen személyek jelentős része külföldi, amiből a magyar kézilabdának – gondolok itt elsősorban a válogatottakra – csak kisebb előnye származott.

Az ismertebb külföldi edzők, játékosok megjelenése jobban megismertette a magyar kézilabdát nemzetközileg, több sikert értek el a magyar klubcsapatok, azonban ezeket a klubsikereket nem követték a válogatott sikerei. A válogatott eredményessége szinte ugyanolyan szinten maradt, mint a megnövekedett finanszírozás előtt.

A szurkolók profitáltak, magasabb kvalitású edzőket, játékosokat ismerhettek meg, magasabb hőfokú és magyar szempontból sikeresebb nemzetközi mérkőzéseket nézhettek. A mérkőzések rendezési feltételei jó irányba változtak, nálunk megépült a PICK Aréna, ami világszintű körülményeket biztosít.”

Szűcs álláspontja szerint tehát az eredményesség minimum stagnál a 2012-es állapothoz képest. Ha az olimpiát nézzük, még rosszabb a helyzet: a 2012-es negyedik helyet a tizedik követte 2024-ben, míg a kettő között az olimpiára sem sikerült a kijutás.

„Láthatóan nem sikerült kinevelni olyan tudású játékosokat tömegesen, akik a világ nagy klubjaiban szerepelnének – ami egyébként a tao egyik célja lenne. Fazekas Gergő, Imre Bence, Szita Zoltán, Palasics Kristóf, Ligetvári Patrik, Szilágyi Benjamin jött ki a rendszerből, de őket akkor is kinevelte volna a magyar kézilabda, ha nincs ez a tőkeinjekció, vagy a társaságiadó-kedvezmény. A színvonal növekedéséről nem beszélnék, időszakos sikereket tudunk elérni utánpótlásvonalon is” – jelentette ki.

Szűcs szerint Bánhidi és Bodó személyesen is sokat köszönhet a Szeged korábbi vezetőedzőjének, a spanyol Juan Carlos Pastornak. Előbbit ő fejlesztette full extrás játékossá, és Bodó sem lehetett volna nélküle fontos, egyes meccseken meghatározó ember. Pastor szakértelmének integrálása kézzelfogható példa arra, hogy a külföldi edzők hasznosak.

Arról is érdeklődtünk nála, hogy vonzóbb-e most a magyar kézilabda, mint volt egy évtizede. Erre úgy reagált, hogy nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a magyar bajnokság színvonala vonzó vagy nem vonzó egy külföldinek. A közelmúltban jelentette ki (nem nyilvánosan) egy világhírű játékos, hogy a magyar bajnokság alacsony színvonala miatt nem akar ide igazolni, helyette a Bundesligát vagy Franciaországot választja. Van olyan példa is, aki azért igazol Magyarországra, mert a gyengébb színvonal, és kisebb megterhelés miatt itt kevésbé „használódik el”.

„A kedvező adózási feltételek miatt a magyar klubcsapatok magasabb fizetést tudnak ajánlani a külföldi topjátékosoknak is, de ez kifejezetten torzította a piacot. Ennek a hátránya is érzékelhető, hiszen a fizetések megemelkedtek, sok esetben a játékosok valós értéke felett lehet csak megállapodni velük.

Az is megállapítható, hogy a körülmények (például a fizetésen felüli juttatások magas színvonala, az edzési körülmények színvonala) is hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországra igazolnak magas kvalitású játékosok. Meglátásom szerint a magas jövedelem minden egyéb feltételt felülír.”

A magas jövedelem 15-20 ezer euró (6-8 millió forint) bért jelent havi szinten. Ennél vannak kiugróbb számok is, a dán válogatott kapusa, Emil Nielsen havi 50 ezer eurót (20 millió forint) kap Veszprémben – legalábbis a spanyol sajtó ennyiről írt –, ennyit az átlövők sem szoktak keresni.

