Olyan akciókat hirdethetnek majd a gyártók az új nyugtarendszerrel, amilyeneket még soha nem láttunk

662

„Megjött az e-nyugta, érdemes foglalkozni vele” – kezdte előadását Mizsányi Attila, a NAV főosztályvezetője szerdán a Laurel kiskereskedelmi konferenciáján. A NAV-nál évek óta foglalkoznak az új e-nyugtarendszer kidolgozásával, ami három éven belül felválthatja azt a számlázási rendszert, amit még 2014-ben vezettek be az online pénztárgépekkel együtt.

Ennek számos következménye lesz a hétköznapjainkra:

  • a nyugtákat már nem nyomtatják majd ki, azokat a vásárlás után egy appon kapjuk meg;
  • a nyugtákon a mostaninál sokkal több adat szerepel majd, többek között a termékek neve mellett azok egyedi azonosítója és egy, a termék egyéb tulajdonságairól szóló leírásra mutató link;
  • ezek a nyugták az appban tíz évig visszakereshetőek lesznek;
  • nyomtatásban pedig már nem is lehet majd nyugtát kérni, legfeljebb nyugtamásolatot.

A kormány korábbi döntéseinek megfelelően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal évek óta dolgozik azon, hogy a mostani, elsősorban papíralapú számlázási rendszert fokozatosan lecserélje egy olyanra, ami elsődlegesen digitálisan működik. Ez első lépésben a vállalkozások egymás közötti számlázására fog vonatkozni, amiről korábban már több bejelentés is történt, és aminek a végső határidejét éppen nemrég tolták ki idén július elejéről 2026 szeptemberére.

A nagy többség számára azonban nem ez az érdekes, hanem a cégek által magánszemélyeknek kiállított számlák, nyugták rendszere, amiben a következő időszakban szintén változás várható. Erről tartott előadást szerdán, a Laurel kiskereskedelmi konferenciáján Mizsányi Attila, és Nagy Sándor, a NAV két alkalmazottja.

Elmondásuk szerint az e-nyugta rendszere a következőképpen valósul majd meg:

  • az ügyfél letölt egy appot a telefonjára, amire beregisztrál, és amit aztán minden vásárlás alkalmából használhat;
  • az app tartalmaz egy QR-kódot, amit a vevő a vásárláskor felmutat a kasszánál;
  • a bolt kiállítja a nyugtát, elküldi a QR-kóddal leolvasott adatokkal együtt a NAV-nak;
  • a NAV pedig továbbítja a nyugtát a felhasználónak az appra.

A rendszer kidolgozásánál fontos szempont volt, hogy a vásárló a bolt számára névtelen maradjon, vagyis az üzlet a QR-kód alapján nem fogja tudni azonosítani, ki vásárolt nála. A vásárló ettől még a ma is megszokott módon megadhatja az adatait a boltnak, amiért az üzletláncok általában különböző kedvezményeket nyújtanak. A vevő a mobil applikációján állíthatja majd be, hogy a vásárlásával együtt kér-e áfás számlát. Az ehhez szükséges adatokat nem kell majd bediktálnia a kasszánál, a számlát a NAV a nyugtával együtt automatikusan kiállítja és elküldi.

A rendszer egyik újítása az lesz, hogy a nyugtán a termékek neve mellett szerepel majd az egyedi azonosítójuk is, ami egy számkód lesz. Ez azért fontos, mert össze tudjuk majd hasonlítani, hogy ugyanaz a termék melyik boltban mennyibe kerül – akkor is, ha a különböző boltok különböző néven árulják azt a terméket.

Innentől pedig már csak az appok fejlesztőin múlik, hogy milyen extra funkciókat és fejlesztéseket raknak még bele. Ahogy Nagy Sándor, a NAV főosztályvezető-helyettese fogalmazott: „Meg tudjuk majd nézni, hogy az elmúlt egy évben az összes vásárlásunk közül mikor és hol volt a legolcsóbb a sportszelet.”

A NAV képviselői szerint ők ezzel a fejlesztéssel nem jutnak több adóbevétellel, a céljuk „a jobb állampolgári élmény”, és ennek megfelelően szabad versenyt hirdetnek az appok kifejlesztésére. Mindenképpen lesz egy államilag fejlesztett app, ami ingyenes lesz, és amiben az alapfunkciók elérhetőek lesznek, de bárki más is fejleszthet majd appot, ami megfelelő engedélyeztetés után szintén elérhető lesz a vásárlóknak.

Mizsányi Attila szerint az e-nyugtarendszerrel olyan akciózási lehetőségek nyílnak meg, amelyekre korábban nem volt példa. Lehetséges lesz például a gyártóknak olyan kedvezményeket hirdetni, amik nem egy kereskedőnél, hanem bármilyen boltnál történő vásárlásra érvényesek lesznek. „Mondhatja azt egy gyártó, hogy ha különböző boltokban veszel tíz darabot ugyanabból a termékből, akkor kapsz egy tizenegyediket.”

Az új e-nyugtarendszerrel a boltoknak is lesznek kötelezettségeik, azokhoz ugyanis a mostani online pénztárgépek helyett úgynevezett e-pénztárgépekre lesz szükségük. Ez viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy a mostani pénztárgépeket fizikailag le kell cserélni, azok egy részét ugyanis elég lesz úgy átalakítani, hogy képesek legyenek az új rendszerben működni.

Az e-pénztárgépek működtetéséhez a boltoknak egy folyamatos szupport- és szervizszolgáltatásra lesz szükségük, amit egy havidíjas rendszerben vásárolhatnak majd meg a szolgáltatóktól. Az e-pénztárgépeket április óta lehet engedélyeztetni, július elsejével lehet majd őket üzembe helyezni, 2028-tól viszont már kötelező lesz őket használni, vagyis addigra eltűnnek majd a most ismert, nyomtatott nyugtát adó pénztárgépek.

A Laurel szerdai konferenciáján a Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is előadtak, az erről szóló beszámolónkat itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!