EU-biztos: Közel sincs még a célhoz Magyarország az uniós pénzek ügyében

2023. május 25. – 05:37

Másolás

Vágólapra másolva

912

Az EU költségvetési biztosa szerint közel sincs még a célhoz Magyarország az uniós pénzek ügyében, írja az Euronews.

Johannes Hahn szerint nincs konkrét határideje a Magyarország ügyében folyó eljárásnak, így az sem kizárt, hogy a visszatartott, több ezermilliárd forintnyi források ügyének lezárása átcsúszik a következő Európai Bizottság feladatai közé 2024-re, azaz az európai parlamenti választások utánra.

„Még nagy kérdések várnak megoldásra, ezért közel sem vagyunk még a célnál” –mondta Hahn az Európai Parlamentben tartott meghallgatásán. Az osztrák politikus előrelépésnek nevezte az Integritás Hatóság felállítását, de a magyar kormány még nem felel meg az elvárásoknak.

„A labda a magyar oldalon van, a magyaroknak kell döntést hozniuk, nem csak bejelentéseket tenni. Mi csak ezeket tudjuk majd kiértékelni.” Hahn szerint a magyar kormány nem tett meg mindent. „Eddig nem teljesítették a feltételeket azon a szinten, amit mi elvárunk” – mondta.

A költségvetési biztos cáfolta a magyar kormány azon állításait, miszerint az EU menet közben változtatott volna az elvárásain. Hahn úgy véli, a Bizottság többször is világosan elmondta az elvárásait, és ezeken nem változtattak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban arról beszélt, méltatlannak tartja, hogy Magyarország már teljesítette a követelményeket, aztán mindig jön valami újabb feltétel. Szerinte az EU politikai elfogultságból, igazságtalanul, jogalap nélkül tartja vissza a pénzeket.

Pörögnek az események a befagyott uniós források körül, de a legsürgetőbb feltételnél már elkerülhetetlennek látszik a baj. Ebben a cikkben elmagyaráztuk, valójában milyen forrásokról van szó, melyiknél milyen feltétel teljesülését várják, és mi kell ahhoz, hogy tényleg elkezdjenek érkezni a pénzek.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknekaz angolul olvasó ismerőseinek!

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,38 Ft
USD 356,34 Ft
További élő árfolyamok!
ÉLŐ
Oldjuk meg együtt a magyar érettségi feladatait