Tagadja az Európai Bizottság, hogy az elnöke távolmaradásra kérte a tagjait a Budapest Pride-tól

Hamisak az állítások, hogy az Európai Bizottság elnöke vagy a csapata arra kérte volna a testület biztosait, hogy ne vegyenek részt a Budapest Pride-on – válaszolta egy bizottsági szóvivő kedden az Euractivnak. Ilyen ajánlást nem tettek a biztosoknak – közölték az EUrologussal is.

Hétfőn az Euractiv írt arról, hogy értesülései szerint az Európai Bizottság elnöke kifejezetten kérte a testület biztosait: ne vegyenek részt a budapesti felvonuláson. Ahogy a lap egyik forrása fogalmazott, ne „provokálják Orbán Viktort hazai pályán”. Nem akarják, hogy ezt kiforgassa a magyar kormány, és azt mondja, „tessék, megint idejön az elidegenedett brüsszeli elit morális leckéket adni”.

Az oldalnak akkor még nem kommentálták az értesülést az Európai Bizottságtól, csak annyit, hogy elkötelezettek az egyenlőség mellett, és még nem végleges a biztosok programja június végére. Hétfőn a Népszava érdeklődésére is mindössze azt az érdemi információt tette hozzá Eva Hrnčířová bizottsági szóvivő, hogy kaptak meghívót.

Ahogy arról korábban írtunk, az Európai Bizottság egyelőre kivár a köztéri Pride betiltására alkalmas jogszabály ügyében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!