Dupla felvonulás Varsóban: az elnökválasztás két jelöltjének hívei egyszerre demonstráltak

Dupla felvonulás Varsóban: az elnökválasztás két jelöltjének hívei egyszerre demonstráltak
Fotó: Francois Devos / AFP


Rafal Trzaskowski kormánypárti és Karol Nawrocki ellenzéki elnökjelölt hívei vonultak fel vasárnap Varsóban két, egymással párhuzamos belvárosi útvonalon, bár egymással ellentétes irányban haladó, egy időben szervezett meneten.

Rafal Trzaskowskit, a fő kormányerő, a Polgári Koalíció jelöltjét támogató demonstrációt „A hazafiak Nagy Menete” néven rendezték, a szervezők szerint 100 ezren vettek részt rajta. Karol Nawrockinak, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelöltnek a „Menet Lengyelországért” elnevezésű rendezvényén a szervezők szintén 100 ezerre becsülték a részvételt. Mindkét menet résztvevői lengyel nemzeti zászlók alatt vonultak.

Trzaskowski menetén részt vett Nicușor Dan megválasztott román elnök és Donald Tusk kormányfő. Megjelent több kormánykoalíciós politikus, köztük azok is, akik a múlt vasárnapi első választási fordulóban Trzaskowski riválisai voltak: Szymon Holownia alsóházi elnök, a Lengyelország 2050 párt vezetője, valamint Magdalena Biejat szenátusi alelnök a koalíciós Baloldal frakciójából.

Nicușor Dan beszédében megköszönte Donald Tusknak, hogy a romániai elnökválasztás múlt heti második fordulója előtt „az európai Romániát támogatta”. Szoros együttműködést ígért Trzaskowskinak és Tusknak az „erős Lengyelország és erős Európai Unió” érdekében.

Fotó: AFPFotó: AFP
Fotó: AFP
Fotó: AFP

Rafal Trzaskowski beszédében azt ígérte, hogy a társadalmat összekötő, ellentéteket áthidaló elnök lesz. „Itt az ideje, hogy győzzön a becsületesség, az igazságosság” – fogalmazott.

Beszédet mondott Donald Tusk is, aki kijelentette: a PiS azért támogatja Nawrockit, hogy „megbénítsa Lengyelországot”. Lengyelországnak nem lehet olyan elnöke, aki „újabb polgárháborút idéz elő, márpedig ezt akarja Jaroslaw Kaczynski (a PiS elnöke)” – fogalmazott Tusk.

Az ellenzéki nagygyűlésen Karol Nawrocki „közös, biztonságos, társadalmi felelősséget vállaló” Lengyelországot ígért, valamint a kereszténységen alapuló értékközösséget.

Nawrocki menetének több résztvevője Zorro-álarcot viselt, utalva ezáltal arra, hogy a Johnston McCulley amerikai író regényhősének öltözött, jelenleg a rendőrség által szabálysértés miatt körözött ismeretlen férfi csütörtökön a dél-lengyelországi Tarnówban tűnt fel, és a kormánypárti jelölt szabadtéri kampánygyűlése során egy közeli ház tetején kifüggesztette a „Csak Trzaskowskit ne!” feliratú transzparenst, majd eltűnt. Az esetre Nawrocki is utalt a beszédében. „Donald Tusk állama, amely Zorrót körözi. Tartsd magad, Zorro!” – jelentette ki.

Fotó: AFPFotó: AFP
Fotó: AFP
Fotó: AFP

A lengyel elnökválasztás június 1-jén megrendezendő második fordulójában Nawrocki és Trzaskowski szoros küzdelme várható a felmérések szerint, erről ebben a cikkben olvashatnak bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!