Megszólalt XIV. Leó bátyja: A testvérem egyszerű ember, nem fog elmenni 19 fogásos vacsorákra

2336

„Múlt szombaton, amikor a templomban voltam, az egyik pap odajött hozzám, neki nem volt kétsége, hogy a testvérem lesz az” – mondta John Prevost, a csütörtök este pápává választott Robert Francis Prevost, azaz XIV. Leó testvére a New York Timesnak.

John Prevost szerint öccse esélytelennek tartotta, hogy pápa legyen belőle. „Nagy-nagy vágya, hogy segítsen az elnyomottakon és a jogfosztottakon, azokon az embereken, akiket a többség figyelmen kívül hagy” – mondta. Arra számít, hogy testvére továbbviszi majd elődje, Ferenc pápa örökségét. „Nagyon jó barátok voltak. Már akkor ismerték egymást, mielőtt Ferencből pápa lett volna.”

John Prevost arról is beszélt, hogy eddig szinte minden este beszélt telefonon a testvérével, de a konklávé óta nem. Szerinte az új pápa egyszerű ember, „nem fog elmenni 19 fogásos vacsorákra”. Véleménye szerint testvére nem fog majd csendben maradni, ha lesz mondanivalója. „Tudom, hogy nem örül annak, ami a bevándorlással kapcsolatban történik. Hogy meddig fog elmenni, azt csak találgatni lehet, de nem fog hátradőlni” – fogalmazott.

A testvérek az Illinois állambeli Doltonban nőttek fel, Chicago mellett. Édesapjuk, Louis Prevost iskolafelügyelő volt, édesanyjuk, Mildred Prevost pedig könyvtáros, ő aktívan részt vett a helyi plébánia életében. Johnon és Roberten, azaz Leó pápán kívül Prevostéknak született még egy gyerekük, ő most Floridában él.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!