Kihagyott ziccer

Vass Gábor, a svájci Grasshoppers sportigazgatója, kerek perec kijelentette, hogy ők Svájcban nem tudnak, és nem is akarnak versenyezni a magyar bérekkel. Igaz, a sportág sincs azon a nívón, mint Magyarországon. Jensen kapus kölcsönvételét ugyanakkor fontolgatta, de amikor meghallotta, hogy 20 ezer eurónál is többet keres havonta Veszprémben, gyorsan kihátrált a kölcsönvételből.

„Az üzleti alapon működő klubok ennyit nem adnak senkiért. Messze a piaci áruk felett keresnek, ez így volt már Momic Ilic esetében is. Ismert példa, hogy Kielben játszott, amikor a Veszprém ajánlatot tett. Elmondta a kieli vezetőknek, 35 százalékkal többet tud Magyarországon keresni. Erre azt a választ kapta, hogy akkor jó utat.

A kivásárlás ebben a sportágban nem igazán működött eddig, a Veszprém ezt is megtehette, de nem hiszem, hogy Nenadic, vagy Remili akkora többletértéket adott volna a klubhoz, hogy erre szükség volt. Hiányolom a szezonok utáni önreflexiót. A sok pénzből egészséges klubkultúrát is lehetne építeni, nemcsak kozmoszválogatottat, aminek tagjai láthatóan nem döglenek meg egymásért a pályán, ami alap volt egy Vardarnál, a Magdeburgnál, vagy a sorozat mostani nagy esélyesénél, a Füchsénél. Enélkül nem megy.”

A Veszprémből fokozatosan szorultak ki a magyarok, Fazekas Gergő, aki a klublegenda Fazekas Nándor fia, arról nyilatkozott, hogy nem szeretne visszatérni a városba a lengyel Wisła Płocktól (ahol egyébként a korábbi magyar kapitány, Xavi Sabate az edzője). Ehhez a klubhoz igazolt Melvyn Richardson is a Barcelonától. A katalán város nyilván élhetőbb, mégis vonzóvá tudták tenni a projektet a lengyelek, vezérszerepet ígértek neki. Emellett a lengyel olajipari cég állt mögéjük, most már a sikeréhes játékosok mellett van tőkéjük is.

Vass szerint a válogatott eredményessége egy milliméterrel sem jutott előrébb, és kihagyott ziccernek nevezte, ami az elmúlt időszakban a sportágban történt. „Azt kívánom, ne legyen igazam, de a Veszprémet jövőre sem látom, hogy ünnepelhetnek a final fourban. Mert a kézilabda a csapatépítésről szól, egy egészséges klubkultúráról, egészséges kohézióról, és ennek nem látom a nyomait. Az egók a klub felett vannak, ami elképzelhetetlen egy normális, a piaci értékeit pontosan ismerő modellben. Ettől még szurkolok, hogy ne legyen igazam.”

Társadalmi hatás

Juhász István, a hazai szövetség szakmai igazgatója szerint érezhető az összefüggés az anyagi feltételrendszer és az eredményesség között, elég csak a világbajnoki ötödik és az Európa-bajnoki ötödik helyezéseket említeni 2021-ből és 2024-ből. Mint mondta,

„az elmúlt három vébén ott voltunk a legjobb nyolc között, ami nem ment volna a megfelelő befektetés nélkül, mindenhol a világban pénzigényes ez a sportág. A kézilabdának nagy respektje van külföldön, nemcsak férfi, hanem női vonalon is.

Chema Rodriguez egy nagy külföldi klubot, a Benficát hagyta ott a kedvünkért, mert úgy gondolta, hogy ebben a magyar projektben van fantázia. Arra is érdemként tekintek, hogy a Ferencváros a két topklub mögé erősödött fel, és a Tatabánya is ezen az úton jár.”

Juhász szerint a korábbi állapotok mellett nem lehetett volna harcba szállni a gyerekekért, a szülők nem vitték volna jó szívvel sportolni a gyereküket. A tudományos módszereket bevonták a felkészítésbe, ennek pedig hosszabb távon is meglesznek majd az eredményei.

