Ezek a konklávé fontos helyszínei a Vatikánban

Szerdán elkezdődik a pápaválasztó konklávé, ami dönt Ferenc pápa utódjáról. A Vatikán ismert helyszíneit ilyenkor átrendezik a konklávé idejére, lezárások segítik, hogy ne befolyásolja senki az új egyházfő megválasztását. A konklávé első füstje szerdán szállt fel, az fekete lett. Csütörtökön folytatódik a pápaválasztás, de nem lehet megjósolni, hogy mikorra lesz fehér a füst, vagyis mikorra döntenek végül a bíborosok. Összeszedtük az átalakított Vatikán fontos helyszíneit.
A Sixtus-kápolna: A vatikáni szabály szerint ez a pápaválasztás fő helyszíne közel 600 éve. Ezt a részt teljesen elzárják mindenkitől, akinek nincs szavazati joga. Így például nem léphet be ide Giovanni Battista Re sem, aki, bár a Bíborosi Kollégium dékánja, de elmúlt 80 éves, így az új egyházfőről már nem szavazhat.
Ha a bíborosok alvás vagy ebéd miatt elhagyják a Sixtus-kápolnát, akkor nem beszélhetnek a kápolnában történtekről. A kápolna tetejére helyezték el május 2-án azt a csövet is, amely meghosszabbítja a Sixtus-kápolna kéményét, és amelyet kizárólag a pápaválasztások alatt szoktak használni. A kémény azzal a kályhával van összekötve, amelyet a Sixtus-kápolnába bezárt bíborosok szavazócéduláinak elégetésére használnak.
Sikertelen szavazási kör esetén fekete, sikeres választáskor fehér füst száll fel a kéményből. Az egyszerű öntöttvas kályhát első alkalommal az 1939-es konklávén használták. 2005 óta a kéményhez egy másik kályhát is kapcsoltak, amely vegyi adalékanyaggal színezi a füstöt, hogy a választás eredménye jól látható legyen. A Sixtus-kápolna mellett található közvetlenül a Pál-kápolna, a bíborosok a konklávé előtt, de már a pápaválasztásért tartott szentmise után itt gyűlnek össze, hogy ünnepélyesen átvonuljanak a Sixtus-kápolnába. Ezután kezdődik a konklávé, amelynek első köre, mint Ferenc pápa írta könyvében, inkább egy „udvariassági kör”, helyzetfelmérés. Szerdán így nem volt kizárt, de elenyésző volt az esélye annak, hogy megválasztanák a pápát.
Ha megválasztják az új egyházfőt, a kéményből felszáll a fehér füst, az új pápa pedig általában egy órán belül megjelenik a Szent Péter-bazilika erkélyén. A konklávé rangidős bíborosa bejelenti, hogy „Habemus Papam”, azaz „Van pápánk”. Itt derül ki az is, hogy milyen nevet vett fel az új pápa, aki ezután megszólítja és megáldja a várost, a világot, az ottlévőket.
A bazilika a befagyott időszak, a sede vacante alatt is fontos helyszín volt: ide látogattak el zarándokok százezrei, hogy végső búcsút vegyenek Ferenc pápától, illetve itt tartották az egyházfő temetését is. A konklávé előtti szentmise is itt zajlott. A bazilika előtti Szent Péter tér a nyilvánosság helye ilyenkor, hagyományosan a világ minden tájáról érkeznek katolikusok, sajtómunkások, hogy a konklávé eredményét figyeljék és imádkozzanak a fehér füstért.
Van a konklávénak egy harmadik fontos helyszíne is: a Szent Márta-ház, ahol a bíborosok megszállnak. A vendégház 1996-ban, II. János Pál utasítására épült – az akkori pápa azt akarta, hogy a bíborosok ne az addig bevett módon, a Sixtus-kápolna melletti tábori ágyakon aludjanak. Az ötemeletes Szent Márta-ház általában vendégfogadásra szolgál, a konklávé idejére viszont kiürítik, a bíborosok költöznek be. Mellettük csak a személyzet, szakácsok és takarítók lehetnek jelen, akiknek a bíborosokhoz hasonlóan titoktartási esküt kell tenniük.
A Vatikánváros szélén található vendégházból a legtöbb bíboros busszal jut el a Sixtus-kápolnába, de a korábbi konklávékon volt arra is példa, hogy néhányan lesétálták a rövid távolságot. Ferenc pápa egész pápasága alatt itt élt és hunyt el, miután elutasította, hogy a pápai lakosztályt használja. Az egyházfő könyvében írt emellett a buszozásról is – mint fogalmazott, az erkélyjelenet után új pápaként visszavonult a bíborosokkal: „Odalent egy kivilágított limuzin várt rám. De én nyugodt hangon azt mondtam: köszönöm, de inkább a bíborosokkal tartok. Együtt visszabuszoztunk hát a Szent Mártába. És soha többé nem láttam a limuzint”.