Szerinte arra is fontos kitérni, hogy olyan helyszíneken is, mint Nagykanizsa, ahol nincsenek mély gyökerei a sportágnak, pillanatok alatt elfogynak a jegyek a válogatott meccsére. Juhász megkockáztatta, minden negyedik háztartásban téma a sportág, minimum annyira, hogy érdeklődnek az eredmények iránt, és belenéznek egy-egy mérkőzésbe. Úgy összegzett, hogy a sportágnak egyértelműen jobb lett, és még biztosan jönnek eredmények.

Egy edző nem mond nemet egy bő keretre

„Ha azt vesszük, hogy a sport a szurkolókért van, azt mondhatjuk, a magyar kézilabda jól járt az elmúlt tíz évben. Veszprémben van egy érdekes kettősség, mert a városnak két csapata van. Az egyikben ott voltak a világsztárok, a másikban a tehetséges magyar fiatalok. A nagy sztárok ezreket visznek ki a lelátóra, az ügyes magyar srácok ezt nem tudták megtenni.

Szerintem a magyar válogatottnak is jobb lett, mert tudott abból profitálni, hogy a játékosok nagy többsége a topszinttel tudott együtt készülni, edzeni”

– ezek már Borsos Attila szavai. A korábbi válogatott játékos nem hiszi, hogy a sok pénz okozza a problémát. Inkább az, ha nem megfelelő módon költik el azt, nem kellő hozzáértéssel.

„A Veszprém most egy olyan autópályán van, ahol nincs kijárat. Nagy veszély lenne lemenni, a nulláról elkezdeni egy építkezést, és ez nem is logikus. Itt vannak a jó játékosok, belőlük kell kihozni, amit csak lehet. Úgy látom, a kémia az idei csapatban jobban megvan, mint a tavalyiban. Xavi Pascualnak ez az első éve még a bajnoki címmel együtt sem lesz sikeres, de azt látjuk, hogy mindenhol máshol hosszú távon bíztak az edzőben. Szegeden koncepciót váltottak, a spanyol vonalról a skandináv felé közelítenek, versenyképes a keretük. Jövő ilyenkor mindkét klubról tisztább kép alakul ki.”

Korábban sokszor elhangzott egy-egy vereség indokaként a kispad hosszúsága, vagyis hogy a cserepadról is bemehetnek a pályára nyerő emberek, akik fontos pillanatokban fontos gólokat lőhetnek.

„Ha egy edzőnek lehetősége van rá, nem fogja azt mondani, ne biztosítsuk be magunkat, neki elég lesz tíz vagy tizenegy játékos is, akivel végig lehet csinálni egy teljes, igencsak megterhelő szezont. A veszprémi keret erős, erősebb azoknál, mint amik a júniusi négyes döntőre készülhetnek. Pascual egész évben rotált, a legfontosabb meccsen viszont nem. Az utolsó tíz percre speciális kondíció kell, ami egy német csapatban alapadottság.”

Borsos meglátása egyértelmű: pénz nélkül ma a Celje vagy a Zágráb szintjén állnának a magyar klubok, és csak az egyikük mehetne a BL-ben. Azt elgondolkodtatónak tartja, hogy a nagyobb külföldi klubok edzőket neveltek ki, akikben meg is bíznak, így a Magdeburg, az Aalborg vagy a Füchse is – nálunk ennek nem látja a jeleit.

„Az is biztos, hogy Magdeburgban nincs rágörcsölés egy szezonra, ha nem sikerül. Mennek tovább, teszik a dolgukat. A konkurencia most megnövekedett a négyes döntőért, ez nem segíti a magyar csapatokat.

Az is látható, hogy Szlovénia és Horvátország a topszintre is nevel játékosokat, a legjobbak mögött is van hátország, akik nem lesznek válogatottak, de külföldön játszanak. Nálunk ez a szint hiányzik, noha mindkét ország kisebb lélekszámú, és kisebb költségvetésből gazdálkodhatnak.

Spanyolország egyébként jó példa arra, hogy mi történhet a bajnoksággal, ha elfogy a pénz, mint ahogy a 2008-as gazdasági világválság után történt.”

A Veszprém vezérigazgatóját, Bartha Csabát is kerestük, de azt mondta, szeretne még időt kérni, mert ő csak a nyáron vette át a klub vezetését, és sokként érte a Magdeburg elleni meccs.